Elfeledett hadi utakon – felfedező út az francia-olasz határvidéken 1. rész

Kovács Máté Örs, 2019-01-20


Az úgy kezdődött, hogy egyre jobban érdekelt, mi lehet a hegy másik oldalán és vajon hova visznek a domboldalon kanyargó földutak. Egyre csak erősödött bennem a késztetés, hogy az aszfaltról letérve, mind különlegesebb úti célok után kutassak. Olyat kerestem, ami egy átlagos nyári szabadság alatt megjárható, de mégis akkora élményt nyújt, hogy a fal adja a másikat.

Első találataim között voltak az alpesi hadi utak és középkori kereskedelmi útvonalak. Ezek előnye, hogy viszonylag sok van belőlük, így kedvünkre válogathatunk illetve csoportosíthajtuk egy vagy több túrába. Sok túrabeszámoló, térkép és videó érhető el hazai és külföldi – motoros, terepjárós, bringás – fórumokon, ezért igényeinknek megfelelően és nehézségi fok szerint is szemezgethetünk. Nem utolsó szempont, hogy Olaszországban és Franciaországban ezek az offroad szakaszok legálisan használhatók. Mivel kedvelt, forgalmas útvonalakról van szó, így járhatóságuk nem olyan bizonytalan és baj esetén a segítségkérés lehetőségei is bíztatóbbak, mintha a „világ végén” próbálgatnánk tudásunk. Az utak egy része ellenőrzött vagy épp útdíjas, de ez is a biztonságunk mellett szól. Szállás lehetőség bőven akad a környéken, fent a hegyekben pedig menedékházak találhatók és van ahol vadkempingezésre is nyílik lehetőség, így a végtelen szabadság érzését is megtapasztalhatjuk. A gyűjtőmunkát a borús őszi hétvégéken elvégeztem, hogy a nyári szabadság tervezésekor már rugalmasan tudjak válogatni az úticélok között. Útvonalam egy svájci kitérőhöz igazítottam, ahol egy terepfutó versenyen volt szerencsém részt venni, így a bő egy hetes túra a franciaországi Chamonix-ból indulva dél felé haladt egészen a Ligur tengerig. Az idő rövidsége miatt – a bevált szokás szerint – rangsoroltam a látnivalókat, azaz a kiválasztott hegyi útszakaszon kívül minden mást átutazó „tranzit” útnak tekintettem.

Chamonix-ba még délután sikerült odaérnem, ahol a belvárosi Les Arroles kemping barátságos és nomád hangulata fogadott. Úgy éreztem, hogy a várost átjárja mind az a pezsgés és izgalom, amit a sok világjáró kalandor hoz magával a Mont Blanc meghódítására készülődve. Felemelő érzés egy hegyimádónak itt járni, így másnap reggel az inspiráló légkörtől felbátorodva indultam utamra. Bemelegítésként terveztem a legendás Col de l’Iseran-t, az Alpok legmagasabb aszfaltozott hágóját. Ám arra nem számítottam, hogy előtte és utána is olyan lenyűgöző panoráma utakon fogok átrobogni, amik külön-külön is megérnének egy napos túrát. A Cormet de Roselend hosszasan kanyargó útja a festői szépségű víztározóval már önmagában kiverte nálam biztosítékot és csak ezután jött a java.

A Col de l’Iseran drámai látványa és tekintélyt parancsoló kaptatói mind a hágó nagy múltját sugallják. Már 1938-ban ezeket az kanyarokat rótták a Tour de France kerékpárversenyzői! A csípős hideg szélben ámulva néztem a csúcson fotózkodó bringásokat, miközben motorral is büszkén gurul itt az ember. Ez a hely sportszerűségre és szerénységre tanít... Apropó Tour de France, a verseny időpontját és útvonalait javaslom tanulmányozni, mert az útlezárások elronthatják a motoros túrát (én merő szerencséből kerültem ezt el, de már edzőversenyek folytak.) Innetől tátott szájjal csordogáltam lefelé, egészen a Col du Mont-Cenis emelkedőjéig, ami méltó folytatása volt a napi élmény-áradatnak. A panoráma utak szépsége miatt viszont úgy elszaladt az idő, hogy nem értem volna már oda az olaszországi úti célomhoz. De a nap megkoronázásaként nagyon szerettem volna ilyen festői környezetben vadkempingezni. Spontán ötletként a Lac du Mont-Cenis víztározó partján sorakozó lakóautósokat megkérdeztem, hogy szerintük szabad-e itt diszkréten vadkempingezni. Olaszországban tudomásom szerint tilos, de itt, úgy éreztem, nem gond. Hamar meggyőztek, így a Forte Cassa nevű várrom mellett egy kissé eldugott részen állítottam fel a sátram szürkületkor. Naplemente, csillagos ég, tóban fürdés és teljes Zen-nyugalom lett a vége. Reggel szikrázó napsütésben indultam tovább Bardonecchia felé az első nagy kalandra.

Az olaszországi Col du Sommeiller 2993 méteres magasságával Európa egyik legmagasabban fekvő útja. Piemont régióban található a francia határ mentén, Bardonecchiától a Punta Sommeiller 3333 méteres csúcsa felé. Korábban síparadicsom üzemelt itt, amit 1960-ban egy lavina tragédia miatt bezártak. Azóta elhagyatott az útszakasz, melyet az ugyanitt 1871-ben épült Fjérus alagút főmérnökéről neveztek el. Rochemolles hangulatos falujáig tart az útburkolat és a civilizáció jelei, onnantól élvezhetjük igazán a völgy szépségét. Az első kaptató a Rochemolles víztározó mellett a Rifugio Scarfiotti menedékházig vezet. Innentől indulnak a vadabb szakaszok, a 26 km-es út ugyanis 1700 métert emelkedik és 80%-a útburkolat nélküli. A vendégháztól felfelé igazi offroad-paradicsomként híresült el a keskeny, éles hajtűkanyarokkal tűzdelt lélekvesztő. Tartanak is itt egy Stella Alpina Rally nevű offroad motoros találkozót, minden július második hétvégéjén, ami egy közös csúcstámadással járó nagy buli, minden féle elképzelhető járgánnyal és kellően őrült hangulattal.

A tervezéshez fontos információ, hogy minden hétvégén és csütörtökönként is tilos a behajtás, mert a biciklis és gyalogos túrázókra is gondolnak, érthető módon. A menedékház nagyon kellemes hely, pihenőnek és szállásnak is tökéletes (ára 15-20€/éj), de előzetes egyeztetéssel kempingezni is lehet náluk (www.rifugioscarfiotti.com). Az elágazásnál 5€ útdíjat szednek, cserébe kértem, hogy vigyázzanak az oldaldobozaimra, hogy csökkentsek a súlyfeleslegemen.

Na ez jól is jött, mert az első néhány hajtűkanyarban még annyira óvatoskodtam, hogy az egyik meredek visszafordítóban el is dőltem, mint a krumplis zsák. Ezen jót röhögtem és rájöttem, hogy itt aztán nem kell finomkodni, itt veretni kell, ami a csövön kifér. Az út ugyanis helyenként elég meredek, nagy kövek is vannak, de egyébként jól járható és odafent már nem is tűnik félelmetesnek. A nagy forgalom miatt pedig van lehetőség segítséget kérni baj esetén, ezért inkább egy nagy offroad-játszótérnek tűnik, ahol bátrabban kísérletezik az ember. Közben egyre szebb a panoráma, holdbéli tájakon találjuk magunkat és egyre szélesebb vigyor telepszik az arcunkra. De a kanyarok csak nem fogynak és mindig újabb emelkedő jön szembe, miközben déli harangszóként töri meg a csendet a kartervédőre felpattanó kövek folyamatos kolompolása. Itt „kirosszalkodhatjuk” magunkat kedvünkre! Gyermeki boldogságomnak csak az vetett véget, hogy az út legfelső szakasza a hó miatt nem volt járható, de ez július közepén megesik. Talán augusztus vége lehet a megfelelő időpont a csúcshódításra.

Az itt összegyűlt motorosokkal és terepjárósokkal barátságosan gratuláltunk egymásnak, majd némi szusszanás és szelfizés után büszkén indultam lefelé. Csak ekkor tudatosult bennem igazán, hogy milyen extrém és milyen bámulatos helyen járok. Lefelé már jóval óvatosabban érdemes menni, viszont így marad idő gyönyörködni a tájban. Innen az irányt délnek vettem, következő állomásom, a francia hadi út felé.




Copyright Kondor Túra Társaság 2024 - Minden jog fenntartva.