English
Napjaink egyik legismertebb és leglátogatottabb zarándok útja az „El Camino”. Magyar nyelvre fordítva nem jelent többet, mint „Az Út”. Paulo Coelho világhírű brazil író első sikerkönyvének a szerző zarándoklata volt a témája (Egy mágus naplója/Zarándoklat), napjainkban ennek a nyilvánosságnak köszönheti megújult népszerűségét ez a szakasz. A legenda szerint Szent Jakabot (az idősebbet, aki Jézus egyik első tanítványa, majd apostola volt) halála után a király rendelete szerint tilos volt eltemetni, ezért tanítványai ellopták a testet, és egy márvány szarkofágba rejtették egy hajón. Azonban elfelejtették kikötni a bárkát, amelyet egész Észak-Spanyolországig sodortak az áramlatok Jeruzsálemből. Attól a helytől nem messze pedig, ahol partot ért, és végül eltemették, később egy katedrálist emeltek, amely Santiago de Compostela néven vált ismerté. Napjainkban minden évben több ezer zarándok járja be ezt az utat a legnépszerűbb úton a franciaországi Saint-Jean-Pied-de-Port-ból kiindulva, és közel 800 km megtételét követően érkeznek meg Santiago de Compostelába. Elsősorban tavasztól őszig zajlik ez a fajta katolikus vallási turizmus, bár télen is vannak vakmerő vállalkozók, akik szembeszállva a zord időjárással, végigjárják az utat. Természetesen napjainkban egyre többen nem vallási indíttatásból róják a kilométereket.
A Szent Jakab útra ezer évvel ezelőtt léptek az első zarándokok. Európa különböző szegleteiből kiindulva vállalták a kihívásokat, hogy hátrahagyva a számukra ismert környezetet, megérkezzenek Santiago de Compostelába, ahol csodákat, vagy problémáik megváltását remélték Szent Jakab Apostoltól. Azokban az időkben zarándokok között voltak pápák, nemesek, koldusok, betegek, akiknek az útjuk során szembe kellett nézniük a mórok támadásaival, farkasokkal, útonállókkal, veszélyes folyókon kellett átkelniük. Szerencsére napjaink utazóinak ezekkel a veszélyekkel már nem kell szembenézniük. Így sokaknak nyílik lehetősége, hogy megtapasztalják az út misztikumát.
Saint-Jean-Pied-de Port-ban több társammal együtt regisztráltam és kiváltottam a zarándoklevelemet, mellyel belépést nyertem az utat végigkövető zarándokszállásokra (albergue). Az utat járhatod egyedül, párban, vagy csoportosan, csak a személyes indíttatáson múlik. Az egyedüllét a gyaloglás során pedig lehetőséget biztosít számodra az önértékelésre, hogy magadba tekints, vagy csak élvezd a lélegzetelállító tájat és megismerd az Igazi Spanyolhont. Mert az utat mindig saját magad járod, még akkor is, ha időről-időre valaki melléd szegődik, vagy te szeretnéd megosztani a gondolataidat társaiddal. A zarándokút jelképe a fésűs kagyló, mellyel fél Észak Spanyolország ki van tapétázva, hogy az utazót segítse a tájékozódásban.
A századok óta kitaposott ösvény keresztülkanyarog hegyeken, szőlős birtokokon, alma és barack ültetvényeken, zöldséges kertek mellett, aranysárgán lengedező és pipaccsal tarkított búzatáblákon át és keresztül a szélfútta fennsíkokon. Az útvonalat követve keresztül haladunk az 1300 m magasságban lévő tradicionális Kelta kör alakú kő épületeiről ismert O Cebreiro településen, meglátogatjuk "Cruz de Ferro"-t, amely egy vas kereszt, talán a Camino legjellegzetesebb emelvényeként emelkedik a magasba, utat mutatva ezzel a vándornak. A kereszt érdekessége, hogy minden zarándok egy követ hoz a hazájából és leteszi a kereszt tövébe, ezzel jelképezve, hogy megszabadult az általa viselt tehertől. Számomra Manjarin volt az Út legkülönlegesebb települése. A faluban egyetlen egy ember lakik, aki biztonságos menedéket ad a zarándokoknak. A hely tele van misztikummal. Thomas, a tulaj pedig egy igazi keresztes lovag. Az egész ház ereklyékkel díszített és a levegőben benne van a "Da Vinci-Kód" összes titka.
Az én hátizsákom elég nehéz volt, így eleinte a 25-30 km-es napi etapok megterhelőnek bizonyultak. Igazából az első 10 napja gyötrelem volt. Azt kérdeztem magamtól, mit keresek én itt, amikor tengerparton is élvezhetném a ragyogó napsütést és a bikinis lányok társaságát. Később viszont annyira hozzászoktam a terheléshez, hogy a hátizsákom a részemmé vált, és már le sem akartam tenni. Élvezet volt minden méter, minden találkozás újdonsült ismerőseimmel, és boldogan tapasztaltam mindent, amit a szél elém sodort. Rájöttem, hogy minden úgy jó, ahogy van. Mindennek megvan az értelme, és nem érdemes bosszankodni, ha valami nem úgy alakul, ahogy azt elgondoltuk. Később rájövünk, hogy miért jó, hogy akkor az történt ami. Öltözékem miatt, (kalap, övemen hordott tőr, és állítólagos hasonlóságom Harrison Fordhoz), a társaim hamar elneveztek Indiana Johnes-nak, röviden Indy-nek. Bármikor megláttak, már messziről kiáltottak, Indy-Indy. Nem tolakodó barátságuk, segítőkészségük, felejthetetlen élmény.
Szálláshelyeim nagy részben zarándokszállások voltak, kisebb részben csillaghotel, szúnyog ébresztővel. A zarándokszállások általában régi pajták, átalakított istállók, esetenként templomok, mind makulátlanul tiszták. (De azért az ágypoloskával érdemes vigyázni!)
Hogy kit mi vonz az El Camino-ban? Van, aki csak egyszerűen ki akarja kapcsolni a számítógépét, telefonját és csak saját gondolataival akar foglalkozni, és egy kis időre megszabadulni ettől az ideges és rohanó világtól, míg mások válaszokat keresnek életük különböző kérdéseire, és biztosan vannak olyanok, akiket a kaland és a kihívás vonz. Bármi legyen is a motiváció, az ember az út során belecsöppen egy új világba, ahol más értékek a fontosak, ahol az emberek előre mondják: Buen Camino! Ahol nincs jelentősége, hogy szegény vagy gazdag vagy, a bakancs a te lábadat is éppúgy fogja törni, mint másét. Mivel ezt az utat ezer éve járják, a közbeeső települések lakóinak vérébe ivódott a zarándokok segítése, szeretete és tisztelete. Az út során fantasztikus tradicionális étkeket ettem, Vino Tinto-t ittam és bármennyire is furcsán hangzik, kipihentem a fáradalmaimat és feltöltődtem. Édességkedvelőknek: Ne hagyjátok ki a Tarta de Santiago-t! Pazar.
Amikor végre megérkeztem Santiago de Compostella városába, az utam érzelmi csúcspontja következett, amikor részt vettem a zarándokokért tartott misén, majd pedig megérintettem Szent Jakab aranyból készült szobrát. A világ legnagyobb füstölője lengedezik az öt bíbor reverendába öltözött pap előtt és imáikban országonként megemlékeznek minden aznap beérkezett zarándokról. Kimondhatatlan érzés volt hallani, hogy egyike voltam annak a 15 magyarnak, aki Saint-Jean-Pied-de-Port-ból indult és aznap megérkezett Santiago de Compostelába. Ezt követően a zarándokirodában megkaptam az oklevelet, mellyel igazolja, hogy az utat végigjártam.
Ezután választhattam: vagy kipihenem a fizikai fáradalmaimat, jókat eszem, iszom és élvezem a gyönyörű egyetemváros történelmi hangulatát, vagy továbbhaladok. Döntöttem, és még elgyalogoltam a "Finisterre" világítótornyához, ahol tradicionálisan elégettem a bakancsomat, jelezve, hogy megtaláltam, amit kerestem, és erre már nincs szükség. Egy biztos: A CAMINO az életem egyik legemlékezetesebb utazása volt!
