English
Szvanétiai kalandjaim
A Lentekhi-Ushguli-Mestia útról korábban sok infót találtam, de azok valószínűleg az út jobban járható felső szakaszáról szóltak. Az alsó rész viszont egy végeláthatatlan erdei szűk földút, aminek lényegében élvezeti értéke nincs. Kizárólag offroad-fanatikusoknak ajánlom, nekem csak egy felesleges veszélyforrást jelentett. Tsana községnél a legjobb helyen van egy hangulatos útszéli büfé egy vendégházzal, ugyanis ez után következik a Zagari hágó (2620 m) gyilkos kaptatója, ami olyan sziklás és meredek, hogy a túra eddigi legkeményebb szakaszának tűnt. Áldottam az utolsó pillatban beszerzett kartervédőmet, ami eddigre úgy nézett ki, mint egy nokedli. Offroad kihívásnak jó volt, de talán jobb lett volna körbe menni Ushguliba Mestia felől.
Ushguli egy elvarázsolt középkori birodalom. A trónok harcában éreztem magam, ahogy málhás szamaramon ügetek az ikonikus szvanéti városka felé. Válogatni lehet a vendégházak között, ahol általában kempingezési lehetőség is akad, és tereptaxival is el lehet ide jutni Mestia felöl. Ushguli előtt akad vadkempingezésre alkalmas hely is az út mellett (bár jókora dühöngő pásztor kutyákat láttam arra szaladgálni). Mestia nyüzsgő kis városa sokkal modernebb, de a régió turisztikai központjaként ez nem baj. Szállás lehetőségből széles a választék (előre foglalni nem kell) és minden van, amire szükségünk lehet. Nagyon kedves és érdeklődő emberekkel találkoztam itt, az egész olyan hiteles és őszinte, talán a vidék elszigeteltsége miatt. Jópofa volt, amikor útba igazítást kaptam magyar túrázóktól, de volt, hogy egy szlovák motorossal gurultunk együtt egy darabig.
Számos, jól jelölt gyalogtúra útvonal indul innen, utolsó délutánomra ezek közül választottam egyet. Javaslom a város feletti Koruldi tavaknál lévő kilátót, ahová tereptaxival is fel lehet jutni. Odafent szlovák vadkempingező lányoktól kaptam az ötletet, milyen szuper lenne, ha itt tölthetném az utolsó éjszakám. Persze ez nem volt ilyen egyszerű, mert az út nehézségét ismét alábecsültem, elhagytam útközben (többek között) az esőruhámat, majd pereceltem egy szépet. Egy útelágazást elmulasztva pedig tévedésből felmentem egészen a Koruldi tavakig, ami a terepezési képességeim határát erősen feszegette. Okos ember a más kárán tanul, én úgy látszik, hogy a sajátomon sem, mert a Kaukázus útjai már nem először tanítottak tiszteletre...
Végül az áhított bivakolás is összejött és egy bakancslistás vàgyam is teljesült: hegytetőn megnézni a napkeltét! A kilàtó 2600 m körül van és szinte 360 fokban veszik körül a 3500-4000 m-es csúcsok, de az Ushba 4700-as ikercsúcsai és a Shkhara 5000 és 5200-as csúcsai is ott tornyosulnak. A kellemes nyári éjszakán még csak egyedül sem voltam, mert az utánam érkező helyi fiatalok a tábortűz mellé invitáltak és finom házi elemózsiájukat, egy kis laposüveges magyar hazaival feldobva, jó hangulatban fogyasztottuk el.
Reggel, a tereptől még mindig megszeppenve, a világ legóvatosabb leereszkedését bemutatva vittem el a motort lemosni bocsánat kérésem jeléül. Ahol persze sikerült még egyszer felborítanom szegényt (már a harmadszor egy hét alatt). Majd elindultam a hosszú, négy napos hazaútra...
Összességében a túra minden tekintetben túlszárnyalta az elképzeléseim, igazi kis „expedícióként” éltem meg. Törökországot és Grúziát csak ajánlani tudom mindenkinek! Persze némi felkészülést igényel, de aggodalomra semmi ok, örömmel fogadják az oda látogatókat. A legnagyobb élményt mégis a helyi emberekkel való találkozások és az ő vendégszeretetük, őszinte kedvességük jelentették! Valahogy többet ismerkedtem és beszélgettem, mint más utazások alkalmával és mindvégig biztonságban éreztem magam. A helyiekkel és hasonszűrő „kalandorokkal” való spontán találkozások pedig olyan élményekhez vezettek, amiket nem lehet előre tervezni. Úgy érzem, nem utoljára jártam ott...
ÚTRAVALÓ:
Vízum, Motor, Utak, Törökországba és Grúziába nincs szükség vízumra csak útlevélre, a Konzuli Szolgálat honlapján viszont lehet regisztrálni az ott tartózkodást. Az utazásra nem javasolt területeket azért is javasolt elkerülni, mert bármikor lezárhatják a várost és ott ragadunk. Törökországba szigorúan csak érvényes KGFB-al lehet belépni, a hazai biztosítás megfelelő, ha kiterjed Törökországra, papírjai legyenek kéznél. Grúziában ezt nem kérik, én is ott tudtam meg, hogy a hazai KGFB nem is érvényes ott, de ebből nem volt probléma. Török-Bolgár edirnei határátkelőt odafelé elkerültem, de visszafelé az esti órákban türhető volt. Török autópályákon HGS (ejtsd: hegesze) chipes kártya szükséges a díjfizetéshez. Ezt ajánlatos előre beszerezni, nekem több napba és sok időbe telt, mire ott sikerült (pl vásárolható egyes autópálya felhajtóknál és nagyobb városi postákon). Tudomásom szerint 15 nap áll rendelkezésre a felhajtástól, az ország elhagyásakor az utolsó autópálya lehajtón vagy határátkelőnél ragaszkodni kell ahhoz, hogy kifizessük a HGS irodában (összesen 5-10.000Huf között fizettem). Grúziában nincs útdíj motorra. Benzin: Törökországban 500 Huf/l is lehet, viszont jók az utak, jó a haladás. Grúziában kb. 200 Huf/l, nincsenek nagy távolságok és viszonylag sok és modern kút volt. Papír alapú térképeket javaslok beszerezni itthon, Grúziáról több félét vásároltam, mást és mást mutattak, de oda lehet találni. Grúziában nagyon szigorúak a rendőrök! A török forgalomban bármint szeretnél közölni: dudálj! De amúgy nem agresszívak, csak fel kell venni a ritmust a látszólagos káoszban.
Szállás, étel, ital, valuta, egyéb Törökországban kevés kempinget találtam (praktikus kamping, kamplar szóval is keresni), áraik 1500-4000 Huf/éj volt. Grúzia ettől olcsóbb és nem lehúzósak; szállás keresőn is találni szállást, de nem kell megijedni, ha nincs, mert van sok Guest-house+Camping, szabad vadkempingezni is, ha arra alkalmas helyet* találunk. Étel, ital általában olcsóbb mint itthon, sok szupermarket van, viszont csak palackozott vizet szabad inni. Itthon Török líra váltható, Grúz Lari pedig a határon (átutazott országok valutája is legyen). Nem árt több bankkártya vagy készpénz, mert nekem pl. Belgrádban az első nap le kellett tiltatnom a hitelkártyámat. Amúgy nagyon kedvesek, segítőkészek voltak mindenhol. Olyan sokszor kínáltak meg étellel, itallal, hogy jó lett volna, ha még több osztogatható szuvenir (kulcstartó, matirca, bármi) lett volna nálam, örültek neki.
Máté insta profilját a képre kattintva éred el!
