English
Innen tovább délre indultunk másnap, Szirakúza irányába. Szicília dél-keleti csücskében Noto városa volt a cél, ahol egy motoros panziót néztem ki következő szállásnak, a környéken pedig terveztem egy kis barangolást. Egy ismerősöm azt tanácsolta, hogy mindenképpen kóstoljam meg a kardhalat, ami helyi specialitás, de valahogy egy helyet sem láttam, ahol egyértelműen ezzel csalogatták volna a vendégeket. Úgy látszik nem volt szerencsém.
A közlekedési viszonyokat már sikerült megszokni (amennyire lehetséges ez), érdekes volt látni, ahogy megváltoztak az utakon közlekedő jellemző jármű típusok. Olaszországban természetesen Fiatból van a legtöbb, ebből is az 500-as nagy kedvenc. A kis autókat nagyon szeretik, a második leggyakoribb típus a Mini volt ebben a kategóriában, Alfa Romeo-ból többre számítottam. Szicília szigetén elég szembetűnően változott a járműpark. Mintha az olasz csizma használtautó piacára érkeztünk volna. Alfából eddig szinte kizárólag a Giuliettákkal találkoztunk, itt a régebbi 146-os, 156-osok futottak pl. Motorokból pedig sok korosabb 1150-es BMW-t láttam, némelyik egész gusztusosan át volt építve. Az olaszoknál (is) egyértelműen státusz szimbólum a márka.
Noto-ban kis keresgélés után megtaláltam a keresett szálláshelyet, azonban zárva volt. A kihelyezett táblákat próbáltam lefordítani olaszról, nekem az jött le, hogy a hivatal bezáratta valamilyen engedélyezési hiányosság miatt. Sajnos hiába hívtam az egyébként motoros tulajt (BMW rider), nem beszélt csak olaszul, nem jutottunk előbbre a problémamegoldásban.
Ugyan csak másnapra terveztem, de célba vettem a Cava Grande-t, amit szintén szicíliai ismerősöm ajánlott. Ez egy kanyon, egy nemzeti park közepén, egyszerűen csodálatos hely. Ugyan nem volt annyira vadregényes, mint amennyire vártam, de nem okozott csalódást. Délután értünk oda, a lefelé haladó turistaösvény mellett pihentünk egy kicsit az oda települt vendéglátó egységben. Itt találkoztam egy magyar házaspárral, akik autóval kalandozták be egész Szicíliát, nagyon szimpatikusak voltak. Tőlük tudtam meg azt is, hogy az Etnát talán nem kellett volna kihagyni… Majd legközelebb. Bele is pisálok.
Folyadékpótlás és pihenős beszélgetés közben kezdtek elfogyni a turisták, a többség elindult hazafelé. Bevertem még egy jégkrémet, mert hát egyszer élünk! (Szerintem gyakran azt hiszik, hogy csak a legolcsóbbra van pénzem, azért azt választom, de hát ha nekem az jön be…)
A motort a cuccokkal együtt le tudtam parkolni biztonságosan, azt mondták 8-ig ráérek visszajönni érte, addig meg megjárom a kanyont is. Lefelé fél óra, vissza egy. Ennél egy kicsit több lett, lefelé ugyanis 30-40 cm-es, sziklába vájt lépcsők vezettek, amit Brigi igen nehezen vett akadályként, túl meredek volt neki, a folyamatos fejenállástól és a melegtől kb. tíz perc után kikészült. Ezért a nyakamba vettem, viszont nekem sem volt egyszerű a plusz 20 kg-mal ereszkedni. Vizet vittem eleget, szükség is volt rá. A nap ugyan már lemenőben volt, de fárasztó volt lekecmeregni, és egy órába is beletelt. De megérte a fárad(t)ságot, a kanyon alján hűs víz várt bennünket, ahol meg is mártóztunk. Kicsit elbóklásztunk, és felderítettük az eldugottabb zugokat is.
Jó döntés volt megvárni amíg elfogy a tömeg, a természeti látványosságok élvezeti értékét nagy mértékben csökkenti a turistahad. Mi voltunk tehát az utolsók, akik visszamásztak, út közben találtam egy kalapot, amit az addigra fent sörözgető belga-német csapat egyik tagja hagyott el út közben. Nyilván nem érte meg a fáradságot visszamenni érte. Ennek kapcsán én is átgondoltam, vajon mi az ami miatt visszafordulnék, hogy megkeressem? Lassan haladtunk felfelé, el is késtünk. Igazából már ránk is zárták a kaput, Brigit át kellett dobnom, én pedig átmásztam a kerítésen, de nem volt probléma, hogy későn értünk vissza. A kocsmában kaptam egy kemping tippet is, már csak oda kellett evickélnem a címre. Avolában sajnos ismét egy Camping Village-ba jutottunk, de már nem volt idő a keresgélésre, a tankom is üres volt.
Most jártunk a legközelebb Máltához, természetesen felmerült, hogy oda is átugrunk látogatóba. Egy ismerősöm búvár bázist üzemeltet a szigeten, tehát merülhettem volna is. Sajnos azonban a felmerülő nehézségek miatt nem fért bele. Mindössze másfél napom lett volna a mutatványra, és ehhez képest aránytalanul megterhelte volna a költségvetésemet. Nem mellesleg Brigi miatt külön állategészségügyi macerával (és a hozzá tartozó plusz költséggel) is szembe kellett volna nézni.
Folytatása következik!
