English
La Via del Sale – A liguriai só út egy középkori kereskedelmi és hadi útvonal, mely Liguria és Piemont régiókat kötötte össze Franciaországgal, a só szállítását lehetővé téve a tengerparti Ventimigliából. A Monesi és Limone közötti 60 km-es hegyi szakasz a francia és olasz határ mentén kanyarog 2000 méter feletti magasságokban. A számos erődítményt összekötő úthálózat nagy része ma is érintetlen állapotú és lakatlan, holdbéli tájakon halad át. Igazi időutazás a középkori kereskedők és hadurak nyomában járni ezen a – hegygerinceken végig futó, helyenként hegyoldalba vájt – szűk utacskán.
Az offroadrajongók, eltökélt túramotorosok és hegyi bringások körében népszerű útról találhatók beszámolók és térképek külföldi fórumokon, mégis alapos utána járást igényelt a pontos információk begyüjtése. Nehezítő tényező még a változékony időjárás, ugyanis a tenger közelsége miatt gyakori erre a délutáni felhőszakadás, amit a hegygerincen átvészelni kifejezetten veszélyes volna. A vihar elöl nekem is menekülnöm kellett, így jobb hijján a franciaországi Tende városában lévő zsúfolt kis kempingben találtam kényszerszállást. Odafent a Chalet Le Marmotte étteremtől indul a kaland, ahol már táblák jelzik az irányt. A jegyszedő állomáson 10€-t kérnek, hétfőn és kedden tilos a behajtás, a többi napon 8 és 20 óra között szabad az úton tartózkodni. Sajnos a francia oldalról le van zárva a Col de Tende híres szerpentinje az alagút felújítása miatt, így csak északról lehet megközelíteni, de azért így is marad elég látnivaló a 40 km-es offroad szakaszon.
Az út jól járható, nehézsége általában kellemesen technikás és mivel szinte egy fél napon keresztül gurulunk hegyen-völgyön át – hol beleborzongva, hol szájtátva – ezért egy igazi öröm-motorozás! A Forte Centrale erődkomplexumot megpillantani, a Col de la Perle emelkedőjén veretve lenézni a rettentő mélységbe vagy épp a Colle della Boaria híres hajtűkanyarjában a világ tetején állni nem mindennapi érzés. A szikla falra biggyesztett kőtámfalas út helyenként olyan keskeny, hogy a felmálházott motor szinte csak közepén haladva fér el, félszemmel pedig folyton a szembe jövőket kell lesni. A déli órákban már egyre nagyobb a motoros forgalom, így jókedvű bandázás alakul ki a panorámás tisztásokon.
Mindezt még ki lehet egészíteni a környék erődítményeihez való kisebb kitérőkkel vagy épp egy ebéddel a barátságos hangulatú Rifugio don Barbera vendégházban, mely jó fél úton található, a Col des Seigneurs 2111 méteren lévő pihenőjénél. Szállást is lehet előre foglalni (az ára félpanzióval ~45€), de előzetes egyeztetéssel sátrazni is lehet náluk, akár egy jó reggelivel feldobva (www.rifugiodonbarbera.eu). Vadkempingezés az út mentén nem engedélyezett a jegyszedő elmondása szerint (bár nyelvi nehézségek miatt nem nagyon értettük egymást). Viszont az útról letérve az erődítményeknél, azt hiszem, megoldható, főleg a fizetős útszakasz előtti részen. Ennek azért nem árt jobban után járni az útvonal tervezéskor.
A vendégházban a napon sütkérezős kávé szünetnek a menetrend szerinti délutáni felhőszakadás előjelei vetettek véget. Pont a Col des Seigneurs hegyoldba vájt, nem túl bizalom gerjesztő felső szakasza felett gyűltek a felhők és még odébb volt az út vége. A csöpögő eső elől menekülést nem segítette a hirtelen leszálló tejköd, de legalább nem láttam mekkora szakadék mellett billegek a pocsolyákat kerülgetve a keskeny kis úton.
Még a nagy eső előtt biztonságban leértem a túlsó jegyszedő állomásig, de arrafelé vannak meredek, sáros erdei szakaszok, így nem árt az időjárás szeszélyességére rászámolni időben.
A Via del Sale jelképes befejezéseként az éjszakát a tengerparti Albenga városában töltöttem. Így a hazaút előtti estén a Ligur tenger szépsége tette teljessé a hegyi kalandtúra élményeit. A civilizációba visszatérve igazi luxus-élményt nyújtott a tengerparti modern kemping kényelme és a pizzával kísért hideg sör.
Ez a „mini-felfedezőtúra” – a rejtett meglepetéseivel – túlszárnyalta a várakozásaim. Ezzel bebizonyította azt, hogy egy hetes túra is lehet igazi bakancslistás felejthetetlen kaland! És azt, hogy ha hajlandók vagyunk az oda- és visszaúton picit megszenvedni a hatékonyabb haladás érdekében, picit lemondani a kényelemről a költségvetés javára és a komfortzónákból ki merünk lépni, akkor olyan új helyekre juthatunk el, amikről álmodni sem mertünk volna. Mert némi kutatómunkával és rugalmas szervezéssel a viszonylagos közelünkben is találhatunk olyan úti célokat, amikre talán azt hittük, hogy csak távoli tájakon léteznek. Persze nem volt időm mindent megnézni és mindent végig járni, de majd legközelebb bepótolom. Pont ez a lényeg.
