Bazi Nagy Scrambler Kaland 2014, első rész

Slovenia-Italy-France

A tavalyi motoros kutyás kalandunk sikerére való tekintettel ismét a fejembe vettem egy nagy utazást, természetesen hű társammal Brigivel. A terv 9000 km, Szlovénia-Olaszország-Franciaország-Andorra, Észak-Spanyolország, Portugália, vissza az útvonal ugyanezeken az országokon keresztül, csak délen. Az előző évben télen utaztunk, ezért a napsütést és a meleget üldözve kihagytunk pár helyet, maradt felfedezni való...

Gyurgyó, 2014-09-14


A Triumph Budapest látott fantáziát a projektben, így egy általuk biztosított tesztmotorral, egy Triumph Scramblerrel vághattunk neki az útnak. A Touratech magyarországi képviselője a Full-Gas is mellénk állt, valamint régi kedves partnerünk, a Kék-Hold is beszállt a buliba. A Motozin pedig a háttérből segítette a szervezést fő támogatóként

Egy Scramblerre persze nem lehet felülni endúrós ruhában, sisakban, ha adunk a megjelenésre is. Az Euromotortól jóvoltából egy Kappa City Jet bukóban indultam, a Kokopellitől pedig kabátot, valamint tanktáskát kölcsönöztünk. Ezúton is köszönjük minden támogatónknak a hozzájárulást!

A Triumphra csak az indulás előtt egy héttel tudtam ráülni, így nem igazán volt alkalmam összeszokni vele. Rengeteg dolog maradt az utolsó hétre, például Brigi szállító dobozának beszerzése, csomagtartó konzol felszerelése. Egy Bonevill csomagtartót alakítottunk át Czimby barátom motorépítő műhelyében.

Ez alkalommal nem találtam alkalmas top case-t bontóban, mint tavaly, ezért vettem egy újat. 10 ezer forintért, ennyit szántam rá max. Senkinek nem ajánlom az ilyesfajta olcsó kínai vacakokat, felszereléskor az első mozdulat a zár messzire dobása volt... Nekem megfelelt, mert eleve szét akartam vágni, de legközelebb inkább a keresésre szánok több időt. Rögzíteni a hozzávaló platnival sem lehet, egyszerűen ipari hulladék.

Természetesen indulás előtt a szakik átvizsgálták a motort, új gumival, olajjal indultam. Tartalék belsőket, szerszámkészletet a Kék-Hold biztosított, valamint felszereltünk egy USB töltőt is.

Minden készen állt hát, felszerelés, anyagiak egyben, igaz, csak az utolsó napon. Az indulást vasárnapra terveztem, mivel egy saját szervezésű rendezvényt (Térj rossz útra!) kellett még aznap lebonyolítanunk. Jól sikerült a nap, 6 után sikerült is elindulnunk a határ felé. A Velencei-tó környékén az eső elkapott bennünket, be is sötétedett, nem volt értelme erőltetni a haladást. Budapesttől csupán 80 km-re jutottunk, de muszáj volt szállást keresni. Így volt idő arra is, hogy utánam hozza öcsém a motor forgalmi engedélyét, merthogy azt otthon felejtettem... Ilyenkor szokták mondani, hogy jobb el sem indulni.

Nagyjából másnap reggel 9 kor startoltunk végül, gyorsan bejelentkeztünk a Full-Gas főhadiszálláson Balatonbogláron, majd nyakunkba vettük az utat.

Nagykanizsa felől Szlovéniába jutni GPS használatával, úgy, hogy Horvátországba ne kelljen belépni, nem is olyan egyszerű feladat, útvonalterv használata nélkül. A legrövidebb és a leggyorsabb tervező is átvitt volna, volt tapasztalat. A célunk Szlovéniában a Bledi-tó volt és a Triglav. Ezek a motorosok által leggyakrabban látogatott helyek. Az időjárás nem volt valami káprázatos, mire Bledbe értünk rendesen esett is. A sátorállítási kedv így alábbhagyott, kerestünk egy városszéli cimmerferit. Este besétáltunk a városba (direkt nem ettem krémest), másnap megnéztük (újból) a tavat, majd anélkül, hogy nagyon le lettem volna nyűgözve tovább is álltunk. Jó kis kiránduló-, pihenőhely, ennyi. Romantikus tengerszem, könnyed kirándulások kedvelt célpontja, középen a kis szigettel, és néhány pár izzadságcseppel megközelíthető kilátóhellyel. Legnagyobb vonzereje a szállodák, a kényelem, a köré épült infrastruktúra a turisták minden igényének kiszolgálására.

A Triglavtól el is ment a kedvem, és már voltam is ott, így csak elhaladtunk mellette, bár a Nemzeti parkon keresztül, ami nagyon szép. Ha több napot is rá tudunk szánni, akkor a közelben akad számos érdekes attrakció, mint pl a Vintgar-szurdok, ha kicsit közelebb akarunk jutni a természethez, nem csak egy étterem teraszáról nézelődni. Klassz kis hegyi utakat is lehet találni arrafelé, senkinek nem akarom elvenni a kedvét, Szlovénia nagyon is jó motoros célpont. De ránk még hosszú út várt.

Sikerült egy kicsit eltévednünk is, ennek eredményeként volt alkalmam kicsit „offroadozni” is a Scramblerrel. Elég dinamikus volt, de az utcai gumival, amivel indultam, és Brigivel a fedélzeten nem volt élvezet.

Hamar Olaszországba értünk, a Dolomitokon keresztül igyekeztünk délre, következő célpontunk a Garda-tó volt. A különleges szirtalakulatok, groteszk alakokat formáló sziklák, mély szakadékok és fűrészfogas hegycsúcsok változatossága vadregényessé teszi a tájat, ámulva kanyarogtam a hegyek között. Éreztem, hogy nem ezen a szakaszon fogom lábtartóig dönteni a vasat, a túl sok figyelemelterelő látvány miatt.

Azt mondják, a Dolomitok egyik fő varázsa a színek játéka, köszönhetően a kőzetanyag magnézium-tartalmának, amely a különböző fényhatásokra különbözőképpen válaszol, így a hegység hol vöröses-barna, hol fehéres-szürke, hol kékes-lila színben tündököl. Sajnos a napfelkelte, napnyugta színorgiáit ezúttal nem láthattam, páratlan látvány lehet... de így is le voltam nyűgözve.

A Garda-tó az olaszok Balatonja, ugyan északon van, de a klímája mediterrán. A vize sem túl hideg, így frissítő strandolásra is tökéletes, néhol kis szigetekre bukkanhatunk ahová érdemes beúszni. Kite szörfösök, vitorlások, kajakosok kedvelt célpontja is. A tó körüli sziklákba vájt 150 km országúton rengeteg alagút van és sok kerékpáros akadályozza a forgalmat, amit az autósok rendkívüli módon tolerálnak, ezért lassan lehet haladni. A part mentén meseszép kisvárosokon keresztül vezet az út, rengeteg kis kikötővel, nagyon hangulatos az egész.

A nagy kérdés az volt, a tó északi, avagy déli részén keressünk szállást. Hamar eldőlt, az északi oldal kínált több látnivalót. A tó felett Riva del Garda előtt tértünk le az útról egy kempingbe. Mint később kiderült, nagyon jó érzékkel választottam, a kemping a bázisugrók, siklóernyősök és sziklamászók törzshelye volt, nem mellesleg 8 euróba került. A tulaj (egy szimpatikus fiatal srác) 4 euróért házi vörösbort is árult – nem hagyhattam ki – finom volt. Mindenféle náció képviseltette itt magát, finnek, izraeliek, angolok és amerikaiak voltak a szomszédaink. Többen bázisugrók és siklóernyősök voltak közülük, ez az időszak pont a szezonjuk. A kemping pedig közvetlenül a Monte Baldo alatt terült el, reggelente és estefelé felettünk repkedtek az emberek, érdekes élmény volt látni őket a magasban, lehetett izgulni leesik-e valamelyik. Az említett sportok kedvelői mellett még a Via Ferrata és a hegyi kerékpárosoknak is kedvelt célpontja ez a terület a 2000 m körüli hegyek miatt. Tulajdonképpen ez a hely ezen sportok szerelmeseinek európai fellegvára. Tehát jó döntés volt még a turistaparadicsom előtt megállni, olcsón kaptunk szállást, jó volt a társaság is.

Másnap kicsit ráérős indulás után Milano felé vettük az irányt. Az eredeti terv szerint persze megnéztük volna a várost is. De már a start előtt látszott, hogy ilyesmikre nem lesz lehetőségünk, az eredetileg tervezett 6 hét helyett 4 hét áll majd rendelkezésünkre a 9000 km „leküzdésére”. Ezért az időigényes városnézések alkalomadtán váltak csak lehetségessé. Azért volt benne részünk, de nem Milanóban esett ez meg.

Az utak elején mindig igyekszem legalább egy nap előnyt összehozni, kicsit nagyobb távok megtételével, így a tartalék nappal később lehet gazdálkodni. Mivel most nem volt eleve beépített tartalék, kicsit sietősebbre fogtam. A „közeli” célpontok Észak-Olaszországban számomra nem voltak olyan érdekesek, el lehet tenni későbbre a vizitálást.

Így hát elsuhantunk Milano és Torino mellett is, már 6 óra felé járt, amikor megálltunk egy motoros bárban. A hiba csak az volt, hogy nem tudtak enni adni, épp kinyitottak, de csak az esti bulira készülődtek. Cigi, kóla, suhanás tovább az eszméletlen sok körforgalmon keresztül.

Csak egy kiadósabb eső Susa előtt, a francia határhoz közel késztetett megállásra. Vártunk egy órácskát egy felüljáró alatt, ahol a felhőszakadás elől több motoros, de autós is menedéket keresett velünk együtt. Brigit nem nagyon zavarták a körülmények.

Miután az eső kezdett alábbhagyni, tovább indultunk a Francia Alpok felé. Egy bizonyos magasság után már derült volt az ég, az eső a hegyek lábánál esett csak. Viszont közben besötétedett, a magassággal együtt pedig a levegő is hűvösebb lett. A Mont Cenisen végül láttunk két hotelt is, még a hágó előtt. A lepukkantabbnak látszót választottam, az úthoz is közelebb volt. Vadkempinghez az aznapi táv után a hidegben, átázva nem sok kedvem volt. És kíváncsi voltam az alpesi vendéglátásra is, még sosem volt benne részem. A személyzet mérsékelten volt kedves, de a tiltó tábla ellenére (kutyával tilos) fel sem merült, hogy nem adnak szállást. Az ilyen tiltások számomra nagyon ellenszenvesek, de objektíve közelítve sem látom értelmét. Elég kis forgalmuk lehetett, gondolom ezért fogadtak be. Összesen még két idősebb német házaspár volt a vendégük rajtunk kívül, akik a környéken túrázgattak pár napot. Ugyan már Franciaországban voltunk, de a személyzet olasz volt, jól beszéltek franciául, viszont angolul egy mukkot sem. Megbámultuk a naplementét a csúcsok felett, majd nyugovóra tértünk, persze csak miután Brigi kilabdázta magát. Friss levegő, lélegzetelállító hegyek, és ez még csak a kezdet volt.

Innen tovább, a kisebb utakat keresve folytattuk a kalandot. Szinte minden út a térképen látványútnak van jelölve, nem hibázhattunk...





Copyright Kondor Túra Társaság 2017 - Minden jog fenntartva.