English
Másnap következhetett Siena megye és a híres Val’d Orcia völgye, „Toszkána sivatagja”. Gyönyörű kopár tájak, kellemesen kanyargós, ciprusokkal szegélyezett jó minőségű utak, gyér forgalom, egy igazi motoros paradicsom. Tipikus, képeslapokra illő, szinte már giccsesen szép vidék. Híresek az itteni sajtok, és persze a bor. Ezeket az ízeket idilli villaházakban is kóstolgathatjuk, ahol szerveznek bortúrákat is igény esetén. Siena városa is megér egy látogatást, leginkább több napos tartózkodás ajánlott, csillagtúrázva a környéken.
Visszatértünk Firenze környékére, és ez itt a „sűrűje”, vagy ha úgy tetszik esszenciája Toszkanának a rengeteg látnivaló miatt. Itt igazán kis távolságokon belül szinte sorakoznak a nevezetességek, Siena és Firenze között a Chianti borvidék, Monteriggioni, San Gimignano, San Miniato és sok-sok más középkori település, egymás hegyén-hátán. A felsoroltakat meg is néztük Brigivel.
Érdekes élményünk ezen az úton San Gimignano városához, a „középkori Manhattan”-hez fűződik. Jártunk már itt 2016-ban, útban Szicíliába, és az itteni kemping akkor sem tetszett. A városkától pár km-nyire található (nem farmszállás), de ilyen barátságtalan és unott személyzetet ritkán láttam. Ez első alkalommal is zavart, most másodszor pedig kifejezetten rosszul esett a modortalanság. Nem mellesleg majd 30 eurót fizettem a köves sátorhelyért az olajfák között, igaz ebben benne volt a wifi is. Pedig az étterem teraszáról még panoráma is nyílik a városra.
Ahol aznap tekeregtünk is egy kicsit. Motorral elég könnyű parkoló helyet találni, úgyhogy a nyakunkba vettük a lábunkat. Egy kis kávézót kerestem, ahol leülhetünk (wifizhetek), és sütkérezhetünk a napon. A külső utcákban alig lézengtek, azonban a belsőkben már ott voltak a turisták, mondjuk ezen a kis helyen 2-3 busznyi ember már tömeg.
Próbáltam valahogy kikerülni ezt a masszát, amikor észrevettem, hogy Brigi valami miatt pánikol. Nem volt nehéz kitalálni mitől, pont egy vaddisznóból készült termékeket árusító üzlet mellett álltunk meg. Pár képet lőttem a kirakatról, aztán gyorsan tovább álltunk, nem stresszeltem tovább a kutyát. Valamiért a vaddisznóktól fél, erdőben, vadcsapáson is mögöttem kullog inkább, ha szagot fog a szájhős. Egyébként mindig ő megy elöl…
San Gimignano után még megálltunk San Miniato-ban, ahol viszont tényleg kevés turistával találkoztunk, pedig igazán hangulatos hely. Persze ez a legtöbb toszkán városkáról elmondható, 6 nap után nekem már kezdett kicsit túl töménnyé is válni Toszkána.
Pistoiába menet még útba ejtettük Vinci-t is, ami egy kis község, és eltekintve attól, hogy egy közeli tanyán született a híres Leonardo mester, teljesen átlagos település Toszkanában. Azaz mégsem, mivel itt van a Leonardo Múzeum is.
Pistoiában végre volt alkalmunk vendéglátóimmal egy tartalmasabb napot eltölteni, bár ismét akadt egy kis kalandom. Órákkal a megbeszélt találkozó előtt értünk oda, ezért a fő téren beültem egy kávézóba wifizni. Idetalálni nem volt nehéz, a városközpontot nehéz elvéteni. Az viszont már okozott egy kis problémát, hogy a cukrászdához navigáljak, ami szinte a külvárosban volt. Érdekes viszont, hogy akárhány helyit megkérdeztem, mindegyik ismerte a helyet, de az egyirányú utcák miatt többször eltévedtem. Végül egy robogós odavezetett, és végre ehettem egy fagyit is.
Másnap reggel volt lehetőségem bekukkantani a család hétköznapjaiba is, elkísérhettem a gyerekeket iskolába. Persze motorral kísértük őket, Brigi is ott feszített hátul. Kis örömöt és sok-sok mosolyt fakasztottunk aznap reggel, és ez engem is felvillanyoz minden hasonló alkalommal.
Nem siettem különösebben hazafelé, terveztem még egy megállót Trieszt környékén. Jöhetett végre az SS64-es hegyi szakasza, ami klassz volt, de egy kicsit túlhypeolták nekem az ajánlói. Persze nem is voltam rendesen felöltözve, és a hegyek között a hideg nem esett olyan jól. Mindenesetre egy jó motoros útvonal, ajánlom, de inkább melegebb időben.
Toszkanából kiérve már térképem sem volt, maradtak a táblák és a kérdezősködés. Élmény volt, a helyiekből kiszedett infók alapján írtam magamnak egy itinert, aztán el is hagytam, kifújta a szél a zsebemből. De igazából nem volt miért aggódni, biztos nem a legrövidebb úton keveredtem el Triesztig, de nem siettem sehová.
Aztán Triesztnél jártam délután 5 óra magasságában, és kis gondolkodás után úgy döntöttem, hogy innen már elsuhanok akár hazáig is. Ha idefelé ment egy seggel, menni fog hazafelé is. Pedig kifejezetten útálom a hosszú motorozásokat, leginkább azért, mert leggyakrabban nincs is rá szükség. Éjfél körül értünk Budapestre.
