English
Utolsó londoni tartózkodásom napjai alatt próbáltam megszervezni a francia- és olaszországi megállóimat is. Mivel a franciaországi magyarok facebook közösségeinél nem jártam sikerrel szálláskeresés ügyben, kényszerű megoldásként mégiscsak igénybe vettem a couchsurfinget. Pár órába telt csak a befogadók megtalálása, ebből is látszik, mennyire megnehezítettem a saját dolgomat a magyarok keresésével. Ez az oldal, a couchsurfing direkt ezért jött létre, nem nagy kunszt Európában kanapészörfözni a segítségével. Azért nem adtam fel a facebook-os keresést sem teljesen, két Olaszországban élő „rosszlánnyal” is próbáltam felvenni a kapcsolatot, (a kontaktokat Londonban kaptam), egyikük válaszolt is. Nagyon kedves volt, de már nem él ott, máshol keresi a betevőt.
Londonból kikeveredve egy pihenővel értem el a Csalagút angliai végét, Folkestone-t. Vissza a kontinensre direkt az alagúton keresztül szerettem volna utazni, ugyan a komp olcsóbb lett volna, de kíváncsi voltam, milyen a csatorna alatt vonatozni. Na és a modern világ hét csodájának egyikeként is felkeltette az érdeklődésemet. Érdekes, és talán kevesen tudják, hogy az alagút építésének ötlete az 1800-as évek elején fogalmazódott meg először, sőt tettek is követték az ideát. De vagy katonapolitikai, vagy gazdasági okokból mindig abbamaradt a fúrás, összesen elkészült több száz méter, amely a mai alagútnak is része. 1986-ban dőlt el a beruházás végleges sorsa, innentől kezdve „sínen” voltak a dolgok. A tervezési munkálatokban több magyar is részt vett, végül több megakadása után a projektet 1994-ben fejezték be. A hírek szerint a nem olcsó beruházás majd a kétszeresébe került végül a tűzbiztonsági szabályok szigorodása miatt, gondolom a befektetőknek ez okozott egy kis stresszt. Több párhuzamos lyukat fúrtak a víz alatt végül, lehetőség van kamion, busz, és személyautó szállításra is a személyforgalom mellett. Motorral könnyen előre jutottam, de nagyon hosszú autó sorok várakoztak a bevagonírozásra a rámpákon.
Tehát egy nagy előnye máris volt a motoros átkelésnek az autóssal szemben. Viszont a vagonokban ülőhely nincs. A kétszintes vasúti kocsikban a személyautók kényelmesen elférnek, kiszállni nem tilos belőlük, de nem is érdemes. A távolság 50 km, menetidő 30 perc, ebben benne van a kétoldali „pályaudvarra” való beállás is. (Tiszta menetidő a La Manche alatt 20 perc!) Tehát a földön ülve töltöttem a rövidke időt, amíg átértünk. Bámészkodni ugye nem nagyon érdemes egy sötét alagútban… Nem mondanám, hogy kényelmetlenül éreztem magam, mindenesetre furcsa volt az utazás ilyetén módja, a padlón ülve a Bárány mellett. A kiszállás is simán és gyorsan ment, nyakamba vettem hát az utat Párizs felé.
Ugyan eredetileg Normandia is a célpontjaim között szerepelt, a couchsurfingen is volt kanapé ajánlatom, mégis inkább az útvonal (és idő) rövidítése mellett döntöttem. A motorban sem bíztam teljesen, ugyan nem volt problémám, de az eső sem esett eddig. Párizs felé autópályán haladtam, csak tankolni álltam meg, amikor szükséges volt. Sietősre fogtam, mert egy óriási felhő alakult ki fölöttem, igyekeztem kiérni alóla. Érdekes hajsza volt, de jól számítottam, sikerült megnyernem a versenyt, kiértem az esőfelhő alól. Aztán már lassabb tempóban haladtam tovább, egyetlen kellemetlen tényező csak a nagyon erős nyugati oldalszél volt. Egyenesen déli irányba haladtam, a szél végigkísért szinte egészen Párizsig.
Egész közel jártam már, amikor egy nyílt szakaszon mégis elkapott az eső, és a motor ismét leállt. Nagyon nem stresszeltem, pár perc után sikerült beindítanom újra, majd lassan próbáltam tovább robogni. Aztán újra leállt, még inkább egyértelmű volt, hogy az eső okoz kontakthibát. Már sokszor elátkoztam az írországi szerelőt, hiszen teljesen nyilvánvaló volt, hogy lehúzott csupán. Összesen 400 eurómba fájt a nagy semmi, a motornak ugyanaz volt a hibája.
Végül bekecmeregtem Párizsba, ahol némi nehézséget okozott a kommunikáció, lévén, hogy nem volt internetem. Egy kávézót találtam, mire teljesen eláztam, itt sikerült kapcsolatot teremtenem francia vendéglátómmal. Szerencsére elég közel voltam már, mindössze 1,5 km-re a lakásától. Guillaume személyében találkozhattam hát az első couchsurfing szállásadómmal. Ez a fiú tipikus surfer, sok helyen járt már kihasználva a kanapészörföt, de ahogy észrevettem, inkább a vendéglátás a kedvence. Egy belvárosi kis lakásban él társbérlőjével, egy ukrán lánnyal, és kutyusával. A lakás két embernek is kicsi, mégis szinte vadászik az utazókra, legalábbis nekem ez volt a benyomásom. Szép kis gyűjteménye volt szuvenírekből, amiket az utazóktól kapott, én csak matricát tudtam adni neki. Kitűnő vendéglátásban volt részem, hálám mellett csak elismerésemet tudom kifejezni ezért. Főzött vacsorát, majd sajtokat kóstoltunk, végül egy pohár skót whisky mellett beszélgettünk. Kb olyan jól beszél angolul, mint ahogyan én nem, ezért néha akadozott a kommunikáció, de azért megértettük egymást. Adott egy térképet Párizs belvárosáról, amelyen minden nevezetes látnivalót bejelölt, tulajdonképpen készített egy igen jó itinert a másnapra tervezett városnézéshez.
