Eu Cool-Tour 2012 Blog 23. Cannes, Riviéra, Genova

...Az utam a Riviérán vezetett tovább, a következő éjszakát már Genovában terveztem tölteni. A kulcs leadása miatt nem indulhattam korán, és úgy gondoltam a cirka 400 km teljesíthető, még a sok megállóval is. Mert azért meg-megálltam néhol, az utam Cannesen , Nizzán, Monacon, San Remon át vezetett. Megállapíthattam, hogy nem egy rossz környék...

Az utam a Riviérán vezetett tovább, a következő éjszakát már Genovában terveztem tölteni. A kulcs leadása miatt nem indulhattam korán, és úgy gondoltam a cirka 400 km teljesíthető, még a sok megállóval is. Mert azért meg-megálltam néhol, az utam Cannesen , Nizzán, Monacon, San Remon át vezetett. Megállapíthattam, hogy nem egy rossz környék...

Gyurgyó, 2013-01-26


Az utam a Riviérán vezetett tovább, a következő éjszakát már Genovában terveztem tölteni. A kulcs leadása miatt nem indulhattam korán, és úgy gondoltam a cirka 400 km teljesíthető, még a sok megállóval is. Mert azért meg-megálltam néhol, az utam Cannesen , Nizzán, Monacon, San Remon át vezetett. Megállapíthattam, hogy nem egy rossz környék...

A Cannes fölötti hegyes-völgyes rész különösen tetszett. Nem mellesleg a tengerpartról látni az Alpok láncait. Fennséges. A francia és az olasz riviéra között szerintem van különbség. Az olasz rész kopottabb, ha lehet mondani szegényesebb, és ez szembetűnő. Azért talán kibírnám sírás nélkül, ha a sors kegyetlenül arra kényszerítene, hogy ott éljek. A francia csillogás amúgy is talmi.

Az egész úton csak itt akartak lehúzni. Még Cannesban történt. Megálltam egy fél órára, amikor is odajött egy magas fekete srác. Aranygyűrű rézből és hasonló csecse dolgok voltak a portékái. Mondtam neki, hogy én is viszonteladó vagyok, meg csóró, ezzel úgy látszott sikerült is leszerelnem. De nem tágított. El voltam teljesen bambulva, ezért nem láttam a cselt, amikor jött a haverkodós rész. Bradör, meg fasza gyerek lettem egyből, kente a srác a pacsi figurákat, meg hogy a magyarok mennyire királyok, mert azok szeretik a négereket. És ha már ilyen nagy komaságba kerültünk, fogadjak el egy gyűrűt, mert azzal megpecsételhetjük örökre szóló barátságunkat. Nem akartam elrontani a bjútiful frendshipet, mondtam, akkor a gyűrűhöz hasonló értékben adok cserébe matricát. Kettőt, hogy arányban legyen a dolog tényleg. Alá is írom, így végül ő lesz az adósom, mert én egy híres kalandozó vagyok (otthon, a lépcsőházban). Szóval belementem a játékba, de balszerencsémre olyan ujjamra húztam a gyűrűt, amiről nem akart lejönni. Persze közben megvolt a termékbemutatója is. Óra, nyaklánc, miegyéb. Szórakoztatott a dolog, nem volt agresszív, de azért durván elzavarni nem volt merszem, jó nagydarab volt. A vége az lett, hogy beismerte; vesztett, de legalább adjak neki pár eurót, mert kajára kell. Ez volt a csel és én megettem. Mivel már örök barátok voltunk és a nemzeteink is testvérek (nem emlékszem, honnan származott a manus, de Afrikából), nem tehettem meg, hogy nem adok. Balszerencsémre nagyobb értékű zsetonokat húztam elő, így kb. 3 euróm veszett oda.

E rövid közjátékot leszámítva több izgalom nem várt rám. Viszont a csillogó gazdag szakaszon valahogy kellemetlen érzés fogott el. Talán mert olyan csóró voltam, vagy csak túl tömény és szokatlan számomra az egy főre eső Ferrarik magasabb száma, a pálmafás sugárutak és villák látványa. Pazar környék, de ingyen wifi itt sincs.

Genovába sötétedés után érkeztem. A tervem az volt, hogy ismerősnél alszom (egy olasz lánynál, akit Bristolban ismertem meg régebben), de sajnos nem jött visszajelzés. B terv az alkalmi szálláskeresés volt. Benavigáltam magam a városközpontba, de ez pont a kikötői rész volt, a sűrűje. Találtam is olcsó szállás, de a szűk sikátorban kellett volna parkolnom. Nem volt túl bizalomgerjesztő a környék.

És aznap biztosan kevesebb szél távozott belőlem alul, vagy csak visszatartottam, amit nem kellett volna (mert ugye köztudomású, hogy így születnek a szar ötletek). Szóval az jutott eszembe, hogy akkor inkább tovább haladok, bevállalva egy éjszakai autópályás szakaszt. Gondoltam egy újabb 400 km-t nevetve megcsinálok, mondjuk hajnal 2-re Velence környékén lehetek. Így közelebb az otthonhoz is. Hamar kiderült, hogy rossz ötlet volt, rövidesen a túlélésért küzdöttem.

A genovai autópálya felhajtó oszlopokon állt, vaksötétben mínusz 5 fokban elég fura élmény volt ott hajtani. Az elején alagutak is voltak, aztán ahol volt padka a nyílt szakaszon, ott meg hófoltok emlékeztettek arra, hogy a nyár az nem most van. Jobbára csak kamionok közlekedtek, így éjszaka, akiknek jó alkalmat adtam egy frissítő gondolatmenetre, vajon ki az a hülye, aki ilyen időben motorozik arrafelé. Miközben barátságosan előzgettek (én a saját 80-90-es tempómban), fényjelzésekkel adták tudtom részvétüket. Elszánt voltam, de hamar be kellett látnom, hogy a fagysérülések nélkül megtehető távolság számomra maximum 30-50 km, azaz benzinkút távolság. Óriási szerencsémre nyitva is voltak a kutak, kb ilyen távolságokban. A plexit fel kellett hajtanom, mert a köd ráfagyott pillanatok alatt. Elég friss volt a levegő. Kis idő múltán vagányodni kezdtem, amikor már én előzgettem vissza a kamionokat, amelyek egyre gyakrabban ki is álltak a parkolókba. De nagyon hamar leesett a tantusz, hogy nem én gyorsultam fel, hanem a látási viszonyok minimalizálódtak. Olyannyira, hogy már csak két felező csíkot láttam az opálosra befagyott szemlencsémen keresztül. Ijesztő volt a felismerés, az úttestre is ráfagyott a köd. A kutakon szánakozva szolgáltak ki minden alkalommal, a meleg tea és kávé volt a termék, amivel csökkentetem az árukészletüket.

Az egyik töltőállomáson hatalmas kirakodó vásárra leltem, a shop előtti száz négyzetméteres placcon vitrinek sorakoztak, mindenféle csecsebecsével tele. Miközben a teámat szürcsölgettem, végignéztem a kínálatot. Volt itt airsoft fegyvertől kezdve társasjátékokon keresztül, pelenkáig minden. Az egyik nagy üvegszekrényben kizárólag Hitleres és Mussolinis emléktárgyak, náci jelvények, horogkeresztes címkéjű borok. Úgy látszik, kelendőek errefelé… Szemet vetettem egy fém bögrére, ami le volt árazva. A sajátomat elhagytam még Észak-Írországban a hátsó dobozommal együtt, alkalmi vételnek tűnt. A kutast jól megsétáltattam, először meg kellett mutatnom, mit szeretnék, mert nem beszélt angolul, aztán sikerrel kiválasztottam egy horpadt bögrét, amit persze ki kellett cserélni. Végül el kellett magyaráznom, hogy nem annyi amennyi, hanem a fele, mert le van árazva, és ezt bizonyítandó megint kellett a vitrinkulcs és a séta a shop melege helyett. Az ügymenet végére össze is barátkoztunk. Kiderült, ő is motorozik, adtam neki ajándék matricát, és kaptam egy ingyen kávét.

A hajnal még messze volt, Velencétől még kb 200 km-re beláttam, hogy jobb, ha feladom a küzdelmet. Életerő pontjaim összege is erősen kezdett a nullához közelíteni. Ugyan már csak egyedül voltam a pályán (minden épeszű kamionos lehúzódott parkolókba), de a körülmények nem növelték az életben maradásom esélyeit. Nézegettem, hol tudnék sátrat állítani, de nem találtam szimpatikus helyet, ezért végül egy benzinkút éttermi részében játszottam el, hogy bújócskázunk, és én vagyok a hunyó. Fejemet a karomra hajtva hajnalig számoltam kimerülten az asztalnál. Mire felkelt a nap, a köd is felszállt, jöhetett Velence.





Copyright Kondor Túra Társaság 2019 - Minden jog fenntartva.