Szicília 2016, 8. rész, Szardínia

Gyurgyó, 2017-01-18


Kora reggel értünk Cagliari kikötőjébe. Nem mondom, hogy teljesen friss voltam a fedélzeten való alvás után, de azért sikerült eleget pihenni.

Egy nagy találkozás várt rám a szigeten, teljesen véletlenül egy régi haverom is erre tekergett, egész pontosan a nászútján. Természetesen motorral. Megbeszéltünk egy tengerparti találkozót.

Mivel volt időm, közben benéztem egy kempingbe is, ami kutyabarátként hirdette magát. A recepciós srác nem volt e helyzet magaslatán, keresgélnie kellett az árat, aztán kibökte, hogy 40 euró. Erre csak nevetni tudtam, ő meg megkérdezte, talán sokallom? Na erre még jobban nevettem, fölösleges lett volna vitába szállni vele, faképnél hagytam. Szardínián a világ legszebb strandja közül több is található, főleg délen. Mondjuk a 40 eurós ár (sátorhelyért) azért húzós lett volna még akkor is, ha bármilyen szinten érdekelt volna a homokos tengerpart. Nem mellesleg vannak partszakaszok, ahol ingyen is lehet strandolni.

Letáboroztunk az út szélén az árnyékban Brigivel, és vártunk. Végre megjöttek a friss házasok. Mivel régóta nem találkoztunk, volt miről beszélni. Azt hiszem egy motoros párnak Szardínia ideális célpont, főleg ha Korzikára is szánnak időt. Ők is így tettek, kaptam is korzikai tippeket, merre érdemes menni. Ugyan jártunk már ott Brigivel, de nem volt időnk jobban felderíteni a szigetet. A dumaparti vége az lett, hogy elterveztünk egy másnapi találkozót, aztán közös szállást egy kicsit feljebb a szigeten, a tengerparton. Mi pedig nekivágtunk. Kicsit borult idő volt, még az eső is eleredt. Hát nem ijedtem meg nagyon tőle, épp csak nedves lett a ruhám, ahogy az aszfalt is.

Már nagyon akartam vadkempingezni, de az út mellett egyértelműen jelezték mindenhol, hogy telektulajdonosok is vannak ám. Nem hiányzott a sós puska a seggembe, úgyhogy lejjebb adtam az igényeimet, próbáltam agricampeggiót találni. Elég sok energiát fektettem ebbe, de kb az 5. le/betérőnél feladtam. Bezártak, megszűntek. Csak épp a táblák kint maradtak az út mellett. Bosszantó. Esteledett, úgyhogy kezdett sürgőssé válni a szálláskeresés. Bent jártam a hegyek között, kis falvak mellett vezetett az út. Nem egy frekventált turista régió ez az országban.

Motoglobe link a képre kattintva:

Végül egy víztározó mellett megláttam egy lakókocsit és egy személyautót, lekanyarodtam az útról. Az autók tárva-nyitva voltak, hiába szólongattam a tulajokat, nem válaszolt senki. Aztán körülnéztem, és észrevettem két pecást, akik a tó széléről épp felfelé tartottak. Pár percbe telt, mire felértek a meredek part miatt kerülő úton. Kiderült, hogy az egyikük helyi (az öregebb), aki el is hajtott a személykocsival. A másik, fiatal maradt, tőle kérdeztem, sátrazhatok-e itt. Mondta, hogy persze. Gondoltam akkor baj nem lehet, ha ő is itt vert tanyát, nyilván free zóna.

Végül is az volt, de nem úgy, ahogy én gondoltam először. A srác, Roberto nem beszélt csak olaszul, ezért kicsit döcögött a kommunikációnk. Kisvártatva a lakókocsiból előkerült a barátnője is, Nella. Nem tudom, addig miért bujkált bent, nem hiszem, hogy olyan mélyen aludt, hogy nem hallotta az érkezésemet, hahózásomat. Talán kicsit félénk volt. Én felvertem a sátrat, aztán nekikezdtem a vacsora készítésének. Az aznapi menü spagetti volt (gondolom most sokan meglepődtetek). Nagy lelkesen megkérdeztem őket, kérnek-e belőle. Nem kértek. Valahogy ekkortájt esett le, hogy ez pont olyan, mintha otthon a Balcsi mellett odajönne valami tökéletlen külföldi, akinek nem értem a szavát, és megkérdezné, hogy csináljon-e nekem gulyást, vagy töltött káposztát. Jót derültem magamon, de szerintem nekik nem így ment át.

Megkínáltak ők is a vacsijukból, ami grillezett csirkecomb volt. Roberto nyilvánvalóan nem bízta a horgász szerencsére a vacsora dolgát (egyébként nem fogtak semmit egész nap). Addigra már oldódott a hangulat is, kézzel-lábbal csak megértettük egymást. Rómából érkeztek, a fiú buszsofőrként dolgozott, és imádta a munkáját. A telek pedig, ahol táboroztunk, Roberto apai öröksége volt. Tehát ők teljesen legálisan vertek tanyát, én pedig a vendégük voltam a területen. Mutatta a papa halála miatt befejezetlen épületet is, ami nyaralónak készült.

Reggel a szokásos ritmusban készülődtem, majd elbúcsúztunk. Legközelebb ha Rómában járok biztosan megkeresem őket, nagyon szimpatikusak voltak. A hegyeken átvágva most a tengerpart irányába, Arbatax városa felé Lido Orriba tartottunk. Menet közben letértem egy kis faluba, ami útba eshetett a nászutasoknak is. Elküldtem a pozíciómat és vártam. Kommunikációs problémák miatt a várakozás még most is tarthatna, végül csak a tengerparton találkoztunk.

De ebben a faluban gazdagodtam pár megdöbbentő tapasztalattal. Beültem egy kocsma teraszára, nagyon minimált képzeljetek el, légyhálóval az ajtón, kopott, évtizedes bárpulttal, légyszaros reklámtáblákkal, fleur székekkel, asztalokkal. A helyet egy öreg üzemeltette, látszott, hogy a törzsvendégek nem azért járnak ide, mert olcsók a koktélok, vagy jó a DJ.

Amíg ott üldögéltem, letelepedett egy társaság - mind nyugdíjas korúak - , és ahogy kell, megbeszélgették a világ dolgait. Vizet ittak, palackosat. Olybá tűnt, mintha egyiküknek szülinapja is lett volna, mert nagyvonalúan egy egész üveggel rendelt, majd széttöltögette, mintha legalábbis pezsgő lett volna. Így iszogattak, duruzsoltak hát az egyébként néptelen falu főutcáján. Aztán egyszer csak megjelent egy csoport fekete fiatal. Baseball sapkákban, divatosan voltak felöltözve. Egyből elhalkultak az öregek, ahogy a közelbe értek, aztán az egyik fekete odalépett hozzájuk és tüzet kért. Olyan retkes cigány stílusban, hogy adjá he, mer leütlek. (Aki nem tudja elképzelni milyen is ez a stílus, nyugodtan guglizzon rá.) Kapott, aztán továbbállt a banda, de a bulit aznapra elrontották. A beterrorizált öregek üldögéltek még egy darabig megszégyenülten, már nem volt kedvük beszélgetni, aztán szétszéledtek. Kisvártatva a tulaj is jött, hogy bezárna a szieszta miatt, ha akarok maradhatok. Maradtam.

Indulás előtt számításba vettem a politikai helyzetet is, benne volt a pakliban, hogy találkozom migránsokkal. Félreértés ne essék, semmiféle félelem nem munkált bennem, esetleg kíváncsi voltam. Az igazi meglepetés az, volt, hogy pont Szardínián futottam bele az első kontaktusba, ahol ugyan csak megfigyelőként voltam jelen, de nem a szebbik oldalát mutatta a jelenség. Fiatal, dolog nélküli bevándorlók kis csoportja terrorizálta a lakosságot. Jogilag meghatározhatatlan kategória, nem öltek meg senkit, csak a hangulatot. Az, hogy a világnak ilyen eldugott szegletében találkoztam ezzel, nyilván felnagyítja a problémát a szememben. Nem ez volt utazásunk legfényesebb napja. Pedig a táj, a hegyi utak szinte tökéletes motoros élményt adtak.

A történtekről eszembe jutott egy sztori, amit egy olasz ismerősömtől hallottam. Gyakran jártak Észak-Olaszországból nyaralni ide, Szardíniára, és egy alkalommal a helyi vendéglátóik asztalától felállva valamit ki kellett vennie a kocsijából. Kinyitotta, kivette, bezárta, aztán visszaült az asztalhoz, majd a következő párbeszéd zajlott le:

  • Miért zárod be az autót? Itt ez nem szokás.
  • Talán ez olyan biztonságos környék?
  • Igen, bár évekkel ezelőtt volt pár lopás, egy nápolyi narkós követte el őket.
  • Na és mi lett vele, elfogták?
  • Megették a disznók…

Ezen a vidéken a vérbosszú élő hagyomány, a szárdok nem a humorérzékükről híresek (nem mondom, hogy nincs olyanjuk). Kedvesek, sőt befogadóak is, mindaddig, amíg betartod a szabályaikat.

Az érdekes zászlójukról már írtam a Bazi Nagy Scrambler Kalandban, amelyet a képre kattintva olvashatsz:

Az itteni Maffia neve: Anonima sequestri. Természetesen itt is történelmi, kulturális gyökerei vannak a bűnszervezetnek, melyek szorosan kapcsolódnak Szardínia függetlenségi törekvéseihez, merthogy ilyen is létezik.

Ha már történelem, és kultúra, a sziget közepén, Ottana városkában van egy, a mi Busójárásunkhoz legalábbis külsőségeiben hasonló farsangi népszokás. A neve: Boes e Merdules, amely télűző és tavaszköszöntő is egyben.

A fesztiválról bővebben a képre kattintva olvashatsz:

Lido Orriban, a kempingben már vártak ránk, pont volt egy sátorhely is a nászutasok mellett. Aznap este ők főztek, ha jól emlékszem, spagettit. A mellettünk táborozó csajos társaságban nem igazán fogyott este a roston sült marha, ezért a húsból Briginek is jutott. Aztán másnap reggel még egy (két tenyérnyi) szeletke, némi csonttal… kicsit irigy voltam. Fürcsiztünk is a tengerben, szerintem legalább fél órát bírtuk a homokos parton. Számomra nem élmény, ezért nem is szívesen fizetek holmi világ legjobb tengerparti strandja kategóriákért.

Motoglobe link a képre kattintva:

Aztán másnap búcsú, jókívánságok, indulás Korzikára. Véletlenül még egy hágón is sikerült átmotoroznunk. Szardínián nincsenek túl magas hegyek, amik vannak, azok itt a közepe táján. Nekem nagyon tetszettek a vörös aszfaltcsíkok, az erdők, a forgalom is gyér volt. Épp megálltam üzemanyagot vételezni egy kútnál, amikor magyarul szóltak hozzám. Meglepődtem, egy csinos magyar hölggyel hozott össze a jó szerencse, a tankolásból jó két órás kávészünet kerekedett. Andrea 15 éve él a szigeten, sokat mesélt a helyi viszonyokról, és a környékről. Ha lett volna időm, szívesen maradtam volna még egy napot, szerintem ez a legjobb része Szardíniának.

Ott sincs kolbászból a kerítés, de a helyiek befogadóak, barátságosak, a klíma nagyon jó. Ha az öröklét nem is, de a hosszú élet a szárdok között esélyes. Szardínia az egyik Blue Zone a világon, ahol az emberek a legnagyobb számban érik meg a 100 év fölötti életkort. Ennek genetikai alapjai is vannak, de természetesen a klíma, és az egészséges életmód, táplálkozás mind számítanak. Tehát ha odaköltözöl és halat eszel egész nap, még nem elég. Egyébként a konyha olaszos, de rengeteg hússal. Birkát, kecskét, malacot egyben (is) sütnek, sőt az egyik helyi különlegesség a malaccal töltött kecske birkában. Vagy valami ilyesmi, a lényeg, hogy egymásban sülnek össze a különböző húsok. Eddig ilyet csak madarakkal hallottam (kacsa, csirke, galamb, fürj), de azt sem kóstoltam még.

Folytatása következik!




Copyright Kondor Túra Társaság 2018 - Minden jog fenntartva.