English
És végre megérkeztünk Szicíliába! A kompjegy 13 euróba került motorostul-kutyástul. Egy öreg nagy lendülettel irányítgatott, angolul is beszélt, flottul ment minden, kb 10 percem volt jegyet venni és besorolni. Aztán persze kiderült, hogy „önkéntes segítő” a fazon, és sok gyereke is van sok, de teljesen korrekt volt, adtam neki 2 eurót. Aztán jött a szokásos szereplés Brigivel, itt azonban én is a fényképezőgéphez nyúltam, olyan hihetetlen fazonok jöttek csodálni a motoros kutyát.
Az volt a nagy terv, hogy Messinából északon haladok, majd a hegyeken keresztül közelítek rá az Etnára, megkerülve azt pedig Catania mellett. Figyelmeztettek, hogy az Etnát gyakran borítja köd, ezt is figyelembe vettem a tervezéskor, és persze érdekeltek a kis hegyi falvak, utak. Messinából kifelé egyből szembesültem azzal a ténnyel, hogy itt lényegében megszűntek a fizetős pályaszakaszok. Egy 3 eurós kapun sikerült áthajtanom, azonban a várost elkerülő szakasz után már csak üzemen kívüli fizetős kapukkal találkoztam. Mintha egy népfelkelés eltörölte volna a vámszedésnek ezt a módját.
Nagyon élveztem a motorozást, az élvezetet csak a mindenfelé szétszórt szemét látványa rontotta. Mintha újra Nápoly környékén jártam volna. Később fény derült az összefüggésre is. Aztán következett egy igazán autentikus maffia élmény egy eldugott kis hegyi faluban, Santa Barbarában. Megálltam pihenni a falu egyetlen kocsmájában/kávézójában. A lugas alatt üldögélve ráláttam a motorra is, ami az utcán parkolt, de egy kicsit takarásban volt. A néptelen településen nem nagyon volt forgalom, főleg nem gyalogos. Kisvártatva egy szakadt autó érkezett, dudáltak, füttyögtek, és szólongattak valakit. Valószínűleg nekem szóltak a jelzések, de mivel nem értettem mit karattyolnak olaszul, rájuk se hederítettem. Mivel nem kaptak választ, a kocsiból kiszállt két melós kinézetű fazon, majd bementek a bárba, ahol a tulajdonos nővel váltottak pár szót, akinek két kölykével közben én próbáltam kommunikálni odakint. Érdeklődtek, tetszett nekik Brigi, aranyosak voltak. Aztán a két pali elment, miközben azért jól megnéztek maguknak, közben már telefonáltak, mintha utasításokat osztogattak volna. Ebben nem találtam semmi furát, gondolom ritkán látnak errefelé idegent. Aztán pár perc múlva megjelent egy álmos tinédzser, és a motorom mellett leült az árnyékba, majd ahogyan egy mai tizenéveshez illik, elkezdte nyomogatni a telefonját. Ez már semmiképp nem volt hétköznapi, miközben a gyerekekkel próbáltam kommunikálni, odasandítgattam a motorra, rajta volt az összes cuccom. Pár perc múlva pedig felálltam, és elindultam kifelé. Amikor a motorhoz értem, a srác felnézett, és meglátva, hogy indulni készülök, egyszerűen felállt és elsétált, mint aki végzett a feladattal. Ekkor esett le, hogy nem csak úgy véletlenül ült pont oda a déli kánikulában, hanem a Bárányt őrizte, gondolom a két fószer ugrasztotta ki a számítógép elől. Semmi esetre sem gondolom, hogy azért történt a dolog, mert szimpatikusnak gondoltak, talán inkább csak biztosak akartak lenni benne, hogy amíg ott vagyok, nem történik semmi balhé velem, az idegennel, így a csendőröknek sem lesz oka zavarni a köreiket.
Sokáig zakatoltak a fejemben a gondolatok a furcsa eset kapcsán. Aztán rövidesen megláttam az Etnát. Impozáns látvány távolról is a Európa legmagasabb (több mint 3000 m) magas aktív vulkánja. Az Etna nem a gyilkos kitöréseiről híres, (mint pl a Pompei-t elpusztító Vezúv), lassan hömpölygő lávafolyamai, füstölgő kráterei rengeteg turistát vonzanak. A lejtőkön pedig több tízezer ember él, akik főként a vendéglátásból, vagy pedig szőlőművelésből, bortermelésből élnek. (A sízés kedvelői is járnak ide, ugyanis az északi oldalon sípályák is üzemelnek Piano Provenza-ban.)
Persze voltak a történelem során a kitöréseknek emberi áldozatai is, a legutóbbi 2000 évben összesen 77. Ebből 1979 óta kizárólag turisták, de az összes áldozat túlnyomó része is közülük került ki (71). Az igazán veszélyes kitörések, lávafolyások elég ritkák, a helyieknek azonban szembe kell nézniük a folyamatos „kellemetlenségekkel”, amit a tűzhányó okoz. De a drótkötélpályát és az épületeket néha újjáépíteni még belefér a kockázatvállalásba. Az Etna első látogatói tulajdonképpen a katasztrófaturizmus első képviselői voltak, és az érdeklődés természetesen folyamatos.
Szóval mi északról közelítettünk meg a félelmetes hegyet, és a déli úton (Strada dell Etna) haladtunk, amely tulajdonképpen körülöleli a vulkánt.
A csúcskrátert ugyan nem lehet megközelíteni biztonsági okokból, de ez az igazán forgalmas oldal, nyüzsögnek a turisták. Sajnos nem tudtam, hol érdemes megállni, ezért tovább robogtunk. Utólag kiderült, hogy van egy parkoló, ameddig még ingyenesen fel lehet menni, és onnan sétával megközelíthető egy-két látványos, kisebb kürtő, de akkor már 200 km-re jártunk, nem fordulhattam vissza.
A tengerpartra igyekeztem, Acireale-ba, Catania-tól északra, ahol - szintén ajánlás útján – egy kempinget kerestem. Aznap estére találkozót beszéltem meg az interneten egy helyi motorossal. Praktikusan a kempingben találkoztunk, vele jött a barátnője is. Amikor megérkeztek, épp az étterem teraszán ültem a rendelt vacsorám előtt, és próbáltam feldolgozni az élményt, mivel egy vastag tésztájú, összehajtott pizzát kaptam (Calzone). A társalgás bevezető kérdése adta magát: ez meg mi? Én abban a tudatban éltem, hogy az igazi pizza vékony tésztájú, és nem hajtogatják. Nos, a szicíliaiak (és a nápolyiak) másként gondolkoznak erről, és ez, valamint a szemetelés közös identitásuk fontos elemei (Szicília = Nápoly, és fordítva). Természetesen rákérdeztem konkrétan a szemét témára is, erre kicsit szégyenkezve annyit mondott újdonsült ismerősöm, hogy sajnálatos, de a szicíliaiak ilyenek. Így ezt a témát nem volt érdemes tovább boncolgatni. Próbáltam jó tippeket szerezni tőle, de hamar kiderült, hogy nem egy idegenvezetővel hozott össze a jó szerencse, vagy pedig a saját elképzeléseim, terveim voltak elég alaposak a további szicíliai útitervemet illetően. Amerre járok, a helyi motorosokkal találkozva mindig érdekel, hogy ők merre indulnának szívesen, hová vágyakoznak. Az olaszokat a tapasztalataim alapján a Balkán és Afrika (Marokkó) érdekli leginkább, a spanyolok pedig a Nordkapp-ra izgulnak.
Vacsora után kölcsönösen megcsodáltuk egymás paripáját (Ő egy XTZ660-al érkezett), kielégítettem a kíváncsiságát a kutyával való motorozás témában, majd nyugovóra tértünk Brigivel. Ez a kemping is a nagyon ajánlott kategóriába tartozik, közvetlen tengerpartja van, igaz sziklás és meredek, de gyönyörű. A sátrasok és a lakókocsisok jól el vannak szeparálva, ami szintén az előnyei közé tartozik.
Folytatása következik!
