English
Albánia, mint független és önálló állam tulajdonképpen alig múlt száz éves, 1912 előtt majd 500 évig oszmán fennhatóság alatt állt, az albán törzsek közötti egység kivételes példa a történelemben. Pár évtizednél hosszabb ideig sosem sikerült fenntartani semmilyen összefogást vagy szövetséget, központi hatalom sosem létezett valójában. A legnagyobb nemzeti hősük Szkander bég, Albánia zászlaja is tulajdonképpen a bég családi címere, szinte egy az egyben.
Ha Albániába utazol magyarként, esetleg feltűnhet, hogy nem csak azért szeretnek, mert hozzájárulsz a GDP növekedéshez, hanem mert magyar vagy. Nos, ennek történelmi okai vannak. Kicsit hasonlóan a Lengyel-Magyar barátsághoz, bár lényegesen kevesebb, de az albánok számára annál fontosabb szál kapcsolja össze a két népet. A legfontosabb Szkander bég és Hunyadi János szent szövetsége a török ellen. Hunyadi a mi Szkander bégünk, és Szkander bég az ő Hunyadijuk, hiszen mindkettő kiérdemelte a törökverő jelzőt. Szkander bég igazán nagy figura volt, aki túszként került a szultán udvarába, majd janicsár hadvezérkét tért vissza szülőföldjére. Itt aztán végrehajtotta a mestertervet, és igazi hazafiként mintegy négy évtizedig függetlenséget vívott ki, többször is elverve a török seregeket. Addig soha nem látott egységbe szervezte az albán törzseket, tehát nemcsak hadvezérnek, hanem politikusnak sem volt utolsó.
Hunyadival kétszer is volt megbeszélt randevúja a török ellen csatatéren (várnai és második rigómezei csata), de ez számszerűleg pont ugyanennyi alkalommal nem jött össze, mert elkésett. Nem azért mert elaludta volna a dolgot, csak épp feltartotta az albán hadakat egy szerb hadúr (mindkétszer ugyanaz), aki inkább a törököknek szurkolt. Mivel mindenki tudja, hogy távolmaradása ilyetén módon indokolt volt (nem miatta kaptunk ki), és hát amúgy is a szándék a legfontosabb, ezért a magyarok barátjaként tartjuk számon őt, Albánia Sárkányát, akit magyarul Kasztrióta Györgyként emlegethetünk.
Érdekes, hogy a két nevezett csata valószínűleg másképp alakulhatott volna, ha sikerül egyesülnie a seregeknek, bár a történelem (és a foci) szempontjából értelmezhetetlenek a „mi lett volna ha…” kezdetű gondolatmenetek. Tehát Szkander bég és Hunyadi harcostársak voltak, ezért övezi a magyar hadvezért oly nagy tisztelet Albániában, hogy még utcát is neveztek el róla,
Van egy bulvárosabb összekötő kapocs is, az albánok Diana hercegnője ugyanis magyar származású volt. Apponyi Geraldine egy elszegényedett magyar grófi család sarjaként épp képeslapot árult a Nemzeti Múzeumban (ez volt a munkája), amikor kapott egy meghívót egy szilveszteri buliba, Tiranába. Meghívója I. Zogu király volt, aki épp dinasztia alapításon törte a fejét. És mint a mesében, egymásba szerettek, és boldogan éltek, míg meg nem haltak. Majdnem. Azért ennyire nem volt sablonos a közös életük, a II. világháború vérzivataros évei véget vetettek az idillnek. Fiuk, Leka herceg (szerinte király) vagy inkább unokájuk (szintén Leka, de „csak” második) talán még egyszer trónra is kerülhet, elég trendi mostanában Albániában a király visszatéréséről álmodozni. Mindenesetre porondon van az ifjú, van facebookon oldala meg minden, igazi celeb. Nem mellesleg ha jól tudom az albán külügyben dolgozik a szimpatikus fiatalember, aki nemrég nősült, tehát akár kivárásra is játszhat trónöröklés ügyében. Hátha egyszer az ő térfelére pattan a labda. Nos, akkor viszont Albániának magyar származású királya lesz… (A képre kattintva több részletet is megtudhatsz az albán Sissi-ről.)
Visszatérve Tiranára, a nevezetességek miatt nem érdemes még motorra sem ülni, gyalogosan is könnyen bejárhatók, minden a fő tér körül van. Mint például „Enver Hodzsa mauzóleuma”, „Tirana piramisa”. Igazából persze nem az, nincs ide eltemetve senki, egykoron még múzeumként funkcionált a diktátor halála után, de mára csak egy elhanyagolt épület. Családi vállalkozásként épült, azaz Hodzsa lánya és veje tervezte, állítólag a legdrágább épület volt, ami valaha is addig épült az új fővárosban.
Tiranában is többször jártam már, de utoljára már évekkel ezelőtt, ezért megdöbbentett a változás. Tirana (belvárosa) tisztább, mint Budapest. Lehet hőkölni meg húúzni, vagy el lehet menni megnézni (Wizzair 20 eurótól). Általam legajánlottabb módja persze inkább egy motoros túra…
Van élet, az emberek vidámak, kedvesek, segítőkészek (mindenhol Albániában), vannak jó éttermek, az időjárás melegebb, mint itthon, jóval többet süt a nap, az ingatlanárak, és úgy általában(!) az árak alacsonyabbak. Tirana persze „csupán” a főváros, itt nem kaphatsz teljes képet az országról. És a tengerparti sáv bejárásával sem lesz komplett a tapasztalás. Be kell menni egy kicsit beljebb, ha igazán meg akarod ismerni az országot.
Albánia még mindig - és remélem még sokáig - az az ország, ahol könnyű megtalálni a kalandot, azaz kilépni a komfort zónából. Persze ez igény kérdése. Manapság már egyre inkább menő hely, ezzel együtt a turisták kiszolgálása is felzárkózik az igényekhez. Az albán életfelfogás ugyan sokban különbözik a miénktől, megtapasztalása mégsem igazi kultúrsokk, de mindenképp különleges élmény. A vendégszeretet valódi, ilyet kevés más helyen találni. Az adott szó, az ígéret megtartása pedig komoly dolog. Az albán kultúra fontos része például a besa, ami egyfajta becsületkódex. Ennek az íratlan törvénynek köszönhetően a II. világháborúban több ezer zsidó menekült meg az elhurcolástól, senki nem jelentette fel a szomszédját, mert rejtegetett valakit, valakiket. A besa felette áll minden másnak, vallásnak, politikának, ez az albán busidó.
Azért nem árt figyelni egy-két dologra. Természetesen legyél tisztelettudó, nincs jogod, és okod sem mások fölé helyezni magadat. És az albánoktól sok mindent érdemes tanulni, kivéve a köztisztasági morált. Mivel az ország túlnyomó része muszlim (ha épp vallásos), jellemzően halal ételeket lehet kapni. Ha disznóhúsra vágysz, az néha igényel egy kis keresgélést, de meg fogod találni. Az állatokat (borjú, bárány, malac) fiatalon vágják le, tehát ha rágós a hús, az tuti nem azért van, mert öreg, hanem mert nem szokták nagyon átsütni. Ez hordoz magában némi egészségügyi kockázatot.
Gyorsfagyasztott krumpliról, McDonaldsról ne is álmodj, vagy ha szoktál mégis, akkor menj máshová! Nics IKEA, Tesco, nagy multi áruházak. Kiskereskedelem van, ahol megbecsülik a vásárlót. És úgy tűnik, hogy - legalábbis egyelőre - a kormány sem akarja kihúzni a szőnyeget a családok alól. Ezt a képet egy játszótéren lőttem, kvázi köztéri szobor...
Az biztos, hogy ha csatlakoznak is valaha az Eu-hoz, ez speciális feltételekkel lehetséges csak. Mindenki vállalkozó, sokan igyekeznek megélni az egyre inkább fejlődő turizmusból. Az építőanyag olcsó, és bár hitel nincs, a családok megoldják egymás között a finanszírozást. Rengeteg épület nincs befejezve (ezeket gyakran kiaggatott plüss figurák védik az ártó szellemektől), néha elég bizarrul hat.
Sok ház engedély nélkül épül, ezeket vagy lerombolják az építésügyi hatóságok, vagy nem. Inkább igen. Tízből hét autó Mercedes, de nem lepukkant roncstelepszökevények, mint tíz-húsz éve, azok már feladták a szolgálatot valószínűleg. Ami tuti, hogy mind ki van fizetve. Rengeteg az új Range Rover, Bömössel ott csak a csicskák járnak. Kávézóban, étteremben gyakran azt is megköszönik, hogy a vendégük voltál. Büszkék arra, amijük van, meg is osztják a vendéggel. Az albán társadalom alapja a család, hajléktalanság nem létezik, mindenki tartozik valahová. Utcán csak a csavargók alszanak, ők ezt az utat választották.
Kétség kívül igaz, hogy Albánia gazdaságilag le van maradva, azonban a fejlődés látványos, és a lépték olykor meglepően gyors. Ennek a hátránynak történelmi okai vannak, elsősorban Enver Hodzsa sztálinista izolációs politikájának következménye. Albánia az Európai Unió egyik tagjelöltjeként igyekszik felzárkózni, és a turizmusban a kormányzat által jól felismert lehetőségeket kihasználva épít kapcsolatokat más országokkal (pl. Magyarországgal is). A történelem során ez a kis ország még sohasem volt ilyen stabil, sosem voltak hasonlóan jó esélyei. (A világosabb kékkel a tagjelölt országok vannak jelölve.)
Jó társaságban repül az idő, Tiranában sikerült is minimálisra csökkenteni az esélyt, hogy időben elérjük az előzetes terv szerint az olajfa ligetet Queparóban, ahol aludtunk volna. Na de minek sietni, főleg, ha időkereten belül van az ember? Praktikusabbnak tűnt inkább Vlore előtt megállni, így nem kellett sietni a rövid nappalok miatt. Kinéztem a térképen egy alkalmasnak tűnő helyet, és térképpontot kijelölve a google úgy tűnt, hogy oda is tud navigálni.
