Sunshine Hunter 2013/2, Tarifa, Jerez, Faro, Lisszabon

...Pauloval elmotoroztunk pár közeli érdekes helyre, megnéztük a szörfösöket az óceánparton, és ellátogattunk a Cabo de Roca-hoz is. Ez Európa legnyugatibb földrajzi pontja, a japánok itt is szerették Brigit…

Tarifába beérve egyből találtam kempinget az út mellett. Szokásos korrekt áron, bár nagyon bosszantott, hogy a wifi tulajdonképpen csak a recepció pár méteres körzetében működött. Igaz, fizetni sem kellett érte külön.

Gyurgyó, 2014-06-06


Tarifába beérve egyből találtam kempinget az út mellett. Szokásos korrekt áron, bár nagyon bosszantott, hogy a wifi tulajdonképpen csak a recepció pár méteres körzetében működött. Igaz, fizetni sem kellett érte külön.

A Tarifa környékén fekvő partszakaszok világhíresek a szörfösök körében, sokan járnak ide a nagy hullámok miatt. Nyugat Európa legdélibb pontja ez egyébként, délebbi fekvésű, mint Gibraltár, mégis ez utóbbit szokták így emlegetni, sőt egész Európára vonatkozóan is a legdélebbi pontként hivatkoznak rá. (Pedig az földrajzilag Görögországban van.) Ezért kedvelt célpont a motorosok körében is, ha a földrajzi nevezetes pontok gyűjtögetésére utaznak.

Egy nap előnybe kerültem így, hogy Gibraltár tulajdonképpen kimaradt. Nem siettem sehová, a gondom az volt, mit kezdjek a plusz egy nappal, mivel Zoliékkal eközben megegyeztünk egy találkozóban Cadizban. Ami ide nagyon közel volt, gyalog is odaértem volna a megbeszélt időre.

Másnap nagy kényelmesen cihelődtem, begurultunk Brigivel Cadizba. Szívesen szántam volna több időt is a városnézésre, de mint mindig, ezúttal is akadályozott ebben a motor és főleg a csomagok rajta.

Elporoszkáltunk hát szállást keresni. Hamar rá is találtunk pár km-nyire egy nagy kempingre. A kemping előtti hangulatos tengerparti részen is eltöltöttünk egy kis időt, de nagyon nem ment fel bennem az adrenalin, hamar meguntam a homokos, pálmafás kikötő melletti partszakaszt. Hiába próbáltam csalni az idővel, délután kettőkor már becsekkolva, letáborozva találtam magunkat.

Túl sok érdekes nem várt a kempingben, a miénken kívül csak egy sátrat találtam, de a tulaj nem volt a közelben. Csak másnap láttam, hogy motorosok voltak. Induláskor futottam össze végül a kollegával, ő a fürdőből jött mi pedig már a motoron ültünk felpakolva. Így csak pár szót válthattunk, pedig érdekes találkozás lett volna. A fickó ugyanis japán volt, elmondása szerint a feleségével 3 éve vannak úton. Ha jól láttam egy Honda Dominator nyergében utazgattak.

Az aznapi vacsora spanyol dobozos leves és konzerv gomba volt.

Eljött hát a találkozó napja Zoliékkal. Út közben sok helyen megálltam, hogy teljen az idő, de így is 4 órát ücsörögtünk Cadizban az út mellett Brigivel. Végre megérkeztek egy Moto Guzzival. Ők elég messziről jöttek, és még aznap haza is kellett érniük. Ezért csak egy rövid közös motorozásra volt lehetőségünk, megültük a haditanácsot és elindultunk Sevillába együtt.

Út közben nem lehetett kihagyni Jerezt, ami egy különleges város Spanyolországban. A cigányok városaként is emlegetik errefelé. (Egész más értelmezésben, mint Magyarországon.) Itt az emberek hagyományosan a gyümölcs és zöldség, valamint bortermelésből élnek, e mellett az állattenyésztés is fontos része a gazdaságnak. A spanyol katonai ménesnek is itt van a bázisa. A bor, a lovak és a flamenco meghatározzák a hangulatot a hétköznapokon is, bár mostanában a gazdasági válság miatt igyekszenek a turizmust, mint iparágat is jobban támogatni. Híres fesztiválhelyszín a város, na és ne feledjük, hogy a Moto GP egyik házigazdája is egyúttal.

Üldögéltünk egy keveset az ezúttal turistákkal gyengébben zsúfolt központban, beszélgettünk és folytattuk az ismerkedést, hiszen erre kevés időnk volt az első találkozásunk óta. Körülöttünk lovas kocsik furikáztak a narancsfákkal szegélyezett utcákon, itt szívesen időztem volna tovább, de indulnunk kellett Sevilla felé.

Sötétedés előtt értünk Sevillába, ahol már csak egy kávézós megállásra és a búcsúzkodásra volt időnk. Itt Zoli párja, Adri felvetette, hogy talán nem Hollandia felé kellene tovább mennem Eindhovenig, és onnan karácsonyra haza, hanem jöjjünk vissza, és Marbellából akciósan utazhatunk pont az ünnepek miatt. Az asztalnál meg is hoztam a döntést, változik a terv, csak Lisszabonig megyünk, onnan vissza, így marad idő Andalúziára, és velük is találkozhatom ismét. Persze Adri Brigi miatt aggódott, őt féltette a viszontagságoktól, ahogy én is.

Spanyolország északi részétől a francia partok mentén fel Hollandiáig már nem számíthattunk napsütésre. A Vizcaya öböl és a tenger közelsége enyhébb időt ígért, mint a megszokott téli fagy, viszont csapadékot is. Ráadásul végig vadkempingeznünk kellett volna, ami átázva, a kutya felelősségével a nyakamban már nem tűnt olyan vonzó kalandnak. Így, Sevillában ülve egy kényelmes teraszon naplementében nem vacilláltam sokat. Megkértem Zoliékat, hogy segítsenek a foglalásban, mert nekem várhatóan nem lesz módom rá a további úton.

A dumaparti közben ránk is esteledett, elbúcsúztunk hát. Rájuk még 250 km várt hazáig, én arra számítottam, hogy nem túl messze találok egy szálláshelyet. A GPS ismét nem okozott csalódást, egy órán belül egy városszéli kempingben próbáltam Brigi energiáit levezetni a szokásos labdajátékkal.

Mint mindenhol, itt is kevesen voltak, pár lakóautó és passz. Válogathattam a sátorhelyek között, és az egyik vizesblokk mellett találtam egy jó helyet, narancsfa alatt. A víz közelsége mindig fontos (főleg a „vadonban”), kempingekben pedig az óvatosság miatt különösképpen. Ha egyedül utazik az ember fia, nem okos dolog hosszú időre őrizetlenül hagyni a sátrat. Az erdőben csak véletlen látogatóra számíthatunk leginkább, ilyen civilizált helyeken viszont talán épp vár ránk valami specialista. Megjegyzem, sehol sem merült fel komoly aggályom a biztonsággal kapcsolatban, lazítottam is a saját szabályaimon, de az út folytatásához feltétlenül szükséges dolgokat mindig magamnál tartom. (Iratok, pénz, motor kulcs, telefon, GPS, töltők.) Ez így sok cuccnak tűnhet, ezért jó hűvösebb időben túrázni, mert kell a sok zsebes hosszú nadrág és egy dzseki, amiben mindezek el is férnek a wc-ben vagy a zuhanyzóban is. Sok egyéb előnye is van a télen való motorozásnak, erre a 2012-es téli skóciai motoros kirándulásomon ki is tértem bővebben.

Ezt a kempinget is felírtam a jók közé, semmi extra, semmi meglepetés. Másnap terveztem egy látogatást Huelvában, de nem fogott meg a hely, legközelebb kikerülöm. A célállomásom már Portugáliában Faro volt. Kaptam egy tippet, miszerint van Faroban egy motoros klub, ahol a magamfajta vándorokat szívesen látják. Az oda vezető hosszú egyenes utakon volt alkalmam elmélkedni erről. Sosem szálltam meg motoros klubban eddig, egyetlen próbálkozásom a Pokol Angyalai irányába volt, akik szívélyesen elküldtek az anyámba, mondván, hogy a klubházaikat csak klubtagok használhatják. Mondjuk nem is a felebaráti szeretet a jelmondatuk, ha jól emlékszem a colorjukban sem Teréz Anya sziluettje szerepel. Én másképp gondolkozom a motoros testvériségről, talán mert nem viselem egyik klub colorját sem.

Faroba érkezve megkérdeztem egy járókelőt, merre van az a bizonyos klub. Egyből vágta a választ, nem is volt nehéz megtalálni. Odagurultam hát. A kapu ugyan zárva volt, de beljebb mozgolódást láttam, épp egy fából faragott indián szobrot illesztettek a helyére páran. Nem volt időm megszólalni, máris integettek, invitáltak az udvarra, nyitották a kaput. Leparkoltam, lekászálódtam, ők el voltak a bazi nagy szoborral. Aztán jött a főnök, és felvezetett az emeletre, ahol a szállás volt. Megmutatta a fürdőt, a konyhát, aztán sietett vissza a többiekhez. A serénykedés oka az esti buli volt, már arra készülődtek. Mondta a főnök, hogy pont jókor érkeztem, mert koncert is lesz, valami híres Portugál együttes nyomja majd a rakendrollt. Lecuccoltam, tébláboltam egy kicsit, Brigit kicsit fegyelmezni kellett, mert a lenti étterem konyhájából jövő illatoknak nem tudott ellenállni. A klubnak is volt saját kutyája, egy befogadott kóbor eb, reméltem, hogy haverkodnak majd. De Brigi egója miatt nem született örök barátság köztük, hamar eldőlt a kérdés ki az erősebb kettőjük közül.

Éhes is voltam, szomjas is. Nagyon korrekt áron ettem finomat, ittam a helyi népszerű söröket. A koncertre való készülődés közben Brigi összehaverkodott a zenekarral is, nekem is akadtak beszélgető partnereim, sokan jöttek érdeklődni kifélék-mifélék vagyunk, érdekesek voltunk. Egyre többen érkeztek, sokan motorokkal, aztán következett a buli. Nagyjából végignéztem a koncertet, éjfél körül indultam lefeküdni. Még vagy két óra hosszat tarthatott a banzáj, fent az ágyamban fekve mindent kitűnően hallottam, az állommanó későn jött, megijedt a ricsajtól.

Reggel üres volt a klub, csak a szomszéd szobában szuszogott két portugál motoros, ők végigbulizták az éjszakát, nem siettek sehová. A kulcsot náluk hagytam, és elindultunk északra, a cél Lisszabon volt. A legrövidebb úton igyekeztem, nem a tengerparton. Lisszabonban is volt valaki, aki várt bennünket, a neten ismerkedtem meg egy márkatárssal. Az út nagyon kellemes volt, Alentejo tartományon keresztül haladtunk, amely az ország fő mezőgazdasági területe. Ligetes vidékeken keresztül vezetett az út, eső nem esett, a hőmérséklet is 15 fok körül volt. Az autópályákat itt is kerültem, a néha nem túl jó minőségű utakat kerítések szegélyezték, végig az út mentén rengeteg szarvasmarha legelészett a fák alatt. Errefelé jellemző fafajta a paratölgy, ennek a fának a kérgéből készül a borosdugó. Hehe, tudtátok? Láttam telepeket, ahol felhalmozva állt a rengeteg kéreg. Egy döglött tehenet is sikerült lefényképeznem, de az is lehet, hogy csak nagyon mélyen aludt.

Lisszabonban először a központban álltam meg, meglepetésemre volt free wifi. A pihenő alatt többen odajöttek kíváncsian, egy sráctól kaptam útbaigazítást is. A kapcsolatom, egyúttal márkatársamat Paulonak hívták, és egy kis saját éttermet vezetett. Én azt hittem, hogy a Paco de Arcos, amit célpontként jelölt meg nekem, az étterem neve, így próbáltam keresni, pedig az egy helységnév. Kb 12 km-re voltam csak, következett az sms-kommunikáció. A célravezetés a kapott GPS koordinátával nem sikerült, ezért értem kellett jönnie. Egy parkolóban várakoztam rá, messziről hallottam a közeledtét, természetesen motorral jött. Üdvözöltük egymást, majd együtt elrobogtunk a lakásához. Egy éjszakát terveztem ott tölteni, de másképp alakult…

Ezért a fotóért muszáj volt visszafordulnom...

Lecuccolás után a Bárányt leparkoltam egy garázsban, aztán jött az ismerkedés. Paulo a feleségével Ruteval az óceánparthoz közel lakott egy társasház földszinti lakásában. A konyha ablakból rá lehetett látni a nagy vízre, ez az itt élőknek hétköznapi dolog. Sokat beszélgettünk, este Paulo főzött, és rávettek, hogy maradjunk még. Rute az idegenforgalomban dolgozott, bejárta a világot, Paulo pedig Dél-Afrikában élt sokáig, Angolában pedig harcolt is katonaként.

Az egy napból végül három lett, Pauloval elmotoroztunk pár közeli érdekes helyre, megnéztük a szörfösöket az óceánparton, és ellátogattunk a Cabo de Roca-hoz is. Ez Európa legnyugatibb földrajzi pontja, a japánok itt is szerették Brigit…

Egyébként magában a városban csupán ötszázezren élnek, viszont az agglomerációban majd három millióan. Az egyik ilyen (kül)városkában, Oeirasban lakott Paulo is, népszerűbb és olcsóbb a külvárosi élet. Lisszabon a középkorban a világ egyik leggazdagabb városa volt, majd 1755-ben egy földrengés és az azt követő szökőár szinte az egész várost lerombolta. Az újjáépítés Pombal márki tervei alapján folyt, rá, mint a város megmentőjére emlékeznek. Az óvárosi részen a gépjárműforgalmat korlátozni sem kell, azon egyszerű oknál fogva, hogy sok helyen az utcák olyan szűkek, hogy nem férnek el az autók. A Rómához hasonlatosan hét dombra épült városnak csupán egy része az Alfama vészelte át nagyobb károk nélkül a földrengést, ez ma is Lisszabon turisták által leglátogatottabb negyede. Egyik este el is vittek vendéglátóink megnézni az éjszakai várost. Hideg volt, befagyott a seggem.

Lisszabon a Tejo tölcsértorkolatánál fekszik, ennek a biztonságos kikötőnek is köszönheti Portugália a hajós történelmi múltját. A nagy felfedezések korában az 1420-as évektől, elsősorban Tengerész Henrik hercegnek köszönhetően ez volt az egyik legfontosabb kikötő, a legelső felfedező utak kezdőpontja. A felfedezések, a gyarmatosítás, az új kereskedelmi kapcsolatok az 1500-as években kialakuló világkereskedelem egyik fő központjává tették. Dőlt a lóvé a gyarmatokról.

Egy kisebb, és egy igazán nagy híd is ível a víz fölött, ez utóbbi a Vasco da Gama híd, nem rég adták át, hosszú és modern. A kisebb talán azért érdekes, mert a riói Megváltó Krisztus szobor másolata őrzi a hídfőt. Nem olyan nagy és inpozáns, mint a brazíliai eredeti, de legalább az övék.

És ha Portugália, akkor foci, ha foci, akkor Benfica és Christiano Ronaldo. Szerintem a magyar drukkerek nagy részének ellenszenves figura, főleg, hogy divat (is) a klubcsapata nagy riválisának a Barcelonának szurkolni. Muszáj volt itt is megkérdeznem, ki a leghíresebb személy a széles hazában. És Ronaldo volt a válasz. Amikor felvetettem a kétségeimet vele kapcsolatban, jött a válasz, hogy igen tudjuk, hogy nem szeretik máshol, de nagyon sokat segít, jótékonykodik. Nos, vettem a fáradtságot és utána is néztem, ez igaz. Respect! (És mondjatok egy másik focistát/sportolót, aki ennyit tesz a hazájában a rászorulókért!)




Copyright Kondor Túra Társaság 2019 - Minden jog fenntartva.