Toszkána 2018 1. rész

Gyurgyó, 2019-01-23


Egy toszkanai motoros túra nem igazán igényel különösebb szervezést, tervezgetést, készülődést. Akár hirtelen ötlettől vezérelve is érdemes útra kelni, hiszen a távolság leküzdhető egy nap alatt is, Toszkanában pedig egy csokorban várnak bennünket az élmények. Aki szeret fotózni is, annak pedig ideális terep. Gyakorolni… mert olyat nemigen fog látni az ember, ami ne szerepelt volna már ezerszer a címlapokon. Tehát Toszkána nem annyira a kalandról, inkább a kikapcsolódásról, gasztro élményekről és kulturális és történelmi felfedezésekről szól.

Az indulásunk napja Brigivel egy felhős nap reggelére esett, szeptember utolsó napjaiban. Látszott, hogy eső is lesz, tehát felvettem az esőruhát, amire szükség is volt. Erős oldal-, és hátszélben motoroztunk, fél-egy órás szakaszokban esett az eső, de nem volt túl kellemetlen, volt, amit egy-egy pihenővel ki is tudtunk bekkelni benzinkúton. A terv az volt, hogy „egy seggel” lemegyünk, természetesen autópályákon. Így esett, hogy megvettem életem első autópálya matricáját motorra.

A szlovén határ előtt megállítottak a konténerbe telepített magyar rendőrök, és kellemes negyed órát szóval tartottuk egymást, mivel épp akadozott a rendszerük, amiben az irataimat ellenőrizték. Elnézést is kértek emiatt, és tényleg jót diskuráltunk, de még a telefonszám csere előtt tovább indultunk. A szlovén oldalon varázsütésre elállt a szél, az első kútnál megvettem a matricát, amit nem igazán tudtam hová ragasztani, ezért zsebre tettem. Siettünk, a tankolásokon kívül nem is álltunk meg egész a célig, ami Pistoia városa volt aznap. Bologna után az SS64-esen is mehettünk volna, az egyébként rövidebb úton, amit többen i s ajánlottak, mint jó hegyi szakaszt. De már sötétben kellett volna megtenni az utolsó kb 60 km-t, ezért inkább pályáztunk Firenzéig, és onnan közelítettük meg a várost. Élmény volt ez is, ugyanis ez az utolsó pályaszakasz tele van alagutakkal, egyszer érdemes emiatt erre menni. Hideg is lett naplemente után a hegyek között, az alagutak pedig mindig nyújtanak védelmet az időjárás ellen, télen melegebbek, nyáron hűvösebbek.

Élményszába vehetjük még az olasz autópályákat, ha a halálközeli élmények rajongói vagyunk. Egyszerűen nem megy a fejembe, mi készteti az olasz autósokat, hogy sávon belül előzzék a motorost. Ez már sok éves tapasztalat, elsősorban az autópályákra vonatkozik. Kísérleteztem, vajon az a jobb, ha a saját sávomban jobbra tartok, vagy ha balra, esetleg középen haladok, nincs egyértelmű válasz. Az olasz autópályákon sosem érzem magam biztonságban motoron. Tahó kamionos itt is van, az egyiket direkt mértem, 7 percig tartott amíg megelőzte hasonlóan tahó kollégáját alagútban.

Az Olaszországi Magyarok facebook csoportban kaptam egy invitálást Pistoiába, egy ott élő (félig) magyar családhoz, ezért mentünk oda. Pontosak is voltunk, a megbeszélt időpont előtt kicsivel érkeztünk a kijelölt találkozási helyhez, ami egy cukrászda volt. Itt az Appennineken túl már langyos volt az este, leparkoltunk a cuki előtt, és néztük a forgalmat, várva a szállásadónkra. Olasz SIM kártyát nem vettem, roaming híján tehát netem sem volt, olaszban pedig nincs minden sarkon, néha elég küzdelmes wifit találni, ahogy a következő héten kiderült.

Tehát csak vártunk. Egy órával a megbeszélt időpont után készítettem egy B tervet, miszerint visszaindulunk a hegyek felé, és keresek táborhelyet, mivel senki nem miattunk jött a cukrászdához, ahol egyébként elég nagy volt a forgalom. Mobilon találtam egy free 5 perces netkapcsolatot, amihez csak regisztrálnom kellett, és üzentem a kapcsolatnak, aki azonnal válaszolt is. Ő ugyanis otthon ült készenlétben a családdal (a vacsoraasztal mellett), és a hívásomra várt… Apró félreértés áldozatai lettünk tehát, illetve levonhattam a tanulságot; néha nem jó, ha magából indul ki az ember. Az én elveim szerint, ha azt mondtam ott leszek, amikor megbeszéltük, akkor úgy lesz, ha közbejön valami (késés, változás), akkor időben küldök értesítést. És olyan természetesnek és magától értetődőnek vesszük mindannyian az egyszerű kommunikációt, hogy anélkül szinte „újra kell tanulnunk járni az élet ösvényein”.

Végre összejött a találkozó, de sajnos a vacsora kihűlt, és így ismerkedésre is kevesebb időnk maradt, de megbeszéltük, hogy hazafelé is itt töltök egy estét. A hosszú nap után nem kellett altatni sem Brigit, sem engem.

Másnap elkezdődhetett Toszkána felfedezése. Pistoia egyébként leginkább a kertészeteiről híres, láttam olyan faiskolát, ahol a fenyőfák mellett pálmafák sorakoztak, érdekes kontrasztot alkotva.

Délre indultunk, kinéztem egy agricampeggio-t (farm kempinget), ami közel volt a következő tervezett megállómhoz. Ahogy más utazásokkor, most is kaptam tippeket, ötleteket olyanoktól, akik alaposan ismerik az országot, régiót. Például a Toszkána Mánia oldal alapítójától, Vikitől, valamint a legnagyobb helyi (fb) motoros csoport, a 6%Toscana tagjai is igen lelkesek voltak e tekintetben.

Mivel időm bőven volt, először ellátogattam Pisába, megnéztem a ferde tornyot, megvan-e még, de a turistáktól nem nagyon fértem oda. Ezt az épületet majd ezer éve kezdték építeni, ferdeségét a laza talaj okozta (már a kezdetektől) aztán egyre magasabb lett, és egyre ferdébb. Többször próbálták a további dőlést megállítani, de ez csak a kétezres évekre sikerült.

Állítólag 300 évig már nem dől tovább. Izgalmasabb volt számomra a közeli égő hegyoldal, amit repülőgépekkel és helikopterekkel is oltottak. Már napok óta égett, ahogy hallottam, emberi felelőtlenség okozta a tüzet. A füst több tíz km-ről is látszott, kb egy hét múlva, a visszautunkon is égett még az erdő.

Délután bőven volt időm bevásárolni, és megkeresni a kempinget. Szeptember vége volt, számíthattam arra is, hogy zárva lesz. Kb 1 km földút volt az utolsó szakasz, a kis agricampeggio a dombok között, ültetvényekkel körbe véve helyezkedett el. A tulaj egy fiatal srác volt, aki kicsit meglepődött, hogy vendég érkezik. Csak olaszul beszélt, de valahogy megértettük egymást. Arra hivatkozva, hogy nem sikerült „megcsinálni a meleg vizet”, pénzt sem kért a sátorhelyért, sőt estefelé még egy üveg narancslikőrt is hozott, és adott egy kis térképet is a környékről. Reggel a víz meleg volt, igaz nem forró…

Az ő háza pár tíz méterre állt, körben pedig az általa művelt földek terültek el. Elsősorban zöldségeket és gyümölcsöket termelt, egyedül élt két kutyájával, és volt egy lova is. Mesélte, hogy a környéken sok a vaddisznó, ami annak is köszönhető, hogy ez a terület valamiért tiltott a vadászok számára.

A kemping egyébként igen jól felszerelt volt, és ez általános tapasztalatom Olaszországban. Léteznek hatalmas területű kemping falvak (a tengerpartokon), leginkább a családosoknak, nyaralóknak, a fő turisztikai útvonaltól távolabb pedig az agritourismók (farmházak) és/vagy agricampeggiók (kempingek, ahol általában van farmház is) jellemzőek.

Ahol eddig jártam, mindenhol új építésű, akadálymentesített vizesblokk volt, napkollektorral, hibátlan tisztasággal. Több helyen étterem működik, ahová sokszor a környékbeliek is járnak vacsorázni. Ezek tehát falusi vendéglátóhelyek, ha kíváncsiak vagyunk az ott élő emberekre, érdemes ilyen szálláshelyeket választani. Az árak a kempingek esetében alacsonyak, a farmházaknál viszont néha meglepődhetünk, megkérik az árát, de a színvonalban bízni lehet. Toszkanát nem az olcsósága miatt szeretik az emberek...




Copyright Kondor Túra Társaság 2019 - Minden jog fenntartva.