Eu Cool-Tour 2012 Blog 07. Belgium

A következő tankolásom már Belgiumban volt esedékes, valamivel olcsóbb is ott a benzin. Keletre utazva pl. Ukrajnában, Oroszországban vagy Örményországban a tankolásnak leggyakrabban az otthonitól eltérő szabályai vannak...

A következő tankolásom már Belgiumban volt esedékes, valamivel olcsóbb is ott a benzin. Keletre utazva pl. Ukrajnában, Oroszországban vagy Örményországban a tankolásnak leggyakrabban az otthonitól eltérő szabályai vannak. Előre kell ugyanis fizetni, készpénzzel a tankolni kívánt mennyiséget, a kútkezelő beállítja a kutat, majd addig jön a nafta, amíg a pénz tart. Bosszantó, ha nem tudja az ember fia, pontosan mennyi is fér még a tartályba. Még bosszantóbb, ha kártyával szeretnél fizetni, de nem lehet, akár annak ellenére sem, hogy feliratok hirdetik. Grúziában egyszer jártam úgy, hogy az iroda sarkából kellett előkeresni a kártyaolvasót, és a főnökkel együtt tanultuk meg a használatát. De mindenhol a készpénzes fizetést részesítik előnyben. Hollandiában és Belgiumban már jellemzően és gyakran előfordulnak automata kutak, amelyek 24 órában üzemelnek, személyzet nélkül. Itt viszont csak és kizárólag kártyával lehet fizetni. Hiába van a bőröd alatt is pénz, ha nem digitális. A használata egyébként egyszerű, nem kell beállítani sem a tankolni kívánt mennyiséget sem az összeget (lehetőség van rá), automatikusan annyit von le amennyit tankoltál, de persze a kártyát előre be kell dugni. Németországban nem láttam ilyeneket, bár az autópályákon ahol üzemanyagot vételeztem, mindenhol volt shop is személyzettel. Ahol shop van, ott mindig lehet kp-val fizetni.

Gyurgyó, 2013-01-08


A következő tankolásom már Belgiumban volt esedékes, valamivel olcsóbb is ott a benzin. Keletre utazva pl. Ukrajnában, Oroszországban vagy Örményországban a tankolásnak leggyakrabban az otthonitól eltérő szabályai vannak. Előre kell ugyanis fizetni, készpénzzel a tankolni kívánt mennyiséget, a kútkezelő beállítja a kutat, majd addig jön a nafta, amíg a pénz tart. Bosszantó, ha nem tudja az ember fia, pontosan mennyi is fér még a tartályba. Még bosszantóbb, ha kártyával szeretnél fizetni, de nem lehet, akár annak ellenére sem, hogy feliratok hirdetik. Grúziában egyszer jártam úgy, hogy az iroda sarkából kellett előkeresni a kártyaolvasót, és a főnökkel együtt tanultuk meg a használatát. De mindenhol a készpénzes fizetést részesítik előnyben. Hollandiában és Belgiumban már jellemzően és gyakran előfordulnak automata kutak, amelyek 24 órában üzemelnek, személyzet nélkül. Itt viszont csak és kizárólag kártyával lehet fizetni. Hiába van a bőröd alatt is pénz, ha nem digitális. A használata egyébként egyszerű, nem kell beállítani sem a tankolni kívánt mennyiséget sem az összeget (lehetőség van rá), automatikusan annyit von le amennyit tankoltál, de persze a kártyát előre be kell dugni. Németországban nem láttam ilyeneket, bár az autópályákon ahol üzemanyagot vételeztem, mindenhol volt shop is személyzettel. Ahol shop van, ott mindig lehet kp-val fizetni.

Nagy lendülettel haladtam tovább hát Antwerpen felé, a város központja volt a GPS-be táplálva célként. Érdekes volt végiggurulni a forgalommal a globális gyémántkereskedelem legendás fővárosán, az egymást követő zsidó, indiai, örmény, pakisztáni, marokkói és fekete-afrikai negyedeken, egész a kikötőig, amely a világ második legnagyobbja (első Rotterdam), igen jelentős tankerforgalmat bonyolítva. Belgiumban nagyon sok olajfinomító működik, e mellett a vegyi ipar is jelentős.

Következő szállásadóm (szintén ismeretlen ismerősként a facebook-ról), Brüsszel és Antwerpen között lakott félúton. Egy órával előbb értem oda a tervezettnél, ezért az országút mellett megálltam egy teára. Miközben eme foglalatosságot űztem, a távolból félreismerhetetlenül hallottam egy Ducati közeledését. Ha a motor mércéje nem a használhatósága, funkcionalitása, akkor a Ducatinak nincs párja. Kilométerekre volt még tőlem, amikor felfigyeltem rá, szinte kívántam, hogy felém térjen le a főútról. Így is lett, a rider pont arra száguldott el mellettem. Amikor meglátott akart inteni vagy ilyesmi, ez látszott a gesztusból, de nem sikerült tökéletesen kivitelezni a mozgáskoordinációját, megijedtem, hogy el is taknyol. De úrrá lett a helyzeten és továbbrepült. Én direkt nem intettem neki, így is veszélyeset lassított. Itt jegyezném meg, hogy Belgiumban az éves átlaghőmérséklet 11,2 fok, ugyan hó csak elvétve esik (kivéve az Ardenneket), de a csapadék nyáron is igen gyakori, viszont a Ducatis csóka nem egy magányos alak volt...

Tehát megérkeztem következő szállásadómhoz, Orsihoz, aki belga férjével és két tünemény gyermekével már több mint tíz éve él itt. Épp betegszabadságon volt, aminek apropóján elmélkedhettünk az itthoni és a belga egészségügyi rendszer közötti differencián. Finom söröket kóstolhattam a jóltartás és beszélgetés közben, ízletes vacsora mellett. Ha alkalmam nyílik rá (azaz megkérdezik, mit szeretnék) mindig a lokálfúdot részesítem előnyben, akkor is ha tudom, hogy semmi nem éri utol a magyar konyhát. (Eddig.) De a lehetőséget meg kell adni a versenyre. Szóval fincsi volt a belga kaja, az egyik legjellegzetesebb ételük a sült krumpli… Érdekesebb egy fokkal a zöldségpüré, gyakran sült kolbásszal és a magyar véres hurkához hasonló disznóság. A sörökről pedig inkább nem mondanék semmit, ebben az országban találták fel ugyanis a sörfőzés mesterségét, amit ma ismerünk. A sok unatkozó szerzetes jól tette, hogy nem gyerekeket molesztált, hanem a komlót bizergálta. Utazásaim alkalmával szokásom megkérdezni azt ott élőktől, szerintük ki a leghíresebb az országban. Nos, itt érdekes válaszokat kaptam. Ez egy szubjektív dolog, mondhatjuk nem reprezentatív felmérés. Tehát az első leghíresebb belga Marc Dutroux (pedofil gyerekgyilkos), a második Törpilla (rajzfilmfigura), a harmadik pedig Poirot (regényalak, kitalált karakter). Óvakodnék következtetéseket levonni mindebből, Dutroux rémtetteit az ott élők nehezebben felejtik el, de nekem is Poirot jutott eszembe, más nem. Ez sem mérvadó, csak annyiban, hogy átlagember vagyok én is. Szóval a belgáknak nem jutott egy Puskás Öcsi… A hollandoknak van egy ártatlanul kivégzett Mata Harija, bár szerintem nem is tudják sokan, hogy ott született.

A kitűnő vendéglátás után kíváncsi voltam még Brüsszelre. Következő facebook-os kapcsolatom Eszter pedig épp az EU parlamentben dolgozott. Belgiumban nincsenek igazi távolságok, korán odaértem, és így Eszter körbevezetett, általa olyan részekre is bemehettem, ahová turistát már nem engednek. Szó se róla, igen impozáns, színes, szagos, fényes az interaktív kiállítás az unióról, kicsit agitpropos ugyan de milyen legyen? Szinte lenyűgöző na. Érdekes, hogy Magyarország – legalábbis számomra - feltűnően sok módon kapott a kiállításon szerepet.

Szinte az volt az érzésem, hogy fontos tagja vagyunk az eu-nak. Hát a példát egész jól átvettük, legalábbis ha az jut eszembe, hogy ezt a bizonyos ojjektumot marokkói fekete munkások építették. Aki nem hiszi, járjon utána. Viszont itt legalább nincs korrupció. Naja, mert lobbytevékenységnek hívják… Meglátjuk, mit hoz a jövő számunkra és az eu számára, jelenleg tart a válság, és ez minden az út során érintett országban letagadhatatlanul látszott. Ehhez képest keresnek az eu parlamenti képviselők cirka 8000 eurót havonta, plusz persze a juttatások. Most pedig kapcsolódóan a témához, megkérdezném a kedves olvasót: egyébként van halványlila fingja, hogy az eu-kasszába a tagországok mennyit és hogyan fizetnek be? Nekem nem volt, érdemes tisztában lenni vele. Magyarország egyébként kevesebbet fizet be, mint amennyit kap (nettó befizető), elméletileg itt ugye nincs svindli… Elég vegyes vagy inkább negatív nyomot hagyott bennem ez a látogatás, hiába a magasztos eszmeiség (béke-Nobel díj), a jó ügy mellé mindig odacsapódik a haszonlesők sleppje, amelyet az államigazgatási főiskolák évről évre kitermelnek. Őket hívjuk politikusoknak. Persze a legtöbben a maguk erejéből lesznek azok, esetenként szégyent hozva a nemzetükre, a családfájukra és az utódaikra hetedíziglen. Lassan ez a modern kori uralkodó réteg, korunk arisztokráciája a legmegvetettebb „hivatássá” teszi a politika mesterségét.

Mint említettem, bemehettem olyan részeire is a parlamentnek, amely a nagyközönség által nem látogatható. Ez azzal is jár, hogy extra biztonsági ellenőrzéseknek vetettek alá, azaz át kellett sétálnom fémdetektoros kapukon. Már az első előtt eszembe jutott, hogy hoppá, a zsebkésem a hasitasiban, de gondoltam el úgysem kobozhatják. Szétröntgenezték minden cuccomat, gúvadtan lesték a monitort közben. De nem lelték… Csak a harmadik kapunál buktam meg, addigra már különösen kezdett érdekelni a végkifejlet. Persze elvették, kaptam egy cetlit, kifelé visszaadták ez alapján. A derék őrrel kezet is fogtam, és gratuláltam neki, említve, hogy a kollégái nem voltak ilyen ügyesek. Nem nagyon értette a szitut, de kifelé emlékezett rám. Azért jót röhögtem, igaz nem bomba volt nálam, no de azért mégis komolytalannak tűnt az egész. Eszternek sem szóltam, csak amikor már nem volt mit letagadni, vártam a hatást. Erre Ő csak legyintett, és megjegyezte, hogy ez csak nekem szenzáció, pár hete géppityus gengszterek az ebben az épületben lévő bankot rabolták ki fényes nappal… Ö.

Egy pofátlanul olcsó kávé következett (1 euro), ez kint a falakon kívül kb a háromszorosa, majd elindultunk Eszterhez, Ő autóval, én motorral utána. Az autópályán néha kapaszkodnom kellett, 150-160-nal is ment néha, alig győztem utolérni. Megérkeztünk végül a házába, ahol ismét belga lokálfúdot ehettem, ez is ízlett. A belga kaják nem rosszak, francia minőségű étkek, német mennyiségben, valahol ezt olvastam róluk.

Másnap korán kellett indulni, mert Eszternek munkanap volt, és a mindennapos torlódások miatt hosszú volt az idő, amíg beért Brüsszelbe. Most én voltam a gyorsabb, a belgáknál már rutin, hogy lehúzódnak a torlódásban, így utat adva a motorosoknak. Akik szinte rajzottak, legalábbis itthonhoz képest. Az én szélességem a dobozaimmal egy kispolskival vetekedtek, és a biztosítások hiánya miatt is óvatosan kezdtem. Utat is engedtem pár ridernek, aztán elém került egy szintén dobozos GSA. Csak néztem, hogy az esetenként elbambuló autósokat integetve utasította rendre. Olyannyira tetszett ez nekem, hogy nemsokára és is kezdtem csinálni, csak én még a dudát is nyomtam. Eszméletlen jó érzés volt. Az autósok meg biztos csak pupilláztak, ki ez a marha, aki még csak nem is helyi hülye…

Eszter (és mások) ajánlása alapján, mivel az idővel nagyon jól álltam, Brugge felé vettem az irányt, a kompjegyem Dunkerque-ből Doverbe már megvolt aznap délutánra. Kompjegyet vegyél neten, mert olcsóbb, és az a tuti! Anglia felé Dunkerque azért is jó választás, mert kisebb a forgalom. Persze motorral itt is könnyebb, első voltam a felszállásnál. Vámvizsgálatra nem is emlékszem, mivel határ nincs, ezért egyéb szerv sem okvetetlenkedik.

Szóval Brugge. Erre nem voltam felkészülve. Mondták, hogy szép meg ilyenek, van egy idézet egy filmből, mely szerint egy kibebaszott tündérmese. Hát az. Volt ott valami a város hangulatából, ami varázslatossá tette az egészet. Már 4 napja nem esett az eső, itt a nap is sütött, Kicsit talán túl tökéletes, ha hibát akarunk keresni, de érdekes módon egyáltalán nem giccses. Már a megérkezésem is érdekesre sikerült. Pirosat kaptam egy sorompónál, ami le is ereszkedett, ahogy kell, én meg vártam a vonatot unottan. Nem jött. Hanem hajó jött helyette. Nem egy óceánjáró, olyan hajócska inkább. Néztem nagyot, hogy kerül oda egy folyó hirtelen keresztbe, aztán kiderült a turpisság. Én nem láttam, csak az utat és a sorompót, mert a víz az úttest alatt volt. A vonatra csak a sorompóból asszociáltam. Valójában ez egy érdekes megoldása a vízi és közúti kereszteződésnek. A sorompó lezáródása után az úttest ugyanis elfordult, így utat adva a vízi járműveknek. Ez annyira tetszett nekem, hogy még vagy két nyitást-zárást megnéztem, miután leparkoltam a túloldalon. Na jó nem világszám, de nálunk otthon a faluban nincsen ilyen.





Copyright Kondor Túra Társaság 2018 - Minden jog fenntartva.