English
Néha nehéz jó címet találni egy sztorinak, mint ennek a kalandnak például. Lehetett volna V4 túra is, hiszen a Visegrádi 4-ek országain keresztül vezetett. De egyrészt kerülném a politikai vetületet, másrészt igazából Lengyelország volt a cél, Magyarország csak kiinduló és célállomás volt, Szlovákián pedig csupán átrobogtunk az eredeti terveim szerint. Csehországot ugyan sikerült jobban megismerni, a legtöbb időt Lengyelországban töltöttük, körbemotorozva azt. Maradjunk hát a kissé elcsépelt, mégis oly igaz, szlogenné vált mondásnál: Lengyel-Magyar két jó barát…
Természetesen Brigi volt az útitársam ezúttal is, akivel közösen megtett kilóméterjeink száma már túl van a 40 ezren, összeszokott, rutinos csapat vagyunk. A legnagyobb közösségi oldalon keresztül felvettem a kapcsolatot lengyel motorosokkal, így alakult ki az útitervünk. Sokan jelezték, hogy szívesen találkoznának velünk, többen ajánlottak szállás lehetőséget is. Az évezredes lengyel-magyar kapcsolat is lehet az oka, de már indulás előtt az látszott, hogy kicsit olyan lesz, mintha el sem mennénk hazulról. Kulturális sokkra mindenesetre nem számítottam.
Budapestről indulva az utolsó pillanatban kaptam az információt egy motoros rendezvényről, amely pont útba is esett, ezért egy nappal korábban indultunk. Ipolytarnócon a 100 szikra nevű jamboree-ról van szó, amely első alkalommal került megrendezésre. Remélem, hogy ez a „motoros találkozó” hiánypótló, és igazán színvonalas rendezvényként a következő években fel fog nőni, talán a legnagyobb motoros találkozók közé. De a legérdekesebb, és legigényesebb címre mindenképpen esélyes. Magyarországon májustól szeptemberig minden hétvégére esik egy-két motoros találkozó, amelyek valójában csak a szervezők és a helyszín alapján különböztethetőek meg. A társaság összetétele nagyjából ugyanaz, a programok pedig hagyományosak, azaz sablonosak. Ilyet bárki tud, ezért is tetszett a 100 szikra vagány, kreatív és barátságos légköre.
Tehát péntek estére már Ipolytarnócon voltunk, egy nem túl korai indulás, és észak-magyarországi élménymotorozás után. Sajnáltam, hogy nem maradhattunk a következő napra is, de a lengyelországi megbeszélt találkozók miatt tartanom kellett az időtervet.
Másnap reggel adódott kisebb műszaki problémám is, a frissen felújított hátsó rugóstagom alsó porvédője egyszerűen leesett, így a teleszkópszáron a rugó belső részén lötyögve bármikor beakadhatott volna. Ezen kívül a portól sem védett. Ugyan visszavihettem volna garanciális javításra, de akkor meg nem megyek sehova, Lengyelországba legalábbis biztosan nem.
Szerencsémre a mellettem lakókocsijukban táborozó apa és fia komplett szervizzel érkezett, bár a szerszámkészletből csak a duck-tape-et használtuk. Felhefteltük a porvédőt, de még nagyobb segítség volt számomra a hozzáértő magyarázat és kockázatelemzés. Azaz, leesni újból nem fog, de azért nézzek rá néha, ha hazaértem pedig visszavihetem a szerelőhöz. Nagyobb igénybevételt nem terveztem (off-road), hiszen a legutóbbi módosítás óta a kipufogóm és a kerék között lecsökkent távolság (-5 cm) túl soknak bizonyult, a kerék beleért nagyobb bukkanóknál (is) a kidörrentőbe.
A gyorsszerviz után tehát kissé még aggódva nekilódultunk északra. Szlovákiában az első megállónk Losoncon volt, amit nem terveztem, de a percekig mögöttünk haladó rendőrautó személyzete másképp döntött, levillogva félreállítottak. A szokásos papír ellenőrzésen túl éreztem, hogy másról is fog szó esni. A két szlovák rendőr figyelmét nyilván a magyar rendszámom, és persze a kutya keltette fel. Azt próbálták értésemre adni, hogy ez szabályellenes, és persze bünti lesz. Igazából nem voltak elég határozottak, talán csak le akartak húzni, de elég rövid párbeszédben sikerült meggyőznöm őket arról, hogy ők ismerik rosszul a szlovák szabályokat, teljesen legális a dolog. Persze a meggyőzésben nagy segítségemre voltak a Brigi dobozát díszítő matricák, amelyeket sorra mutogattam, végül jó hangulatban váltunk el, látták, hogy nem voltak elég rémisztőek.
A Tátrát ki sem lehet kerülni, bár az igazi (magas-tátrai) motorozgatásra ezúttal nem volt idő. Azért itt is akadt problémám. Valahogy a bajok egymás után szoktak történni, először a rugóstag, aztán a rendőrök, az egyik pihenőben pedig azt vettem észre, hogy kiesett az első féknyereg egyik csavarja (!). Igazából Losonc óta éreztem valamit, de elég ritkán húzogatom az első féket, és amúgy is ki szoktam használni a motorfékemet. A hiányzó csavar már komoly fejvakargatást okozott, meg is állítottam két motorost, hátha tudnak segíteni. Igazából nem tudtak persze, de nagyon segítőkészek voltak, nekem pedig az az ötletem támadt, hogy kiveszek egy hasonló csavart máshonnan, és ideiglenesen azzal helyettesítem a féknyeregből hiányzót. Azt, hogy hogyan tud kiesni egy 8 centis csavar onnan, rejtély számomra, de nem nagyobb, mint amikor a hátsó féknyergem esett le teljesen (a nútról) a cseh erdőkben pár éve. Tehát a rejtvényfejtést félretéve kivettem egy hasonló csavart, és betekertem. Mivel más volt a menetemelkedése, ezért csak óvatosan. Ennek a tökéletlen megoldásnak persze az lett a vége, hogy kb 10 km után ezt is elhagytam, mert kirázódott.
Aznap Krakkóig mentünk, ahol egy kempingben aludtunk, ami sem olcsó, sem érdekes nem volt. A kemping tele volt németekkel, ismerős élmény már. Kicsit olyan, mintha egy nyugdíjas találkozóra mennél hívatlanul. Lehet nem szeretni, de kikerülni nem, legalábbis Európában. Az összes kemping tele van velük. A német nyugdíjasokról érdemes tudni, hogy nagyon kedvesek, vidámak, jó társaság. Ezúttal is a kezembe nyomtak egy sört sátorállítás közben, és kedélyesen el is beszélgettünk.
Volt egy kis vihar is este, reméltem, hogy reggelre kiderül az ég.
Végre volt netem, ahol felvetettem a problémámat az újdonsült lengyel ismerőseimnek. Jött is a segítség, egy szerviz címe Varsóban, az már csak cirka 300 km. Úgy okoskodtam, ha eddig a hegyi utakon életben maradtam, addig még nagy eséllyel sikerül ugyanez a mutatvány. Persze fokozott óvatossággal.
Baj nélkül el is értük a fővárost, csak az útépítések lassították a haladást. Varsóban terveztem két napot is eltölteni, amiből aztán semmi sem lett. Valahogy mégsem jöttek össze a találkozók, pedig innen többen jelezték, hogy szeretnének velünk összefutni. Mondjuk nekem pedig nagyobb gondom is volt annál, hogy bulit szervezzek. Vasárnap volt, megkerestem a szervizt, amely nem volt messze a kempingtől, ahol megszálltunk, és másnap reggel nyitás előtt fél órával már ott is ücsörögtünk a kapuban. A szervizben kicsit várni kellett, ez alatt tölthettem a powerbankjaimat, kávéval kínáltak, wifizhettem is. Szóval nagyon kedvesek voltak, és Brigire sem haragudtak, amiért kíváncsian körbeszimatolt a helyiségekben. Maga a főnök foglalkozott velem, amint ráért, soron kívül. Műszakilag nem volt nagy a kihívás, csak épp találni kellett két ugyanolyan csavart, ami hiányzott. Rövid keresgélés után kerültek is megfelelőek, így a várakozással együtt kb 1 órát töltöttem ott.
Amikor fizetni szerettem volna, nem engedték, tehát ráadásul ingyen volt a szerviz! Sokszor megtapasztaltam már a motoros testvériséget, ahogy ezúttal is. Amikor úton van az ember mindenképpen kiszolgáltatottabb, ilyenkor óriási pozitív töltést tudnak adni az ehhez hasonló esetek. Az, hogy a szerviz ingyen volt, csak hab a tortán. Ezúton is köszönöm!
Beszélgetés közben a szervizben érdeklődtem, milyen látnivalókat ajánlanak Varsóban. Nagyjából sejtettem, hogy nem lesz hosszú a lista, egy varsói városnézést nehéz elképzelni egy bakancslistán, mondjuk az első száz, vagy ezer között. A II. Világháborúban a gettólázadás leverése után a város 80 %-a megsemmisült, a szocializmus idején pedig ipari központként kapott szerepet. A háború után a város újjáépült, újra benépesült, és bár a történelmi városrész legfontosabb épületeit (némelyiket az alapoktól) helyreállították, de Varsó barokk jellege örökre elveszett. Azért bemotoroztam a belvárosba, sétáltunk is egy kicsit Brigivel, de leginkább az volt érdekes, hogy milyen sok zöld terület van Varsóban. Sőt, több erdő is határolja, és innentől kezdve szinte nem is szólt másról az utunk, csak erdők és tavak. Na meg egy kis tenger…
