English
Az Isztambulban töltött egyetlen éjszakám olyan volt, mintha couchsurfingeltem volna, Cagatay-jal sosem találkoztam azelőtt. Vendéglátóm készített nekem vacsorát, ittunk egy-két sört, és kommunikáltunk. Beszélgetésnek túlzás lenne nevezni ugyanis az „eszmecserénket”, mivel közös nyelvünk nem volt. Erdinc biztatott, hogy próbáljak magyarul beszélni Cagatay -jal, hiszen elkezdte tanulni a nyelvünket egy Isztambulban élő szép magyar lány miatt (valóban szép, találkoztam vele). Azt viszont nem említette, hogy barátja csupán egy hónapja vágott bele a nyelvtanulásba, így nem sok sikerélményem volt ezzel kapcsolatban. Mégis; az, amit értettünk egymás szavaiból épp elégnek bizonyult, egy kicsit így is sikerült megismernem a hősszerelmest. Aki nagyszerűen játszik egy hagyományos török furulyaszerű hangszeren (a neve ney), amit be is mutatott, valamint aktív kerékpáros is.
Reggel furcsa zajokra keltem, errefelé nem a kakas kukorékol, hanem a sirályok zajonganak napfelkeltekor. Nálam marad a kakas a nyerő, annak legalább van dallama, a sirályok hangja igen kellemetlen, de biztos meg lehet szokni.
Egyedül kellett visszanavigálnom Erdinchez a város másik kerületébe. A motorom teljes biztonságban a ház előtt parkolt éjszaka, mellette Brigi induláskor megtalálta a kóbor cicáknak kitett macskatáp maradékát, amit be is reggelizett. Most hasznát vettem a GPS-nek, egyetlen egyirányú utca/behajtani tilos okozott némi fejtörést, de már kezdett halványulni a rendőrfigyelő reflexem is, úgyhogy áthágtam az akadályt és a szabályt egyszerre.
Aztán némi tekergés után neki is indultunk végre, hogy együtt megkerüljük a Márvány-tengert. Erdinc VFR-je nem készült el a szervizben, ezért a kisebb CBR 250-es Hondáját málházta fel, ami nagyon jól bírta egész végig, a tempóval sem volt gond. Azt hiszem egy motoros idegenvezetőnél jobb társat keresve sem találhattam volna. Aki ki tudja válogatni a látnivalók közül a megnézésre érdemes célpontokat, figyelembe véve azt is, hogy Brigi miatt a múzeumokba például nem mehettünk be. Csak egy szabadtéri katonai múzeumnál kellett csalódnunk, ahol (részben) az I. világháborúban vívott híres Gallipoli Csata emlékei voltak kiállítva. Keletre indultunk, és a következő célpont, Bursa előtt táboroztunk le. A táj, az utak élvezetes volt számomra, az aszfalt minősége esetenként rossz volt, de engem egyáltalán nem zavart ez a tényező. A hegyek oldalában kanyargó útról menet közben vettem észre egy alkalmasnak tűnő táborhelyet, ahol tanyát is vertünk. Nem voltunk egyedül, ez amolyan közösségi vadkemping volt. Több tucat török család strandolt, sátrazott a tengerparton, senkit nem zavart a munkagép, amely 50 méterre a sátraktól törte a követ. Munkaidő végeztével elvonult, ahogy láttam, a munkásoknak is volt egy külön tábora.
Este természetesen grillezni szándékoztunk, ehhez viszont Erdincnek vissza kellett mennie a legközelebbi faluig bevásárolni a szükséges dolgokat. Tűzifa nemigen akadt a környéken, a fellelhetőt már rég elhasználták. Pedig messzebb is merészkedtem a fák közé, de mivel ez a bokros-fás rész volt egyben a budi is, megtorpantam az aknamező előtt, és maradtunk inkább a vásárolt faszénnél. Ettünk finomat és a barátom megtanított a teafőző szett használatára, amit még az isztambuli fűszerbazárban vettem.
Napnyugta előtt jó pár órám volt szemlélődni, és a kérdéseimre Erdinc válaszolt. Nem először találkoztam strandon ruhában fürdőző nőkkel, de ilyen közelről még sosem volt alkalmam találkozni velük. A „strandolók” összetétele egyébként a következő volt: férfiak-semmi különös, élvezik a vizet, a napsütést. Nők: öregasszonyok ülnek, trécselnek, kisgyerekeket terelgetnek, mindezt persze beöltözve, kendőben. Elvétve a vízbe is bemennek, az ő színük a fekete. Fiatal nők: vagy ugyanezt teszik, vagy fürdenek talpig beöltözve. Kékben a férjezettek, rózsaszínben a lánykorúak, akik már nem gyerekek. A vízből kijőve törülközővel takarva az átázott „fürdőruhát”!
Nekem ne mondja senki, hogy ez normális. Azért mert valaki már régóta hülye, nem lesz okosabb. A keleti kultúrák és társadalmak elfogadják ezt, hivatkozva a Koránra, csak épp rosszul értelmezve a próféta tanítását, mostanra hagyományként is tisztelik ezt és sok más eszement dolgot, lásd iszlám törvénykezés. A józan ész szerint a nők bájainak elrejtése a férfiszemek elől tulajdonképpen az adott (férfi) társadalom mélységes szégyene, annak beismerése, hogy nem tudnak nőkkel viselkedni, uralkodni magukon. Tehát saját frusztrációjuk kivetítése a gyengébbre, primitív ököljog. Nem ragoznám tovább, mindenki gondoljon bele saját tapasztalatai, ismeretei alapján. Erdinc szerint az iszlám most tart ott, ahol a kereszténység 600 évvel ezelőtt. Ennél bonyolultabb az összefüggés és a helyzet, de a leegyszerűsített példa bizonyos szempontból érthetőbbé teszi a vallási-kultúrális különbségeket.
Törökországban 10 évvel ez előtt az ilyen öltözetű, ezt a hagyományt követő embereket kinevették, kigúnyolták, ezért nem is igen lehetett őket látni az utcákon, strandokon. A trend az elmúlt években kezd látványosan változni, ennek fő oka pedig a török belpolitika. Általában az ilyesfajta hagyományőrzés az alsóbb társadalmi rétegekre jellemző a jelen időben. Ami nagyon nem tetszett, az a szemét kezelése volt. Hiába álltak a lejáratnál nagy fém konténerek (20-50 m), nyugodt szívvel hagyták a mindenféle hulladékot a fák alatt, az sem zavarta a népet, hogy feliratokkal elég láthatóan felhívták a figyelmüket a kukákra, illetve a helyes viselkedésre. Konkrétan leszarták.
Másnap ráérősen indultunk (ahogy mindig), a következő megállónk tehát Bursa volt, az Oszmán Birodalom hajdani fővárosa. Itt a szultánok mauzóleumát is megnéztük (kívülről). A történelem egyik leghatalmasabb és leghosszabb ideig fennálló (szunnita) iszlám világbirodalmának legfontosabb emlékhelye ez a város Törökországban.
A mai politikai vezetés pont ezekhez az oszmán gyökerekhez nyúl vissza, a letűnt dicsőségre és hagyományokra építi identitását. Ezzel azonban sokan nem értenek egyet, főképp a fiatal értelmiségiek, a mai „ifjútörökök”. Tudni érdemes, hogy a XIX. század végén a már hanyatló Oszmán Birodalomban bekövetkező változások és reformok parlamentáris demokráciát ígértek, azonban a nagyhatalmi érdekek mást szerettek volna diktálni. 1908-ban az ifjútörökök vették át a hatalmat, a szultánnak nem maradt tényleges befolyása a politikába, és évtizedeken keresztül vívott háborúkban kovácsolódott ki a mai modern Törökország. Az I. Világháborúba revizionista törekvések miatt lépett be a birodalom, majd annak elvesztése után még nagyobb bajban találta magát, az antant hatalmak megszállása, valamint a görög területfoglalások miatt. Innen már élet-halál harcban vívta ki függetlenségét Musztafa Kemál vezetésével (aki a Gallipoli Csatában szerzett először hírnevet magának). Az 1923-ban kikiáltott köztársaság első elnöke is Ő lett. Érdekes látni, hogy milyen tisztelet övezi a mai napig, a személyi kultusz szót is használhatjuk, ha el tudunk vonatkoztatni annak negatív jelentésétől. Háttér információnak ennyi talán elég. Számunkra idegen, távoli kultúrák megértéséhez mindenképpen szükséges a történelmük tanulmányozása.
A mai Törökország egy modern iszlám állam, egyedülállóan a világon. Különös tekintettel a nemzetiségi, vagy inkább török nacionalista kérdésre. Az identitás alapja egy népcsoportokon felüli közösségtudat, a türk nemzetek szövetségének ideája. Ezt is figyelembe kell venni, ha meg akarjuk érteni az országot, nem csupán álmélkodó, bamba turistaként utazunk oda.
A magyarokra (így rám is) mint a türk nemzetség fiára, tehát testvérként tekintenek, és büszkék rá, hogy így egy közösségbe tartozunk. A hagyományosan is kitűnő török vendégszeretet ezért mintha meghatványozódna. A török motoros társadalom is nagyon aktív (különösen a közösségi oldalakon), tehát magyar motorosként Törökországban motorozni néha olyasmi volt, mintha valamiféle világsztár lettem volna. Konkrét példáról is be tudok számolni a későbbiekben. Megálltunk út közben egy igazi fürdőnél, bár a kapun belülre nem mehettünk Brigi miatt. Magyarországon hétköznapinak számít a thermal fürdő, itt viszont nem olyan gyakori, ennek megfelelően tele is volt turistákkal. Azonban nem nyugatiak, hanem inkább az arab országok lakóinak kedvelt célpontja volt ez a hely (nyugati turistával eggyel sem találkoztunk). Brigi sokkot is kapott a teljesen lefátyolozott nőktől. Rettegett tőlük, ahogy már Isztambulban is megfigyeltem. Cserébe Ők ugyanúgy rettegtek tőle.
Nyilvánvalóan félelemkeltő lehet egy kutya számára, ha egy emberalak a megszokottól eltérő sziluettel közeledik felé, de valami mélyebb ösztön működött benne úgy vélem. Talán a szagok, illatok is erősítették a félelmét, nem sikerült rájönnöm.
