English
Másnapra találkozót beszéltem meg Zulicar Zoliékkal a műhelyben. További tervem nem volt, a lefoglalt járat indulásáig még volt egy hetünk.
Zoli ötletére elmentünk a házukhoz, amit béreltek, hátha a kutyái mégsem eszik meg Brigit. Most volt idő kitalálni a módszert. A kutyákat először elzárta, és Brigit ki sem engedtük a házból, nehogy baj legyen. Végül két éjszakát töltöttem náluk, és fokozatosan össze is szoktak az ebek. Azért egyedül nem mertük volna hagyni őket. Brigi nagyon makacs és akaratos, saját képe önmagáról biztosan egy félelmetes harci kutya. Ezért bármekkora ellenféllel szemben magabiztosan lép fel, az első pofonig… Nos, ez két medveölő pásztorkutyával szemben nem biztos, hogy jó taktika. Eleinte, amikor kutyasétáltatás közben spanyolokkal találkoztam, próbáltam angolul magyarázni a Brigi nemét, de hamar rájöttem, hogy ha azt mondom domina, azt értik is, és a jellemére is jól utal.
Hét vége következett, ezért Zoliék nem dolgoztak, ahogy rendes emberekhez illik is. Rájuk bíztam magam, volt kedvük motorozni, ezúttal közeli helyeket céloztunk meg. Az egyik ilyen Mijas volt, egy közeli pueblo azaz falu. Fehér falú házak a hegyoldalban, makulátlanul tiszta utcák, és a helyi extra a szamártaxi. Ugyan szezonon kívül nincsenek szolgálatban, de nagyon komolyan veszik a tevékenységet. A szamaraknak rendszámuk van, a „diszpécser” hívására indulnak az árnyas pihenőhelyekről. A fő téren szobrot is állítottak a tiszteletükre, ezt Brigivel meg is lovagoltuk a fotó kedvéért.
Szép a kilátás is, a falu szélén több climbert láttam, akik szenvedélyüknek a falmászásnak hódoltak. Mindenki a vendéglátásból él, és vigyáznak a jó hírükre, nincs lehúzás, átverés. Itt található Spanyolország egyetlen négyszögletes arénája is, ami talán még a legkisebb címmel is büszkélkedhet. A Costa del Sol-on nyaraló turisták, ha épp unják a semmittevést a parton, kitűnő célpontokat találhatnak akár itt, akár Rondában egy-egy kirándulásra. Motoros szempontból pedig ideális egész Andalúzia.
A mijasi tekergés után másnapra Marbella volt a célunk. Nagy kedvencem, Torrente egyik kalandja is itt játszódik. A város ezért volt számomra érdekes elsősorban. A pálmafás sétányok és a kikötő nem varázsolt el nagyon, de a belváros a szűk utcáival, narancsfáival az elképesztő volt. Nem vagyok egy kirakatnézegetős típus, de az itt látott portáloknál sorban ámuldoztam. Nagyszerűen komponált, igényes üzletek kirakatai sorakoztak egymás mellett, a szűk utcácskákban rejtőzve. Szinte szolidan kínálták az amúgy borsos árú (és extra minőségű) portékákat. Amitől jobbnak éreztem az egészet, talán az, hogy hiányzott a vegyél meg! agresszív kampánya. Nem tudom, a világon mennyire tartoznak az exluziv kategóriába ezek a boltok. Nekem tetszettek, bár maximum egy kulcstartóra tellett volna.
Megnéztük még Malaga belvárosát is, a karácsonyi hangulatot a fémből készült fenyőfa illusztrációk és a rengeteg díszvilágítás adta. Mindenhol a Feliz Navidad felirat virított kis zászlócskákon. Spanyol nyelvtudás híján elkönyveltem magamban, hogy a Jézuska spanyol becézése ez, később jót röhögtünk, maikor leesett, hogy annyit tesz: Boldog karácsonyt!
Elmentünk Puerto Banus kikötőjébe is, amelyik vetekszik bármely más luxuskikötővel, gazdag arabok yachtjai állnak sorban a mólóknál. Az Antonio Banderas térnél kellett balra fordulni a Julio Iglesias sugárútról. Banderas igen népszerű errefelé, a közeli Fuengirolában született, édesanyja még most is ott él. Országszerte, de főleg errefelé több szobra áll, utcákat, tereket neveztek el róla, nagyon büszkék rá a helyiek. Állítólag több étterem is a tulajdonában van, de nehéz a szóbeszédekből levonni az igazságtartalmat. Mindenesetre lefényképeztem azt, amelyikről ez a hír járja, hátha valaki erre izgul.
Zoliék évek óta élnek itt, nagyon jó idegenvezetőnek bizonyultak. Közben eldöntöttem, hogy a hazafelé tartó kisbuszba csak Alicante magasságában szállok be Brigivel, a Bárányt biztonsággal le tudom parkolni Torreviejaban.
Alicante felé Almeria környékén volt hallomásom, hogy van több hajdani western filmforgatási helyszín, amit még meg akartam nézni a Sierra Nevadában. Útba is esett, ezért semmiképpen nem akartam kihagyni. Invitáltam Zoliékat is, de véget ért a hétvége, és a sivatagban táborozós ötletemért sem rajongtak. Kaptam instrukciókat, mit keressek és merre, így egyedül indultam tovább Tabernas volt a következő célom.
Almeriáig nagyjából eseménytelen volt az utunk, eltekintve a rengeteg alkalmi fotóstól, akik bennünket fényképeztek, de már fel sem tűnt. Néha összefutottunk félprofikkal is a pihenők alkalmával. A félprofi nem a tehetségről szól, hanem, hogy alkalmas géppel próbáltak lefényképezni, nem villogó krumplival esetleg szélvédőn keresztül menet közben oldalról (az volt a kedvencem). Egy alkalommal egy skót fazon szólított le bennünket és kattintgatott párat, persze csak Brigiről. Legközelebb 1 eurót fogok kérni mindenkitől… néha azért az agyamra ment a népszerűség. De lehet, hogy csak frusztrált, hogy nem engem fényképeznek.
Berobogtunk a Sierra Nevadába, ami nem egy sivatag, hanem hegység, viszont eléggé kopár, kvázi sivatagos. Legalábbis az a rész, ahová tartottunk, a neve is Tabernas sivatag. Egyébként errefelé van a Mulhacén is, ha mond valamit valakinek… Tabernas környékén rengeteg spagetti western filmet forgattak, két forgatási helyszín is üzemel ma, mint látványosság. Én a kevésbé felkapottba tartottam, nem voltam kíváncsi annyira a showbiznisz látványelemeire. Nem is csalódtam, mert a helyen, ahová betértem az Addams family spanyol rokonsága fogadott. A kapunál Regős Bendegúz alteregójával keveredtem vitába, mert nem tudott visszaadni. Ezért megegyeztünk, hogy majd bent fizetek a bárban, ahol a 11 euróból lefogyasztható italomat kapnám. Tehát tízes a belépő, egy euro a kóla. Kb. egy kilométert kellett még bemotorozni, itt már megérintett a feeling. Poros földút, távolban egy kis város sziluettje. Aztán újabb kapu, itt tisztelettudóan leparkoltam. Ez már a városka bejárata volt, de sehol egy lélek. Brigivel kóboroltunk egy keveset, végigfényképeztem az összes épületet, a kutya nem szólt hozzánk. A bárban fizettem, lefogyasztottam a kötelezőt. A pultos mata részeg volt, rajta kívül egy „cowboyt” láttam még a lovaknál, de az nagyon jól elvolt magában. Amúgy az összes épület funkció nélkül csak álldigált, közelről nézve nyilvánvaló volt, hogy mi a díszlet és egy igazi épület között a különbség.
Volt akasztófa, bank, mexikói falu részlet, kaktuszok, stb. Az egyetlen épület, ahová bementem a bár volt. Tele volt aggatva az itt forgatott filmek plakátjaival és egyéb relikviákkal, mégis üresnek és kihaltnak tűnt.
Gondoltam veszek valami nyamvadt matricát legalább szuvenírnek, ezért ráközelítettem a shop-ra. Zárva. Kiabálnom kellett, mire előkerült egy nyanya. Mintha egy családi vállalkozás lett volna az egész, anya és a félkegyelmű alkesz fiai, akik csaposok, cowboyok, indiánok is ha kell, némi apróért. Szürreális volt az egész. Különösen miután a nyanya beengedett a shopba. Mindent vastagon lepett be a por, egy 50 eurós játékpisztolyt akart rám sózni (ha lett volna annyim, megveszem), ez volt az egyetlen értékes szuvenírnek való tárgy az egész boltban. Én csak matricát akartam, de válogatni kellett a kötegből, mert kiszívta őket a nap, megsárgultak, betöredeztek. Én voltam az egyetlen látogató, szerintem, ha letáboroztam volna valamelyik épületben, azt is csak napok múlva vették volna észre. Így utólag nagyon bejött a hely, akkor, ott egy kicsit köpködtem, mint elégedetlen vásárló. A pénzemért nem kaptam semmit, hozzám sem szólt senki, de pont ezt a szabadság érzést tudtam értékelni. Az épületek, a kihaltság különleges élményt adtak.
Ez a látogatás maradt a kalandunk utolsó említésre érdemes felvonása, innen már csak a hazaút várt ránk. A Bárányt 98 ezer km-rel letámasztottam egy garázsban, jól szolgált az együtt töltött 5 éven keresztül. Közös kalandjaink ezzel nem értek véget, talán Brigivel is utazunk még együtt, konkrét terv még nem született eddig.
