2011


Motorral a Fekete-tenger körül 2011, Első rész: Budapest -Yerevan

Tisztelt Nagyérdemű! Ezennel megosztom veletek 2011 évi motoros túrám élményeit. Elég sokat vívódtam szükséges-e, érdekel-e valakit, tapasztalva a motoros társadalmon belüli kapcsolatokat, más túrázók hősies erőfeszítéseit és csalódásait az érdektelenség miatt. Némi rábeszélés tehát kellett, a végső döntést pedig egy igazán komoly indoklás alapján hoztam meg. Ha nem is érdekel senkit, majd legalább becsatolom a memoárjaimba az írást, aztán az unokám megfilmesíti a történetet.

Motorral a Fekete-tenger körül 2011, Második rész: Yerevan-Budapest

Motorral a Fekete-tenger körül 2011, Második rész: Yerevan-Budapest ...Örményország a világ legelső keresztény állama (Grúzia a második) i. sz. 301-től. Nemzeti identitástudatuknak ez az egyik alapja. A másik pedig az örmény genocídium, azaz népirtás. 1915-ben az Ifjú Törökök hatalomra kerülésével kezdődően 1,5 millió örményt öltek meg, éheztettek halálra a szultán elüldözése után...

Budapest-Bamako 2011

Csapatunk 2010. évben alakult kb. 3 perc alatt. Célunk odagurulni és visszarepülni. A csapat tagjai mindhárman olyan emberek akik folyamatosan meg vannak győződve a saját igazukról és ehhez foggal-körömmel és egyéb eszközökkel is ragaszkodnak. Tekintettel erre és a kiélezett sivatagi körülményekre a konfliktus elkerülhetetlennek látszik. Ezért úgy döntöttünk, hogy az út minden pillanatát rögzítjük speciális fej, kéz, láb és egyéb rejtett kamerákkal, hogy a világ okuljon a vélhetőleg bekövetkező tragédiából. Íme a BAMACOOL Team kalandjai Afrikában...


Copyright Kondor Túra Társaság 2024 - Minden jog fenntartva.