Egy teleszkópos pecabot is a felszerelésem része egy ideje, szándékomban állt alkalmasint horgászni is, hiszen a táborhelyeinket folyók mellett terveztem, az első napon pedig konkrétan egy folyó medrében, ahol az útvonalunk is vezetett mintegy 20 km-en keresztül.

Ez az első albániai napunk programja volt, egy mintegy 200 m széles mederben (amit a helyiek is használnak közlekedésre) csapattuk, a kanyargó vízen átvágva. Meg is született a nap mottója, ha nem fogunk halat, elütjük!

A nap parádésra sikerült, élményekkel telve táboroztunk le a mederben. Megkóstoltuk a Máté által készített szárított húst is, és megállapíthattuk, hogy jól sikerült. Finom, tápláló. Reggelre nagyjából meg is száradtak a vizes cuccaink, persze a csizmát/bakancsot kivéve. A V-strom testalkata az átkeléseknél kifejezetten előnyösnek tűnt, úgy siklott a vízen, mint egy szárnyas hajó. Esés nélkül sikerült végigcsinálni, engem egyszer levert a lábtartóról a víz, azután már óvatosabban, a motoron ülve evickéltem keresztül a folyón, ahol utunkat próbálta állni.

Elégedettek voltunk, végre jó helyen, megfelelő élettérben, távol a civilizációtól. Azaz mégsem, sötétedésig elég nagy forgalom volt a mederben, természetesen csak 4 kerék meghajtású autók. Menet közben volt, hogy meg kellett állni a víz előtt, mert szemből is jöttek. Az egyik nagy terepjárót a sofőr kb pont olyan természetességgel vezette, mintha aszfalton hajtott volna. Mentőautó, és mikrobusz is volt, aminek mi szóltunk, hogy a víz félig leverte a rendszámát.

Megpróbáltuk feldolgozni az élménycunamit, Máté szerint igazi bakancslistás volt a hely. Az élmények mámorában megállapítottuk, hogy csak azt nevezzük offroadnak, ahol személyautóval nem lehet végigmenni (helyiek sem). Csináltunk timelaps videót, a vacsorához ittunk jó albán bort, aztán aludtunk egy jót. Én otthon éreztem magam végre. Reggel nem terveztünk korai indulást, 9-kor keltünk. A vizesblokk közel volt, csak épp a víz volt hideg. Pecázni ez a hely nem volt alkalmas. Ha kedvet kapnál vezető nélkül itt motorozni, elég fontos, hogy el ne téveszd a folyót, különben az életedet kockáztatod…

Másnap gondoltam, elmegyünk a Sotira vízeséshez, de egy olyan úton, amelyen még nem jártam. Ez kellően kalandosra sikerült, a navigációval nem voltam teljesen összhangban, ezért tulajdonképpen eltévedtünk. Az út már hard volt, és csak az tudott megállítani, hogy elfogyott egy faluban a hegyek között. Mivel nem erre készültünk, vizünk sem volt, a falusiaktól kértünk, ahogyan információt is. Én azt szerettem volna hallani tőlük, hogy van út tovább, de egyértelműen nem volt, végül nekem is be kellett látnom, hogy zsákutcába kerültünk.

Mivel ezidáig szinte folyamatosan felfelé haladtunk, azt is gondoltam, visszafelé a sziklás úton problémásabb lesz lefelé. De eddigre már belerázódtunk az offroadba, és simán visszaértünk a mederbe.

Itt folytattuk tovább a csapatást, a végén olyan sima volt a terep, hogy 70-80-nal is száguldoztunk. Máté szóhasználatával „baszattuk neki”. Az utazásunk egy gátnál ért véget, ahol először a rossz oldalon fordultunk ki, és rátévedtünk egy valószínűleg az ókorban épült köves útra. Úgy tűnt, hogy az egymás mellé rakott fej nagyságú köveknél sokkal jobb, ha nincs semmilyen burkolat.

A paripákkal nem volt gond, csak az én motorom rossz kuplungbeállítása miatt leálló motor okozott problémát, kb. 3 esés után végre szántam időt a 2 perces műveletre. A sok csúsztatott kuplung miatt volt egy kis kuplungszag is, ami óvatosságra intett, volt már részem szerelésben hasonló hiba miatt, távol a civilizációtól, nem vágytam ismét erre az élményre. Főleg az idő miatt, hiszen 3 nap lett volna minimum az alkatrész beszerzése miatt, amiért ki kellett volna jutni, aztán vissza. Ide nem jön motorszállító. Sikerült az eldőlt motorról képet is csinálni, kb. egy deci benzin volt az ára, ami elfolyt, amíg felállítottuk ketten.

Kiérve a mederből feltöltöttük a víz készleteinket, és elüldögéltünk Gjerbes-ben egy kicsit. érdeklődtünk, milyen az út Corovode felé, erre mutattak egy mercit ami épp arra indul. Ok, tehát nem offroad lesz. És csak 27 km. Út közben megvolt az első kutyatámadás is, én elöl mentem, Mátét kergették. Elég gyors szakasz volt, sikerült meglépnie. Talán ideje lett volna a kezem ügyébe venni a paprika spray-t, amit direkt a pásztorkutyák miatt hoztam, de nem találkoztunk többet hasonló helyzettel. Az út tényleg nem volt nehéz, és végig gyönyörű volt a panoráma.

Az élmény „offroad” szakasz után Corovode-ban tankoltunk, pénzt váltottunk, és bevásároltunk az esti táborozáshoz. Még egy sört is ittunk a motorok mellett, ezt az aktust egy rendőr is végignézte. Kicsit elidőztünk, lánckarbantartást is végeztünk, majd beugrottunk egy üdvözletre régi ismerősömhöz, Detihez az Osumi-kanyon szélén lévő kempingbe. Két éve már, hogy megépült itt egy kilátó, ami az addigi egynél sokkal pazarabb kilátást nyújt. Mégis elég kevesen fedezik fel, talán még mindig túl új…

Aztán megkerestem a táborhelyet, még a motorokat is sikerült levinni egy kis galagonyabokor irtás árán. Ennek a helynek ne kérdezzétek a koordinátáit, titkos. Ha a helyieket kérdezném, akik ide járnak valószínűleg egyetértenének. Ha kitartó vagy és ügyes, megtalálod. Időnk is volt a relaxra, mosásra, tábor építésre, ezt a napot a lazulásra szántam a folyómeder után.

A bivakolás mellett döntöttem, a sziklán nehéz lett volna a ponyvát kifeszíteni, a teregető kötél kifeszítése is kívánt némi kreativitást. Ez a hely az első ittlétemkor áldozatot kívánt, elhagytam a Marttiini-met, ami nem egy ital, hanem egy késmárka. Azóta vettem egy ugyanolyat, mert az eddigi legjobb késem volt. Ezúttal Máté szemüvegét vitte el a víz. Besodorta egy mély medencébe, ahonnan nem volt esély kiszedni, olyan mély volt. Nem volt más lehetőség, bele kellett nyugodni, szerencsére volt tartalék.

Este szabd tűzön készítettük el a vacsoránkat, ami szimpla sült kolbász volt. Sikerült a húsipar egyik különlegességét bevásárolnunk, egy csepp(!) zsír sem sült ki belőle. Nem is volt túl finom, de nem olyan helyen voltunk, ahová kiszállítanak pizzát, tehát ettük, ami volt. Az íztelen vacsora albán házi borral azért elviselhető volt, és volt még bőven a szárított húsból is.

Az egész napi vizes bakancsban való motorozás után jól esett a megfizethetetlen luxusban pihenéssel tölteni a nap hátralévő részét. Heverészés közben pedig kifejezetten jól szórakoztam azon, ahogy Máté a ponyváját igyekezett makacsul kifeszíteni. Nem akartam róla lebeszélni, tényleg jó mozi volt, nevet is adtam neki vicces kedvemben: ingósátor. Az izotermikus bivak felépítése utána feng shui elvei szerint. Aki nem tudná: „ősi kínai hagyomány, mely az Ég és a Föld törvényszerűségeinek megfigyelésével és alkalmazásával segít az ember és a természet közötti összhang megvalósításában. A hagyományos fengsuj célja a legmegfelelőbb lakhely meghatározása a sikeres élethez a környező táj és terepformák elemzésével – a módszer a föld jellegzetességeinek megfigyelésén, illetve a lakhelyek megfigyelésén alapul”. Kárörömöm bosszúja az volt, hogy másnap kétszer estem el majdnem a kifeszített zsinórokban. Azért ez az eset ékes példája annak, miért ne akarj sziklán ponyva menedéket állítani.

A kitűnő társaságban jól telt az este, lefekvéskor Paolo Nutini zenéje ringatott álomba bennünket. A nevezett előadóművész számomra egész egyértelműen Komár Laci és/vagy Elvis Presley közeli rokona. Felejthetetlen volt a hangulat, amelyhez a kevés fényszennyezettségnek köszönhetően az eszméletlenül csillagos égbolt is hozzájárult, az időszaknak megfelelően számos hullócsillag fokozta az hangulatot. Na meg a házibor.