El Camino 2013/1, Az álmok útján. Mielőtt belekezdenék...

El Camino 2013/1, Az álmok útján. Mielőtt belekezdenék...

Camino Frances, azaz az álmok útján… Valószínűleg jól tettem, amikor nem írtam meg ezt az élménybeszámolót, amikor visszaérkeztem Spanyolországból. Igen, biztosan jobban teszem, hogy csak most egy fél év eltelte után ülök le és vetem papírra az élményeimet, a csodát, amiben részem volt. Tartsatok velem az én Caminómon!

Stephen Walker Etióp, 2013-06-01


Mielőtt belekezdenék, némi magyarázattal tartozom a felől, miféle apropóból is írok. 2013 nyarán volt szerencsém bejárni a Camino France-et, ismertebb nevén a Szent Jakab Zarándokutat a franciaországi Saint Jean Pied De Portból kiindulva, egészen a spanyolországi Santiago De Compostelláig. Megpróbálom újból átélni az akkori történéseket, eseményeket, és most letisztult elmével bemutatni ezt az ősi zarándokút varázsát.

Rólam ide kattintva olvashattok.

-1. nap. Avagy miért, és hogyan…

Talán már magam sem emlékszem kristálytisztán, mikor döntöttem el, hogy végig járom Szent Jakab útját, az El Caminót. Dereng itt film és könyv élmény, illetve történetek azoktól akik már végigjárták.

A miértjét nehéz megmagyarázni, de mióta hallottam róla, nem ment ki a fejemből, addig-addig amíg „rögeszmémmé” nem vált, és meg nem valósult. 2012 decemberében mindent elterveztem az utammal kapcsolatba, és a következő év januárjában megvettem a repülőjegyeket. Megvettem, hogy ne legyen ezután visszaút, nehogy meggondolhassam magam később, igaz ekkor még nem volt meg az anyagi hátterem az úthoz, de tudtam, ha elég eltökélt vagyok, akkor a pénz is, meglesz rá előbb-utóbb. Van az a mondás, hogy a Caminót senki se csinálja ok nélkül és nekem is volt egy erős motivációm. Kerestem valamit, amit igazából mindannyian keresünk, az élet értelmét, a válaszokat a miértekre, az életünkre…

Az útra különösebben nem készültem -mondom ezt úgy- hogy 2012 december óta minden nap gondoltam a Caminóra. Álmodoztam, tervezgettem, hogy majd hány nap alatt járom végig, miket fogok ott csinálni, szóval lejátszottam a fejemben az egész hónapot. Igaz, szinte semmi sem úgy alakult, mint ahogy terveztem, de jó érzés volt a vágyakozás izgalma. Mentálisan így készültem az útra, és ezzel annak a bizonyos háromlábú széknek az egyik lábát kipipálhattam.

Rajongok egy-egy utazás, kaland bármilyen esemény előtti álmodozásért és tervezgetésért, hiszen ilyenkor kibontakozhat gyermeki képzelőerőm, és még a Mount Everestet is simán megmászom egy délutáni szieszta közben. Nem akarom az utat, a fizikálisan megélt kalandokat lebecsülni, de számomra az út megtervezése legalább olyan fontos, mint a megélése. Évek óta sportolok, terep futok, biciklizem és csinálok minden mást, ami a sporttal, a természettel kapcsolatos. Viszont a futás és a gyaloglás két különböző testgyakorlat. Naponta átlagosan 40 kilométereket gyalogoltam 8-9 óra alatt, ezt a 40-est itthon maximum 4 óra alatt lefutottam. Mégis jobban elfáradtam a Caminón, hiszen ott a folyamatos terhelésen van a hangsúly, nem pedig az egyszeri teljesítményen. Mindent összevetve fizikálisan felkészültnek éreztem magam az útra, és az is voltam. Ezzel kipipáltam a háromlábú szék második lábát is.

Következik ama bizonyos szék harmadik lába, amely legalább olyan fontos, mint a másik kettő, hiszen e nélkül a harmadik láb nélkül biztos ülés lehetetlen, és felborulok, vagyis kudarcot vallok. A támogatás, a felszerelés, az anyagiak a harmadik láb. Az egyik oka, hogy 2013-ban utaztam; volt miből és volt időm is véghezvinni a tervemet. Iskola mellett dolgoztam, bár valljuk be őszintén, a szerény diákmunkás fizetésemből nem sokáig jutottam volna. De ez évben ballagtam a középiskolából, és a jó érettségi eredmény karnyújtásnyira hozta számomra a Caminót. Mit sem értem volna a pénzemmel, ha nem állnak mögöttem mások, és nem segítenek a célom kivitelezésében. Szóval ne felejtsük el a legfontosabbat, vagyis a legfontosabbakat, a családomat, a szüleimet, akik az elejétől kezdve mellettem álltak. Bár tudtam, hogy nehezükre esik elengedni Európa másik végébe, egy egész hónapra az ő 18 éves egyetlen kölyküket, akinek szinte még ott van a tojáshéj a fenekén. De tudták, hogy azzal segítenek igazán, ha mellettem állnak és nem velem szemben.

És ne felejtsem el azt a személyt, sem aki nélkül most nem olvasnátok ezt a blogot, a Kondor-Túra Társaság szerkesztőjét, Gyurgyót, aki sok mindenben segített az utammal kapcsolatban. Neki (és az Olympus Magyarországnak) köszönhetően láthattok itt képeket az útról, felszerelést kaptam tőle az útra, hálás is vagyok mindezekért. Ideje lesz már végre belekezdeni vándor élményeim beszámolójába, lássuk hát:

Elkezdődött… a kiutazásom. 0. nap.

A kijutásomat repülővel oldottam meg, mivel időben jóval rövidebb, sőt olcsóbb is volt, mint mondjuk buszon vagy vonaton zötykölődni egy napot.Július 9.-én reggel indult a repülőgépem Münchenbe Ferihegyről (pardon, a Liszt Ferenc repülőtérről), és ezzel elkezdődött az utam.

Nem volt semmi probléma, egy gyors Müncheni átszállás után még délelőtt megérkeztem Toulouseba. Mint egy jól nevelt kisdiák, követtem az előre felírt útvonaltervemet, sikeresen kijutottam a vonatpályaudvarra metróval. Itt kezdődtek a problémák… Miután megérkeztem, láttam, hogy 30 perc múlva indul egy vonat Pauba, ahonnan már könnyen eljutok S.J.P.D.P-ba. Igen ám, de a sorszámos várakozás, úgy mint Magyarországon, itt is elég akadozva működött, és 40 percbe telt, mire végre beszélhettem a jegykiadó kisasszonnyal. Még ez sem lett volna probléma, mert volt még egy vonat, korai indulással, de mire kiadta a jegyemet, a vonat elment. Így stornózta a tickettet, és választhattam egy későbbi jegyet Pau-ba. Illetve dehogy választhattam, hiszen már csak egy vonat ment késő délután, amivel aznap már nem is értem volna S.J.P.D.P.-ba. De nem volt mit tennem, megvettem az okos fejemmel a jegyet.

Miután elmentem a pénztártól, akkor kezdett derengeni egy másik opció Bourdeux-on keresztül. Így megint kivártam a sorom az állomáson, sikeresen lebeszéltem a módosítást, és kaptam egy jegyet Bourdeux-ba. Nem sokkal ezután már úton is voltam a világhírű borok városába. Miután megérkeztem, kerestem a Bayonne-i vonatokat, de csak késő délután volt csatlakozás, így volt időm Bourdeuxra, hát elmentem várost nézni. Nagyon tetszetős város, hatalmas üzletsorokkal, ahol minden árus a saját portékáját akarta rám sózni, de épp nem volt szükségem sem kávéfőzőre, sem perzsaszőnyegre. Csak tekeregtem a városban és megnéztem pár nevezetességet.

A Bayonne-i vonatom ugyan késett egy órát, de nem aggódtam, mert már egyre közeledtem az álmom megvalósulása felé. Késő este értem Bayonne-be, ahol ugyancsak volt időm nézelődni, igaz szívem szerint már a másnapi kiinduló pontomon lettem volna. Végül már éjszaka indultam tovább Saint Jean Pied de Portba. Lenyűgöző tájakon haladt a vonat a Pireneusok szíve felé. Épp el voltam mélázva a gyönyörű tájak látványán, amikor is ebből az idillből kizökkentettek a vendégszerető kedves francia ifjak S.J.P.D.P határában, akik a csupasz feneküket kivillantva üdvözölték a zarándokokkal teli vonatot… Szóval vigyorogva érkeztem tizenegy előtt pár perccel az utam igazi kiinduló pontjához.

Követtem a többi zarándokot, akik gondoltam, hogy tudják az utat a zarándokirodába, és nem is tévedtem. Az irodában beregisztráltam, és megkaptam az első pecsétemet a credenciálomba, vagyis a zarándok útlevelembe. Ezután érdeklődtem szállás után, de szinte minden tele volt, és csak két nagyon borsos árú szállás maradt, amiket inkább kihagytam és úgy döntöttem, hogy a szabad ég alatt alszom.

Nem csak én jutottam erre a döntésre, velem tartott egy francia, egy olasz srác illetve egy litván lány is. Gondoltam miért ne aludhatnék kint, hiszen van sátram… vagyis csak volt, mert az utolsó nap reggelén kitetettem… de már nem számított, a döntést meghoztam. A többieknek persze volt sátruk, csak nekem meg az olasz srácnak nem, aztán az olasz inkább mégis elment szállásra, mert azt mondta, hogy az olaszok nem olyan kemények, mint a magyarok, hogy padon aludjanak.

Még sokáig beszélgettünk a litván lánnyal és a francia sráccal. A francia fiúról, Samir-ről megtudtam, hogy Párizsból kezdte a zarándoklatot, mert Isten álmában megszólította, hogy járja végig az El Caminót. Túl is volt az útja felén, és most vágott neki a második résznek. Ezen az éjjelen nem tudtam eldönteni, hogy a bagzó macskáktól, a földet rengető horkolástól, vagy a nem éppen puha ágyikómra emlékeztető pad keménységétől nem tudok elaludni. Végül 3 órát sikerült aludnom, ami elég is volt, hisz az elkövetkező 24 napra tárolt energia bennem volt.

Folytatása következik...





Copyright Kondor Túra Társaság 2019 - Minden jog fenntartva.