English
Kicsit megszállott vagyok a definíciókat illetően, a világ nem fekete és fehér, de az offroad mégsem földutakon csámborgás, a kaland pedig nem arról szól, hogy megtervezzük előre, hogy hol alszunk, eszünk és pisálunk, ezt nekem nem lehet megmagyarázni. A kaland ettől mégis mindenkinek mást jelenthet, csak ne akarjuk megerőszakolni a fogalmat. Sem a teljesítmény-, sem az extrém sportok, sem a hegymászás nem tartoznak ide, legyenek bármennyire is elismerésre méltó teljesítmények mögöttük. A kaland szó jelentését ma a marketing ferdíti el a köztudatban. Lehet lapozgatni az értelmező szótárt…
Szóval szerettem volna egy igazi kalandot átélni, ehhez az alapfeltételek adottak voltak, „csak” időm volt és némi pénzmag az induláshoz. Európán végigmotorozni nem nagy szám, nem kell elhagyni hozzá a naprendszert, mesélni való biztosan akadna egy nyári túra után is, de olyat bárki tud csinálni. Nem utolsó sorban, nincs olyan, akitől megkérdezhetném pl: Milyen Skóciában motorozni télen? Szép-e a táj? Az alapmotivációm valami ilyesmi volt. Tehát ez az én sztorim:
A 2012-es év utolsó negyedében nem hagyott nyugodni a vérem, egy ázsiai (Altáj-hegység a Mongol-Kínai-Orosz határvidéken) túra ötlete halt ugyanis hamvában. Saját erőből képtelen lettem volna finanszírozni az utat, ezért kellő támogatói bázis híján le kellett tennem róla. Természetesen mindig van B terv, és mivel eleve valószínűtlen volt a túra előkészítésének sikere, időm sem maradt a szervezésre. (Kb egy hónapom volt rá.) Olyan célpontot kerestem tehát, amely belefér a naptárba, kompromisszumként pedig előre felvállaltam némi rizikót. Európa szokványosnak mondható motoros terep, komfortzónán belül, vízumokat, egyéb szervezést nem igényel, de mégis kellett egy jó terv, egy tematika. Sokak szerint könnyelmű (igazuk van, ahonnan ők nézik) felfogásom szerint tehát megcéloztam a ködös Albiont, hiszen legkorábban októberi indulás volt lehetséges, amikor már hűvösebb idő várható. Angliában jártam már többször, de sosem motorral, és bár csak legenda, hogy mindig esik az idő, és a nyarak általában keddi napra esnek, azért a napszemüveg helyett tervezhettem más felszerelést.
Kigondoltam hát egy tematikát, igazodva a várhatóan ultraszerény költségvetésemhez. Lehetőségeimet látva kitűztem célnak egy minimális összeget, amely elég az üzemanyagra legalább. Ez cirka 220 ezer forint. Ez az összeg elég lett volna Angliáig, és a visszaútra. Ahhoz, hogy a teljes útvonaltervemet megvalósítsam, a szükséges pénzt előteremtsem, kint élő barátok segítségére volt szükségem, alkalmi munkákban láttam a megoldást. Ugyan komoly biztatást nem kaptam, de nem szoktam meghátrálni, az időközben felmerülő nehézségek között pedig már-már kicsinységnek tűnt ez a probléma.
Nagy erőkkel csak a pozitív történésekre koncentráltam bár jó előre kiderült, hogy vállalkozásom a lehetetlennel határos. Ez persze pont, hogy erőt adott, a minimum összeget meglepően könnyen sikerült összehozni, ellentétben várakozásommal. További ösztönzést adott, hogy a várható élményekhez hasonlatosat csak nagyon kevesen élhettek át, tehát talán némi érdeklődésre is számíthatok, amelyből ha utólag is, de talán sikerül tőkét kovácsolnom. A Motozin szerkesztőségének bizalma volt a legmeghatározóbb számomra, rajtuk kívül a Kondor Túra Társaság régi partnereként az Olympus és egy nagylelkű baráti támogatás adta a financiális alapot. Nehezen tudom elképzelni, hogy mindez bárki másnak elég lett volna, és keresem is azt az őrültet, aki hasonló körülményeket felvállalva esetleg társamul szegődne egy következő hasonló kalandban. Tettem persze a társkeresésre is egy kísérletet, de hasonlóan az ezt megelőző túrafelhívásaimra, nem volt nagy a tolakodás, az egy szem jelentkezőről hamar kiderült, hogy a kitűzött időpont számára nem alkalmas. Pedig jó lett volna ezúttal társsal együtt motorozni.
A szervezés során megkerestem a magyar motoros piac általam támogatóként számba vehető szereplőit, nagyjából zéró eredménnyel. A sikertelenség okát egyrészt az érdektelenségben, nagyobb részt a marketing szemlélet hiányosságaiban látom. Talán voltak, akik viccnek gondolták a megkeresésemet, és talán egy pár levél el sem jutott a célba.. Terv szerint 4-5 hét alatt kivitelezhető volt az út, nagyjából 9000 km. A józan észből csak annyi futotta, hogy északra indulok, remélve, hogy az igazi hideget és havat még megelőzhetem november elején Németországban. Ez a számításom be is jött, bár cserébe sokat utaztam autópályán, ami számomra nem emeli a motorozás élményfaktorát, hiszen szélvédelem nélkül még erőltetni is nehéz a fagyott arcra a mosolyt. Nem volt markolatfűtésem sem, erre sem tellett a keretből, de mindez eltörpült amellett, hogy szervizre sem maradt. Új láncszettre, fékbetétre, gumikra, olajra lett volna szükségem, kilátástalan helyzetemben hajlandó voltam beáldozni az összegyűjtött pénz egy részét legalább egy olajcserére. 68.000 km-es óraállás körüli motornál főleg nem vicces rendes felkészítés nélkül elindulni, gondoltam egy olajcserére áldozok, és a sorsra bízom magam. Hiszen mint megtudtam az indulás előtt két héttel, a motoromat több mint egy éve kivonták forgalomból, ennél fogva semmilyen biztosításom sem volt. Az ígért assistance szolgáltatás és személybiztosításról való szóbeli tárgyalások - mint később kiderült nagy bosszúságomra - nem az ígéret megszállottjával folytak, tehát kenhettem a hajamra mindkettőt. Úgy éreztem, mint akit indulás előtt elütött a vonat is. Nem gondolom, hogy szándékos átverésről lett volna szó, épp ezért is volt óriási csalódás. Jöhetett hát a kötéltánc, ezúttal biztosítókötél és háló nélkül.
