Harmadik nap 724-682 Cizor-Menor-Estella 42km

Másnap reggel a napfelkelte már az Alto del Perdón hegy felé félúton ért. Ezen a napon az első célállomásom az időtlen bádog zarándokok voltak. Ez a szoboregyüttes réges-régen a Camino egyik jelképe, főleg a Vándorút című amerikai film miatt. Ezen a helyen nagyon sok zarándok pihent meg az Alto del Perdón emelkedője után, és tekintett végig a lába előtt elterülő síkságon. Miután felértem, szinte még teljesen egyedül tekereghettem a bádog zarándokok között, és készíthettem kismillió képet. Ám nem tartott sokáig magányosságom a hegyen, a horizonton kisvártatva megjelentek az ugyancsak korán kelő társaim csoportjai. Egy Joe nevű amerikaitól segítséget is kértem, hogy legyen pár kép rólam is itt. Joe-ról megtudtam, hogy virginia-i és ő sem először zarándokol. És róla is, mint oly sok más amerikairól kiderült, hogy Budapesten kívül nem tud semmi mást kis hazánkról, de legalább eltalálta, hogy Európában van.

Ezután lefelé vezetett az utam egy kellemes kis faluba Alto del Perdón-ba. Itt megebédeltem és róttam tovább az utamat Estella felé. A hőség délutánra szinte elviselhetetlenné vált, de kitartóan meneteltem tovább, és nemsokára a szervezetem teljesen megszokta a kánikulát. Az elmúlt 3 napban rengeteg helyen láttam falfirkákat a falakon, az aszfalton, és minden jól látható helyen, melyek a baszkok elégedetlenségét fejezték ki a saját helyzetükkel kapcsolatban. Így (is) hirdetik a népük szabadságáért, függetlenségéért küzdő szellemüket. Persze ezek közül sok spanyol, illetve baszk nyelvű volt, de nyilvánvalóan a külföldi zarándokoknak szánt jó néhány angol felirat is díszelgett sok helyen. Ezek a feliratok elkísértek egész baszkföldön, és nekem is felhívták a figyelmemet a baszkokra.

Ha ma meghalljuk azt a szót, hogy baszkok, akkor sokunknak elsőként a terror szervezet, az ETA jut eszünkbe, pedig baszkföld helyzete, és történelme sokkalta bonyolultabb, mint hogy csak ez alapján ítéljük meg őket. Nagyon sok feltételezés van a baszkokról és a nyelvükről, de talán a legjobban elfogadott elmélet szerint Európa legősibb népei közül valók, és még a Cro-magnoni emberrel együtt jelentek meg az Ibériai-félszigeten. A nyelvük is teljesen eltér a környező népek nyelveitől, a genetikájuk szintúgy. A történelmük is megér pár gondolatot, hiszen nem sok ilyen hazaszerető nép él ma a világon, mint a baszkok. Históriájukra jellemző a folytonos elnyomás illetve a töretlen ellenállás az elnyomókkal szemben. Sem a rómaiak, sem a mórok nem tudták elfoglalni baszkföldet. A középkorban a baszkok voltak az ütköző zóna a frankok és a spanyolok között, számos véres küzdelem zajlott ezeken a helyeken ahol jómagam is gyalogoltam. Az egyik leghíresebb ütközet épp Roncessvallesben volt hajdan, amit a Roland-ének is megénekel (Nagy Károly a legnagyobb vereségét itt szenvedte el a hősiesen küzdő baszkokkal szemben). A későbbi időkben is számos támadás érte a baszkokat, de ők mindig fennmaradtak és megőrizték régi hagyományaikat, identitásukat. A huszadik században a spanyol polgárháború egyik legszörnyűbb esete is itt baszkföldön, Guernicán esett meg, amikor porig bombázták a várost. A Franko rezsim alatt a baszkokat teljesen elnyomták, és semmiféle autonómiával nem rendelkeztek. Ez az elnyomás hozta létre az ETA-t is. Ma részleges autonómiával rendelkeznek, ám egyre több radikális elveket valló fiatal szeretne teljesen elszakadni Spanyolországtól. Sajnos mi csak az ETA alapján ítéljük el ezt a népet és ezzel megbélyegezzük őket. Pedig nekem egész utam során csak pozitív élményeim voltak velük kapcsolatban, és kifejezetten vendégszeretőnek tartom őket.

No de a baszkokról egyelőre ennyit, és térjünk vissza a Caminóhoz. Délután három felé érkeztem be Estellába, ebbe az igencsak szerethető városkába. Az első albergueban meg is álltam, és a szokásos napi rutin után szóba elegyedtem egy mexikói származású, ám az USA-ban élő apával és fiával, akik együtt zarándokoltak. Tőlük és még sok más embertől is megkérdeztem, hogy miért csinálják ezt, de senki nem tudott egyértelmű választ adni. Talán mindent összevetve a kalandvágy és a kihívás szó szerepel a képzeletbeli listám élén. Pedig itthon még laikusként azt hittem, hogy itt mindenki vallási indíttatásból csinálja a zarándoklatot, de szinte mindenki más motivációt említett. Vallási okokból jellemzően legtöbbször a franciák és a spanyolok zarándokolnak. Az este folyamán összebarátkoztam egy koreai sráccal, aki teljesen egyedül gyalogolt. Beszélgetésünk során kiderült, hogy ő a technika vívmányai elől menekült ilyen messzire a hazájától, hiszen végre szeretett volna kibírni egy hónapot a telefonja, és a laptopja nélkül. Igen későn kerültem ágyba éjszaka, de álmom ismét zavartalan volt, igazán sikerült elfáradnom.

Negyedik nap 682-642 Estella-Viena 40 km

A szokásosnál is korábban indultam, mert túl nagy volt a nyüzsgés a szálláson. Nagy nehezen kitaláltam a városból és még a hajnalban elértem a hírhedt borkúthoz, ahol tényleg ingyen vehettünk magunkhoz bort. Azért eltöprengtem azon, hogy mi lenne, ha mondjuk nálunk is lenne egy ilyen ,,borkút” a város szélében. Lehet, hogy nem sokan dolgoznának, és a kút sem működne túl sokáig. Természetesen én is ittam a tinto-ból de csak ésszel, mert ekkor még jó pár kilométer hátra volt az aznapi tervezett etapomból.

A táj ma is sokat változott. Úgy éreztem magam, mint egy Zorrós filmben. A tücskök ciripeltek, a levegő forró volt. Nagyon élveztem a mai napot a kánikula ellenére is, mert ilyenkor nem találkozni zarándokokkal, és szinte egész nap magányosan bandukolhattam. Csak gyalogoltam, nem voltam sem éhes, sem fáradt. Az agyam persze zakatolt egész nap. A gondolataim annyira lekötöttek, hogy szinte fel sem tűnt, hogy aznap is legyalogoltam negyven kilométert. Egyszercsak véget ért a napi szakaszom Viena-ban. Ezen a vidéken évszázadok óta bortermeléssel foglalkoznak, és sok szakértő szerint itt készítik Spanyolország legjobb borait. A városba beérve megálltam egy tetszetős szállásnál, ahonnan a kilátás valami káprázatos volt Logrono-ra.

Miután jól beebédeltem a szokásos konzervemből, elmentem várost nézni. Valami elképesztő élet volt a városban. Számomra nagyon érdekes volt, hogy egy-egy településen, ha bolt nincs is, de bár(ok) tömkelege található. És ezek a bárok késő délután meg is telnek, és nem is annyira turistákkal, hanem helyiekkel, akik egy-egy jó birkasült, vagy bor mellett pihenik ki az aznapi fáradalmaikat a családjukkal. Miután jól kicsodálkoztam magam ezen, visszamentem a szállásra és volt szerencsém egy ugandai sráchoz, aki itt tanul Európában, ő vallási indíttatásból járja végig a Caminót. Miután megkínáltam gumicukorral, azzal a jókívánsággal köszönt el, hogy mond egy imát értem, amiért ilyen önzetlen vagyok… Megköszöntem neki aztán nyugovóra tértem.