Szicília 2016, 1. rész, Mamma, Pasta, Vespa

Gyurgyó, 2016-10-17


Miért éppen Szicília? Van egy szicíliai barátom Giovanni, akivel egy házban lakunk, és amikor az ez évi (2016-os) túránkat tervezgettem északra nem túl felfokozott lelkesedéssel, Ő rákérdezett: miért nem mész inkább Szicíliába? Hatalmas ötlet. Napfény, meleg, pálmafák, tenger. A Nordkapp megvár, és mivel csak úgy odamotorozni számomra nem lenne túl izgalmas, kicsit több szervezést is igényelne. Tehát el is dőlt, mi lesz az idei úti célunk Brigivel.

Időközben a Bárány is hazakerült Spanyolországból, és az újbóli forgalomba helyezéssel együtt kapott egy kis plasztikát, illetve az esedékes futómű felújításon is átesett. Ez konkrétan a csapágyak cseréjét jelenti. Alap esetben ez nem túl bonyolult művelet, megveszed (megrendeled) a boltban (Yamaha), és beszerel(tet)ed. Csakhogy az árakkal szembesülve még az is felmerült, hogy olcsóbb lenne venni egy másik motort, nem pedig rákölteni az eladási értékét. Szóval következett a keresgélés, számolgatás, ügyeskedés. Összejött a végén, a tapasztalat, hogy mindig van más út, a gyári alkatrészek árai nem a valós értéküket tükrözik, hanem a gyártó üzletpolitikáját.

Ha kíváncsi vagy az átalakítás részleteire, kattints a képre!

Persze a nagy farigcsálásnak az lett a vége, hogy tesztre nem jutott idő, a kipufogó hangolása maradt legutoljára. Ami idő híján tulajdonképpen csak hangtompítást jelentett. dB killer (hangtompító) nélkül olyan volt a motor hangja, mintha petárdákat dobálnának a hátsó ülésről. Ami azon kívül, hogy hosszabb úton még számomra, de főleg négylábú utasomnak is elviselhetetlen, a mai viszonyok között talán egyéb kockázatot is jelentett volna. Itt arra gondolok, esetleg valaki (rendőr, katona) reflexből rám-, visszalőtt volna felfokozott idegállapotában. Az is csak egyszer lett volna vicces, ha mondjuk egy városban a gyalogosok a földre fekszenek, fedezéket keresnek, miközben a körforgalomban nyesem az ívet kettesben. Szóval le lett halkítva rendesen, elkerülendő az esetleges félreértéseket.

Nagyszerű útitervet fabrikáltam, odafelé Toszkána, Róma, Amalfi part, Nápoly, egy kis kitérő a csizma sarka felé, Calabria, Szicília keresztbe-kasul, visszafelé pedig Szardínia, Korzika, Cinque Terre, pár Alpok hágó, Szlovénia és itthon is leszünk, cirka 3 hét múlva. Bevallom szinte zavart ez a túlságosan élménydúsnak ígérkező útiterv, ha csak egy-egy célpontot kiragadunk a felsoroltakból, már az is elég lenne egy nyárra. Nem mellesleg az ilyesfajta körutazások hátránya, hogy nem juthat elég idő mindenre. Kutyával utazva pedig egyértelmű hátrányban vagyok minden alkalommal a szállások, valamint a látnivalók (pl múzeumok) tekintetében. De az elhatározásom megingathatatlan volt, különös tekintettel arra, hogy Szicíliában az eredeti terv szerint várt rám Giovanni barátom (a lakó a házból), aki épp hazalátogatott abban az időben, amikorra a vizitet terveztem.

Indulás előtt kaptam pár ötletet, tanácsot egy másik olasz barátomtól is, Giannitól, akinek igen sok motoros km tapasztalata van hazájában. A legjobban a címben idézett „Mamma, Pasta, Vespa” jól hangzó olasz szentháromság ragadott meg, amit tőle hallottam. Az én kiegészítő magyarázatom: Mamma, azaz család - szeretet, Pasta: étel - jólét, Vespa: motor - szabadság. Ugye szimpatikus életfilozófia? Ugyanakkor egybevág az olaszokról kialakult sztereotípiákkal is. Na róluk még mesélek…

Úgy kalkuláltam, hogy a meleg jelenti majd a legnagyobb kihívást, ezért fejben előre beosztottam a napi etapokat, alkalmazkodva a hőséghez. Azaz szieszta idején mi is sziesztázunk, a legtöbbet a reggeli és az esti órákban haladunk majd. Arra is felhívták a figyelmemet, hogy túl korán indulni - teszem azt egy kempingből-, felkeltve a személyzetet, akár azt a veszélyt is magában hordozhatja, hogy kihívják a csendőrséget. Nem is tűnt teljesen elképzelhetetlennek ez a vicc. Így utólag sem az…

Az első nap mindig tartogat némi meglepit, ha változik az utazó szett. Induláskor már az utcánkban elhagytam az egyik oldaltáskámat, aztán a Mecsek lábainál adódott a következő probléma: az új kipufogó csavarjai kb. minta mélységben szántottak bele az új hátsó gumimba. A csomagrögzítés kis variálással megoldódott, a kipufogón egy kicsit szerelni kellett. Egyben jó figyelmeztetés is volt, így megpakolva a hátsó rugóutam nem volt elég a megszokott endúrós tempóhoz és stílushoz, a bukkanókkal nagyon kellett vigyáznom. A felújításból csak a hátsó rugóstag maradt ki anyagi megfontolásból (nem volt rá pénzem), és ez némi kompromisszumra ösztönzött. Természetesen az meg sem fordult a fejemben, hogy visszaforduljak emiatt, bár előre sajnáltam a jó kis eldugott hegyi utak romos aszfaltcsíkjai okozta elmaradt élményeket.

Harkányban ütöttünk tanyát az első napon, ahol tartottam attól, hogy még a kempingben sem találunk szállást, hiszen szezon van nyár derekán. Ehhez képest szinte üres volt a placc, az apartmanokat pedig épp egy segítőkutyás találkozó résztvevői töltötték meg. Az eddigi úton sikeresen beleégett egy-egy sáv mindkét combomba, a térdvédők és a nadrágszár között, igen fájdalmas volt. Az utolsó felszerelés igazítás után másnap reggel elindulhattunk végre Olaszba…

Na azért még addig volt egy kevés km, sietősen még az autópályára is felmentem Horvátországban. A sztrádáktól sosem lehet izgalmakat várni, aznap azonban két különleges dolog is történt. Az első igen kiszámítható, pontosabban kiszámolható volt, ugyanis a Bárány km órája ezen a szakaszon váltott 6 számjegyre. Fel is szereltem a vadiúj Olympus akciókamerámat, aztán nagy boldogan robogtam a pillanat megörökítésének biztos tudatában. Nem jött össze, csak a kijelző alsó része maradt le a képről, pont ahol az a bizonyos adat látszik. Rettenetesen csalódott voltam a balfaszkodásom miatt, de a búslakodásomból hamar kizökkentett egy másik váratlan élmény. Miközben tovább robogtam magamban dohogva, az autópálya kerítésén belül jobbra, az aszfalt és a kerítés közötti max 30 m-es sávban egy sötét alakra lettem figyelmes. Naplemente környéke volt, az jutott eszembe, mi a francot keres itt egy tehén? Nem az volt, hanem egy medve. Úgy értem igazi mackó, nem figyelmeztető, vagy reklámtábla. A csodálkozástól fékezni is elfelejtettem, mire meg tudtam volna állni, már több száz méterrel előre jártunk, visszagyalogolni pedig azért mégsem volt ingerem, főleg egy kutyával. Remélem kifelé is megtalálta az utat a kerítésen át. Nem úgy nézett ki, mintha stresszes lett volna, csak üldögélt nyugodtan és nézelődött.

Motoglobe link a képre kattintva:

Ahogy terveztem, az út egyik legnagyobb kihívásával, a kánikulával is szembe kellett néznünk már a második napon. Brigi már nem mai csirke, a hőség évről-évre jobban megviseli a szervezetét. Egy benzinkutas megálló ezen a napon több mint 4 óra hosszáig tartott, mire sikerült nagy gondossággal fokozatosan csökkenteni a testhőmérsékletét, tulajdonképpen megvártuk a naplementét. A furcsa csak az volt, hogy még nem is voltunk azon a helyen, ahol az igazi melegre számítottam. De mint kiderült, aznap itthon is hőségriadó volt. Kifogtuk. A sziesztás elméletem beigazolódni látszott.

Aznap Opatijában szálltunk meg egy felejthető tengerparti kempingben, a harmadik napon egy kis üdítő szlovéniai szakasz után már Olaszországban jártunk. A horvát határ után nézegettem, hogy hol álljak meg visszaváltani euróra a megmaradt kunámat, mivel visszafelé nem erre terveztem jönni. Pénzváltóban nem volt hiány, aztán végre megálltam egy mellett. Nagyjából feleslegesen, mert mint kiderült kb két eurónyi papírpénzem maradt, ami egy kávéra elég, ezt a veszteséget talán még kibírta volna a költségvetésem. Legalább röhögtünk egy jót a pénzváltós sráccal.

Mivel az út során szükségem volt „rendes” internetre, Olaszországba érve az első dolgom volt telefonszalont keresni. Ami ugye mindenhol van a városokban. Ehhez a logikához képest elég sokat bolyongtam, mire egy ismerős Vodafone üzletet sikerült találnom. Kicsengettem a borsos tarifát a SIM kártyáért, aztán uccu neki Ravenna felé, a Pó delta volt a cél. Velencénél összefutottam két cseh motorossal, keveset beszélgettünk az út szélén az árnyékban, ők már hazafelé tartottak, és csak északon jártak. Az eddigi út elég kiszámítható volt számomra, nem ígért túl sok kalandot, azon kívül párszor jártam is errefelé. Haladtunk, egyelőre napi 400 km volt az átlagunk.

A Pó deltában számítottam rá, hogy válogathatok a kempingek között, de ehhez képest is bőséges volt a kínálat. Elképzeltem, hogy majd kis horgásztanyát keresek valahol (olyan dunai stílusban), de meg kellett elégednem a Camping Village kategóriával. Nos a kemping falvakat sosem szerettem, ezek az ipari vendéglátás csúcsai. Tele családosokkal, nyugdíjasokkal, nem valók pihenésre egy fárasztó nap után. Igyekszem a hasonlókat elkerülni lehetőség szerint. Aznap nem sikerült, így is majdnem Ravennáig mentünk szállást keresve.

Motoglobe link a képre kattintva:

Folytatása következik!




Copyright Kondor Túra Társaság 2017 - Minden jog fenntartva.