Sunshine Hunter 2013/1, Irány Andalúzia!

Sunshine Hunter 2013, azaz vadászat a napfényre decemberben az Ibériai-félszigeten. A Trip2Spain sztori folytatása...

Sunshine Hunter 2013, azaz vadászat a napfényre decemberben az Ibériai-félszigeten. A Trip2Spain sztori folytatása...

Gyurgyó, 2014-06-05


Öt hét pihenő következett, igazából nem volt tervezve, csak így alakult. Egy kölcsön villában, 200 méterre laktunk a tengerpartról, a Costa Blanca kellős közepén. Igaz, szezonon kívül, de azért novemberben, 30 fokban strandolni a tengerben az nem annyira rossz. Én kifejezetten rühellem a hideg vizet, de kellemes volt a vízhőmérséklet, nagyon élveztem, ahogy Brigi is. Fel kellett venni a mediterrán életritmust, kelés 9-kor, kutyasétáltatás, kávé a közeli bevásárlóközpontban, ami 10.30-kor (!) nyitott.

Hamar kezdett hiányozni a motorozás élménye, de cél nélkül számomra nem élvezet tekeregni. Ezért fel is vettem a kapcsolatot spanyol motorosokkal, beszélgettünk közös túrákról is. Magyar motorosok is élnek Alicantéban, de elég értetlen és passzív volt a hozzáállása annak, akivel kontaktoltam.

Nyakamban a családdal kompromisszumot kellett kötni, autóba ültünk és úgy néztük meg pl. Guadalest-et, ami kiváló motoros célpont is lehetett volna. Jó minőségű kanyargós hegyi utak vezetnek oda, a parttól nincs messze. Gyönyörű kis falucska, kastély, víztározóra kilátással, miniatúra múzeumok (2). Jó levegő, ideális kiránduló hely. Az úton visszafelé a közelben egy motoros múzeumra bukkantam. Mivel a fényképezőgépem végleg beadta a kulcsot, a telefonommal próbáltam megörökíteni a kiállított járgányokat, sajnos gyenge minőségű fotók sikerültek.

Hasznos tipp: soha ne vigyél magaddal zoom-os gépet, ha nem tudsz vigyázni rá! Sajnos a kalandálló kategóriás kamerákból nem állt rendelkezésre teszt gép az indulásomkor, ezért egy ilyen „nyugdíjas fénygéppel” indultam el. Ami egyébként is messze szerényebb képességű volt az általam eddig tesztelt kamerákhoz képest. Típus nem is lényeges. Történt, hogy a tengerparton egy fürdőzés alkalmával Brigi rászórt némi vizes homokot. Ez még nem lett volna baj, ha én kapcsolom be a gépet, de nem értem oda, illetve nem láttam, hogy ez a szitu. A vizes homokos gép be lett kapcsolva, így a homokszemek bekerültek a zoom mozgása miatt a házba. Napokig rázogattam ez után, majd mivel úgy nézett ki, hogy az Olympus nem tud hirtelen csere gépet utánam küldeni, szétszedtem és megpróbáltam kitakarítani. Annyira sikerült is, hogy zoom nélkül működött. Aztán Guadalest előtt a kocsiban hátraadtam a kamerát, és mire szóltam volna, hogy be ne kapcsold! addigra késő volt. A nadrágom oldalzsebéből kivéve eszméltem, hogy indulás óta abban a cukorban fürdött a technika, ami a kávézások alkalmával gyűjtött kis zacskós kristálycukrokból kiömlött. (Ezeket mindig a túlélő csomagomban gyűjtögetem. Egy-kettő mindig kiszakad, ha napokig benne felejtem.) Nos, a cukor megadta a gépnek a kegyelemdöfést. Később még egyszer szétszedtem teljesen, de szerviz tapasztalat nélkül kudarcra voltam ítélve a tisztítást/javítást illetően. Ma már sikerülne.

A motor múzeum egy személyes gyűjtemény, Ricardo Fracés a tulajdonosa. Hosszú évek alatt szedegette össze a spanyol motorgyártás büszkeségeit, mint például Montesa vagy Bultaco márkák egyes példányait, de sok klasszikus márka, így Moto Guzzi, BMW és Harley is a gyűjtemény része lett az évek során. Állítólag a tulaj alkalmanként kiviszi egy-egy körre valamelyik masinát, a motorok nagy része működőképes állapotban van. Először nem is értettem miért van sok vas alatt kis műanyag tálca. Ebbe csepeg az olaj esetleg, ahol már fáradt a tömítés. Egyúttal emléket állít a múzeum néhány híres spanyol versenyzőnek is. A belépő csupán 3 euro, érdemes útba ejteni, ha valaki arra téved.

A pihenő időbe belefért még egy-két tengerparti dűne- és városlátogatás (Alicante, Torrevieja, Cartagena). Brigi is, én is kezdtünk hízni a jólétben. A hátam sem fájt már. A heteken át sátorban alvás után kín volt ágyban aludni, igaz a matracom sem volt első osztályú.

December 4-én indultunk tovább. Az első elképzelés szerint Malaga, Marbella, Gibraltár, majd északra Portugália, Galícia, Baszkföld, Nyugat-Franciaország irányban Hollandia lett volna a cél. Onnan a karácsonyra Angliából vagy Hollandiából hazautazó magyarokkal mentünk volna tovább Magyarországra, autóval. Hiszen már csak látogatóba érkeztünk volna.

A pihenő időben felvettem a kapcsolatot egy Marbella mellett élő magyar motoros sráccal, a portugál XT klubbal és baszkföldön egy bikerrel. A spanyol motorosok körében már ismertek páran, a helyi fórumokon próbálkoztam. Gibraltárban is találtam magyar kapcsolatot. A költségvetésem ismét nagyon szűkös volt, de már nem volt maradásom, nekivágtunk hát az új kalandnak Brigivel.

Marbelláig egy nap alatt terveztem leérni. A magyar motoros kapcsolat Zoli, akivel időközben az interneten kommunikáltunk, sajnos nem tudott szállást adni, mert két nagy termetű kutyája is volt, akik nem szoktak izgága beagle-k társaságához. Félő volt, hogy esetleg megeszik Brigit vacsorára. Ezért keresett nekünk kutyás motelt Fuengirolában. Pont az elején rosszkor jött volna egy ilyen kiadás a kevéske pénzemből, de gondoltam, hogy inkább költök a luxusra, csak találkozhassak Vele. Az út többi részén pedig majd visszaspórolom pár vadkempinges éjszakával a költekezést.

Egy hosszú nap alatt jutottunk le, végig a tengerparti úton haladva. Murcia, aztán Almeria tartományon keresztül értük el Andalúziát. Az útvonalon nem sok érdekeset láttam, kivéve talán Almeria mellett a rengeteg üvegházat. A távolból nem tudtam értelmezni először az elém táruló képet, mintha szürkés vízfelület lett volna előttem. Aztán közelebb érve kiderült, hogy üvegházak és fóliasátrak tengerét láttam. Ebben a kősivatagban forgatták ifjúkori kedvenc western filmjeinek nagy részét. Itt készültek az olasz és az NSZK-s mozik, a hajdani Jugoszlávia területén pedig az NDK-sok. Itt a Sierra Nevada, ott a Durmitor szolgáltatta a természetes díszletet. A sivatag helyén mára a zöldség és gyümölcstermesztés fellegvárát alakították ki. A szubtrópusi klímán ugyan kevés a csapadék, májustól augusztusig egy csepp sem esik, ezért az öntözéshez használt vizet kutakból pótolják. A hatalmas kiterjedésű területek műholdképeken is jól látszanak.

Az időjárás kellemes volt, 15-18 fok, napsütés. Aztán Marbella mellett az egyeztetett címen találkoztam végre Zolival. Saját autószerelő műhelyében dolgozik, melynek neve ZuliCar, már évek óta él Spanyolországban párjával, Adrival aki szintén magyar. Itt megtalálták a számításukat és lett jövőképük is, ami a mai időkben sokaknak hiányzik Magyarországon. Kb egy óra múlva zárt a műhely, addig beszélgettünk, Brigi pedig a helyi macsekokkal próbált ismerkedni, kevés sikerrel.

Zárás után Zoliék autóját követve elgurultam a motelig Fuengirolába. A belvárosban parkoltunk le, ahol Zoli bekísért a recepcióra, és segített a kommunikációban. Legnagyobb meglepetésemre a szállásdíjat sem engedte kifizetni a parkolódíjjal együtt. Az Ő értelmezése szerint a vendége voltam akkor is, ha nem a házában adott szállást nekem. Kellett pár perc, hogy feldolgozzam a nagyvonalúságát, próbáltam leplezni az érzéseimet, akkor azt hittem sikerrel, de mindegy, mert úgyis olvasni fogja a sztorit.

Ezután sétáltunk egyet a tengerparton, Adri és Zoli meghívtak még pizzázni is, ittunk egy-két sört és beszélgettünk sokat. Megegyeztünk, hogy másnap találkozunk ismét a műhelyben. Nekem nem volt nagy kitérő, bár pont nem esett útba, de aznap csak Gibraltárig terveztem továbbmenni, tehát időm volt bőven.

A motelben semmilyen speciális kutyás berendezési tárgyat nem találtam, ezért Brigi ezúttal is velem aludt, most ágyban, nem hálózsákban. A Mona Lisa félszeg mosolya alatt horkoltunk versenyt a fáradtságtól. Másnap a reggeliző helyiségbe viszont nem lehetett kutyát bevinni. Ezért egy kicsit morcos lettem, gyorsan összekapkodtam némi elemózsiát és távoztunk.

Mivel idővel jól álltam, visszamentünk előbb elbúcsúzni Zoli műhelyébe, és megköszönni a nagylelkű vendéglátást. Szóba került, hogy ha Gibraltár felől visszafelé jövök, megejthetnénk egy kis közös motorozást is, a hétvégéjük szabad.

Gibraltár mindössze másfél órányira volt, itt találtam egy földit, egy fiatal lányt, aki a spanyol részen La Lineában lakott. Elég borús volt az idő, az eső végig szemerkélt. Reméltem, hogy tud szállást adni, vagy keresni segít majd. Találkoztunk, és leültünk beszélgetni. Sajnos nála nem aludhattunk, mert a lakótársa ezt nem nézte volna jó szemmel. A motel, amit ajánlott számunkra az utcájukban volt, viszont kutyát nem lehetett bevinni. Nem sok értelmét láttam a szálláskeresésnek, különös tekintettel arra is, hogy a városka nem épp a jó közbiztonságáról híres. Több magyar is lakik itt, akik Gibraltárban dolgoznak, ott kapják a fizetésüket gibraltári fontban, és ebben a külvárosnak is tekinthető részen élnek, a "spanyol oldalon" innen járnak be nap-mint nap a munkahelyükre. La Lineában jóval olcsóbbak az albérletek, a font-euró váltással a bérük is többet ér itt. Kaptam pár hasznos tanácsot, és kiderült, hogy a volt osztályfőnököm fia is itt él évek óta. Kicsiny része ez a világnak, meglepő volt hát, hogy több földim is koncentrálódik a pár négyzetkilométeren.

A gibraltári látogatást a tanácsokat megfogadva el is halasztottam más időkre. A spanyolok és angolok között mindig is élő feszültség a város birtoklása miatt pont ezekben a hetekben ismét felszínre került. Spanyol halászok megsértették az angol felségvizeket, erre hivatkozva a britek megszigorították a határon az ellenőrzést. Ez valójában csak annyit jelentett, hogy szabályosan megnézték mindenki okmányait, azonban a bürökrácia alkalmazása miatt órákig is tarthatott volna egy belépés. Brigivel a dobozban ezt nem akartam bevállalni, és az agresszív gibraltári majmoktól is tartottam. Ismerve a kutya kíváncsiságát és harci szellemét, nem akartam konfliktusba kerülni a hírhedt majomhordával. Szóba került a gyalogos belépés is, azonban sokallottam a sziklára való felvonózás költségeit, a motort meg nem tudtam volna biztonságos helyen leparkolni a cuccaimmal.

Tehát elmondhatom, hogy Gibraltáron majdnem voltunk. Azzal is vigasztaltam magam, hogy az itt élők szerint a város időjárása pont ugyanolyan esős, mint Angliáé. Emlegették, hogy egyéb hasonlóság is felfedezhető az anyaországgal kapcsolatban, az említett majomhordát és a brit uralkodó családot illetően.

Jót beszélgettünk tehát, de szállásom ettől még nem lett. Elindultam tovább Tarifa felé. Út közben megpróbálkoztam még felhívni a másik földit, hátha tud segíteni, de épp a szülinapjával volt elfoglalva, készült az esti bulira. Így hát sietősre kellett vennem, mivel benne jártunk a délutánban.




Copyright Kondor Túra Társaság 2019 - Minden jog fenntartva.