Eu Cool-Tour 2012 Blog 08. London/02

...Nem egyszerű feladat, először is helyszín kell ugye. Aztán egy csipetnyi érdeklődő, én meg zsebemben a mobilvinyómmal képeket vetítek, stand up-olok, kaja, pia, netán a végén kis kalapozás a hangulat és ováció függvényében...

A „facebook marketinget” egy vonalon el is felejtettem említeni, mégpedig a következő témában. Mivel utamat tekinthetjük kísérleti jellegű kalandtúrának is, kíváncsi voltam, tudok-e érdeklődést kelteni a kint élő magyarokban a vállalkozásom iránt akár oly módon is, hogy élménybeszámolókat tartok menet közben, leszervezett helyszíneken. Nem egyszerű feladat, először is helyszín kell ugye. Aztán egy csipetnyi érdeklődő, én meg zsebemben a mobilvinyómmal képeket vetítek, stand up-olok, kaja, pia, netán a végén kis kalapozás a hangulat és ováció függvényében.

Gyurgyó, 2013-01-10


A „facebook marketinget” egy vonalon el is felejtettem említeni, mégpedig a következő témában. Mivel utamat tekinthetjük kísérleti jellegű kalandtúrának is, kíváncsi voltam, tudok-e érdeklődést kelteni a kint élő magyarokban a vállalkozásom iránt akár oly módon is, hogy élménybeszámolókat tartok menet közben, leszervezett helyszíneken. Nem egyszerű feladat, először is helyszín kell ugye. Aztán egy csipetnyi érdeklődő, én meg zsebemben a mobilvinyómmal képeket vetítek, stand up-olok, kaja, pia, netán a végén kis kalapozás a hangulat és ováció függvényében. Tehát küldtem boldog-boldogtalannak az agymenésemről az elképzeléseket, végül is élmény van elég, a bátorság meg majd megjön, ha legurítok pár tömjénitalt. Elsősorban Londonra koncentráltam szupererőmet, de volt szó Eindhoven-ről, Cambridge-ről, Bristol-ról e tekintetben. Ezek közül csak a londoni önálló mesés estem realizálódott, majd végül érdeklődés hiányában elmaradt az is. Itt fejezném ki hálámat a Cousine of Hungary étterem vezetőjének, Péternek, aki volt szíves vendégül látni egy jó gulyásra és csülökre. Sőt, mivel ő is motoros, elvezetett a híres Ace Caféba is. (Erről majd később.) Ha jól emlékszem 4 sört is legurítottam mire hazaértem aznap este, ami több volt, mint a megengedett, de kényszer hatása alatt cselekedtem. Mindenesetre a nulltoleranciához szokott szervezetemnek mámoros élmény volt már a legális alkohol fogyasztás gondolata is! Sosem ittam nyeregben, ez után sem fogok. Ámen!

Szóval nem unatkoztam Londiniumban. Keresztül kasul cikáztam a városban, találkoztam a legelérhetőbb ismerősökkel, megnéztem a kötelező látványosságokból egy-kettőt, becsúszott egy kis meló is. Találkoztam új arcokkal, megfigyeltem az automata vásárlást a teszkóban, faltam a lokálfúdot. A sok kultúra, meg felfedezés, meg gyarmatosítás közben erre nemigen maradt idejük az angoloknak. A népek konyhájának versenyében a vert mezőny vége felé kullognának. Amikor életemben először ettem fisendcsipszet, akkor is szánalmasnak tartottam, hiszen az ötlet eleve halálra ítélte az ételt. Egy fokkal azért jobb, mint a balatoni hekk…

Angliában angolokat leginkább vidéken lehet látni, a városokban uralkodik (és működik) a multikulti. Az ingatlanok iszonyú drágák a magyar viszonyokhoz képest, de nem véletlen talán, hogy a legtöbb magyar is ide menekül az otthoni kilátástalanság elől. Mert itt lehet dolgozni, a munkáért pénzt adnak, nem alamizsnát, amiből jut lakni, főzni, mozizni. Többeket ismerek csak a saját kis szülővárosomból, akik pár év alatt angliában teremtettek egzisztenciát, gyarapodnak és szaporodnak. Adót oda fizetnek ahol nem sarc, bizalmi alapon adóznak, az állam nem ellensége a polgárnak, hanem segítő partnere a boldogulásban. Mert az neki jó, a közösség is így épül. A fogyasztói társadalom működik, szinte a levegőért is fizetni kell, de telik is rá. Manapság megint kivándorlási hullámcsúcson vagyunk, ez a mindenkori magyar kormányok és a politikai elit szégyene. Kivétel nélkül. Talán nem a pénzügyi világ fővárosával kellene kis hazánkat összehasonlítani, de ha fogyasztói társadalmat akarunk, akkor tessék oda tekinteni, hogy is kéne csinálni. Mondjuk, az UK nem euró zóna…

Ott nincs akkora stressz, bár a magyarok gyakran köpködik egymást, ami nem szép dolog szerintem. Beszélgettem egy sráccal, aki panaszolta, hogy az előző két helyen ahol lakott, csúnyán átverték más magyarok. Érdeklődtem ennek hogyanja és mikéntje felől, mire előadta, hogy legutóbb is verekedésig fajult a dolog pl. Történt ugyanis, hogy őszerénysége beköttette a netet a házba. Kötött szerződést meg minden. Aztán jött a lakótársa, és megkérdezte, ugyan megosztaná-e vele az éterben a jelet. Emberünk mondta: - Még mit nem! Intézd el magadnak! Ez az enyimé! Erre a másik fél nyilván átugrott az önuralma alacsony kerítésén és kibaszta a falból a konnektort. Na ez sem szép dolog, de számomra furcsa kicsit emberünk őszinte felháborodása, ami alapján ítél, sőt hirdeti, a reakciót nem érti miért…

Furcsa mód, igazi angolokkal nemigen találkoztam Angliában. Ha erre igényem lett volna, akkor bizonyos belvárosi negyedekben, vagy vidéken kereshettem volna őket legnagyobb eséllyel. Láttam motoros taxit, ami üzletembereknek lett kitalálva, megnéztem a mutatványosokat is. A pakliban az is benne volt indulás előtt, hogy odaállítom a motort valamelyik térre, kimaszkírozom magam a magyar tenger kalózának és egy táblával a nyakamban osztogatom majd a projektmatricámat, kvázi koldulok, hogy tovább mehessek. Ez kimaradt ezen az úton, de mint élmény és tapasztalat, izgatja a fantáziámat. Az utcákon nyüzsög az élet, az utcák vagy csípős-savanyú, vagy kebab illatúak. Az emberek vásárolnak, esznek, isznak, a bevételből meg a vendéglősök is esznek-isznak. A pubok mindenhol telve, hét közben meccsnézés, sörözés, hét végén inkább a családok vacsora helyszíne. Azért jó steaket lehet kapni errefelé, de ebben számomra Botswana eddig az ász.

Legtöbben az indiaiak vannak, mint bevándorlók, aztán a lengyelek jönnek, a magyarokat egyelőre a jamaikaiak is megelőzik hivatalosan. Az indiaiaknak a gyarmati világból van az egyértelmű kapcsolat, generációk óta élnek a szigeten, a lengyelek pedig a második világháború óta kötődnek szorosan Angliához, hiszen szinte a teljes lengyel hadsereg ide menekült, és kevesebben tértek haza, mint akik letelepedtek. Tehát sok a lengyel rokon, a mobil társaságok külön lengyel csomagot is árulnak óriásplakáton. Az áruházakban vagy lengyel sarok, vagy kelet-európai sarok mindenhol van, lengyel boltok, éttermek garmadával. Talán érdemes elgondolkodni azon is, vajon mi haszna az UK-nek a sok bevándorlóból? Hát ijesztő a párhuzam, az elöregedő társadalmat kell eltartani. Pont, mint nálunk is kellene… ide majd jönnek a kínaiak? Bár mostanában már kezd sok lenni a bevándorlóból, sok iskolában az angol anyanyelvű gyerekeket megelőzik az urdu, pandzsábi, tamil, török ajkú kölykök. Akiknek egy része talán sohasem tanul meg angolul. Az ázsiai, afrikai kultúrákból érkezőket nem látják olyan szívesen, mint az európaiakat, mert nehezebben illeszkednek be a társadalomba. Furcsa mindig nekem ilyen fejlett demokráciákban utazni, azt várom, melyik nyugati keresztény országban fog megszólalni először a müezzin.

Igazából Anglia a túlélést látja a bevándorlókban, és ennek van biológiai vonatkozása is. Első ottani látogatásomkor dicsértem az akadálymentesítést, ami akkoriban itthon épp téma volt pár éve a változó szabályok miatt. Feltűnt, hogy ott mindenhová el lehet jutni kerekes székkel. Hát persze, kaptam a replikát, nézd meg jobban az embereket! És valóban, itt az életnek sokkal valóságosabb része a fogyatékkal élőkkel való együtt élés. Egyszerűen, mert arányosan sokkal többen vannak. És ennek legtöbbször genetikai okai vannak.

Mindenesetre az angliai minimál kereset az itthoni többszöröse, több mint 2000 HUF óránként, az albérlet drága, a kereslet-kínálat függvényében alakul az ár. Az alacsony keresetűeket pedig az állam támogatja! Lakhatási, egyéb kedvezményekkel. Ebben a relációban ugye kiderül, hogy nem a pénz az isten, de létbizonytalanságban általában mégsem szeretnek élni az emberek.

A londoni magyar étteremben tett látogatásom épp szombatra esett, összefutottam egy nagy asztaltársasággal, akik igen jó hangulatban töltötték épp a délutánt. Egy kivételével mindannyian hölgyekről van szó, először azt hittem, valami jeles napot ünnepelhetnek. Invitáltak, üljünk hozzájuk, nagyon kedves társaság voltak, hamar motoros fotózkodásra került a sor.

Viszont az ünnepi hangulat csakis a szombatnak szólt, hiszen ez a nap az egyetlen szabadnapjuk a héten, évente kétszer mehetnek szabadságra a szerencsések 2-2 hétre. Ez a városrész London zsidó negyede, az asszonyok mindannyian „au pairként” dolgoztak zsidó családoknál. Ez szó a munkakör elegáns francia megfogalmazása, hiszen a legritkább esetben jelent csupán gyermekfelügyeletet. Tulajdonképpen házvezető nőkként dolgoznak, a kevésbé szerencsések cselédsorban. Azt hittem ez olyan diákmunka féle, itt szembesültem azzal, hogy családanyák akár férjüket, gyerekeiket hátrahagyva vállalkoznak ilyesmire. A heti 6 nap munkához és a szabadság időhöz képest olcsón. Szakképzettségük, magyar mentalitásuk miatt nagyon keresettek, mégsem fizetik meg őket.

Az utolsó londoni napon még maradt idő egy kiruccanásra is, Anglia déli partjainál Hastings-be, amely kedvelt kirándulóhely. 2 órás út oda, a nap is sütött. Én a motorral, két pár autóval. Kimásztunk a tengerparti sziklákra, napoztunk, mint a gyíkok, ettünk egy pubban, egy sör is belefért. Itt is bemutattam egy sztriptízt egy parti kávézóban, mivel a motoros ruhát nem erre tervezték, így teljesen átizzadtam. Plusz tíz fok is volt talán, amit még melegebbnek éreztem a napsütés miatt.

Aztán hazafelé jött egy ötlet, nézzük meg Rye-t is onnan nem nagy kerülő. Az első (fals) infó szerint Depp Jánosnak van itt egy kricsmije. Sokszor csúfolnak, hogy hasonlít rám, ezért kíváncsi voltam a fizimiskájára smink nélkül. Hamar kiderült, hogy a hír kacsa, talán annyi volt a valóságalapja, hogy a hasonmásom Rye-ban egyszer úgy berúgott egy pubban, hogy a meredek macskaköves utcán legurult a tengerig. A sztori tetszett, megkerestük a kocsmát, macskakő is volt, meg meredek is, de a tengerig képtelenség legurulni. Na ennyit a rajongók által terjesztett mesékről.





Copyright Kondor Túra Társaság 2018 - Minden jog fenntartva.