Kelet-balkáni kalandozások Brigivel 7. rész, Transzfogaras-Erdély

Gyurgyó, 2015-10-16


A kompon Brigi még kaját is kapott, majd a rövid átkelés után folytattuk az utunkat északra. Még aznap el akartam érni a Transzfogaras hágójánál Curtea de Argest, mivel semmi kedvem nem volt a rossz emlékű dél-romániai részen szállást keresni.

A terv sikerült, időben megérkeztünk a Transzfogarashoz. Találtunk egy kis kempinget, tele motorosokkal és kóbor kutyákkal, este pedig a közeli étteremben megengedhettünk magunknak egy vacsorát. Egy völgyben volt a tábor, találkoztunk magyarokkal is. Másnap reggel, már induláshoz készülődtünk, amikor megkérdezték, nem akarunk-e felmenni (gyalog) a felettünk magasodó hegyre. Merthogy ott van fent az igazi Vlad Tepes vár… Na ne már, gondoltam, 1500 lépcsőfok, meleg is van, már be is vagyok öltözve. Mondjuk legalább összeállt a kép, miért Dracula a kemping neve, és lehet Vlad Tepeses hűtőmágnest kapni.

Hamar döntöttem; én felmegyek. Erdinccset kicsit győzködni kellett, de jött Ő is végül. Direkt nem vettem le a protektoringet és a térdvédőt, gondoltam, most jön a teszt, milyen hegyet mászni a felszerelésben. Azt kell mondjam, nagyon kellemesen csalódtam. Persze a protektoringbe beleizzadtam felfelé, mint ahogyan egy szál pólóban is ez történt volna, de a mozgásban egyáltalán nem akadályozott. A térdvédő pedig még segített is, mint egy térdgép, amit az ízületi térdsérülések után szokott az orvos ajánlani. Eddig is elégedett voltam a használatuk során, olyannyira kényelmesek voltak, hogy gyakran magamon felejtettem leszállva a motorról, ez a tapasztalat csak megerősített abban, hogy jó választás, megéri a pénzt a Thor. Ezúton is köszönöm a felszerelést a magyarországi forgalmazónak! Várakozásomon felül bevált a cucc!

Felkaptattunk hát a várba, persze nem egy szuszra. Fent kifizettük a belépőt, aztán körbejártuk a romot. Túl sok élmény nem várt, két karóba húzott kirakati próbababa, egy kivégzőhely imitáció bitófával az install. Szegényes kiállítás, a panoráma sem méltó említésre, a szomszédos hegyek elzárják a kilátást. Mégsem bánom az erőfeszítést, hiszen valóban ez az igazi „Drakula vár”, a Karóbahúzó Vlad itt valóban élt, a legenda szerint felesége itt lett öngyilkos, amikor a vár fokáról a mélybe vetette magát.

(A legtöbbek által igazinak hitt Brassóhoz közeli Törcsvárnak (Bran) annyi köze van Drakulához, mint a Vajdahunyad várának a Városligetben.) Magam részéről egyébként furcsának találom, hogy mekkora, vagy inkább milyen kultusza van a kurafinak. Persze érthető a Bram Stoker (aki sosem járt Kelet-Európában) regény kapcsán a horror rajongók érdeklődése, de mint nemzeti hős… Kétségtelen, hogy eredményes volt a török hódítókkal szemben, az általa alkalmazott terror és szadista kínzások hatásosak voltak, demoralizálta a török seregeket. Ha nem gondolunk bele, akkor ez poén? Vagy büszkének lehet rá lenni? Nem egy ellentmondásos történelmi figuráról beszélünk, hanem egy szadista állatról, aki a saját népével is ugyanolyan kegyetlen volt. Viszont ma is népszerű történelmi és pop-kult figura Romániában; szállodák, vendéglők cégérein gyakori jelenség. Egy radiátor és fürdőszoba nagykereskedés reklámjában például Vlad Țepeș egy pezsgőfürdős kádat tesztelt a háttérben látható mezőn álló számos, karóba húzott ember látványában gyönyörködve. Mindegy. Maga a vár legalább történelmileg hiteles helyszín, fárasztó volt felmászni, de megérte a téma miatt.

Következett a Transzfogaras. A Transalpinától mindössze 80 km-re keletre, tehát egy hétvégi kirándulás alatt mindkettő teljesíthető. A gond csak az, hogy az egyiknek az északi, a másiknak a déli oldala a szép, jó (jobb) minőségű aszfaltos rész.

Szerintem a Transzfogaras jobb, mert látványosabb, jobban fotózható. És talán kisebb a lehetősége annak, hogy egy felhő mindent eltakarjon. A Transalpina egy gerincen fut sokáig 2000 m körüli magasságban, a Transzfogaras viszont Havasalföld felől, az alagút és a hágó után már a hegyoldal lejtője, a szerpentinek nagyon jól mutatnak felülről. Valamikor a „Kárpátok Géniusza” Caeusescu építtette, idegenforgalmi szempontból talán meg is lehet magyarázni az értelmét. Az északi szerpentin (új) aszfaltja azonban bordás, tehát kanyarban nem itt fogod húzni a maxigázt. Ez okból viszont nincs traffipax sem. Mindenképpen élmény volt, ha sok motorossal akarok találkozni, legközelebb is erre megyek.

Felfelé akadt egy filmes kalandunk is. Elhaladva egy, az út szélén álló szuper autó mellett a visszapillantóból láttam, hogy a sofőr veszettül integetett felénk. Kisvártatva utolért bennünket, majd leállított, és kérdezte, nem akarunk-e riportot adni, és készítene pár képet is. Mondtam, ok, de ne itt, hanem a csúcson, vagy a közelében, ahol jó lesz a panoráma. Igazat adott, majd elszáguldottak előre. Egy alkalmasabb helyen bevártak bennünket, aztán kiderült, hogy az autóról forgatnak reklámfilmet. A sofőr egy román rally bajnok volt, mivel nem érdekel az autósport, számomra ismeretlen arc. Feltették hát a hülye kérdést, szívesen ülnék-e inkább a sportautóba. Én meg azt válaszoltam, ha majd a márkának lesz motorja is, talán elgondolkozok a váltáson. Nem voltak lenyűgözve, a savanyú ábrázatukat látva úgy véltem, nem fogunk szerepelni abban a bizonyos reklámfilmben.

A Kárpátok másik oldala már tulajdonképpen Erdély. De a magyarlakta részek nem egyből itt kezdődnek. Számos román településen átvágva értük el végül a történelmi hagyományok szerinti magyar részt.

Meggyesen álltunk meg egy kávéra, és információt szerezni. Ez egy nagyobb város, a neve is arra utal, hogy magyar település volt valamikor. A kávézó egyik magyar alkalmazottját küldték felszolgálni, amikor megtudták, honnan jövök. Információra azért volt szükségem, mert a Garmin térképen sehogy sem találtam Torockót. Ennyi helységnévvel kapcsolatos probléma csak Romániában és Bulgáriában fordult elő. Románia térképem nem volt. Szóval Torockó román neve Rimetea, de a Garminban Rimateaként lehet megtalálni (vagy fordítva). Néha szoktam haragudni a Garminra, főleg mert a régi magyar településneveket nem ismeri, mint például a google. Megkaptuk az útbaigazítást, és robogtunk tovább Torockó, Erdély legnyugatibb székely végvára felé. Sokan mondják, hogy talán az egyik legszebb falu, ahol a Székelykő miatt a nap látszólag kétszer kel fel és nyugszik le, hiszen a faluból nézve visszabújik a Székelykő sziklái mögé, hogy aztán kicsivel később újra előbukkanjon mögülük. Voltam már itt, varázslatos, annyi bizonyos. Napnyugta előtt odaértünk, és Erdinc elindult szállást keresni. Mivel a turisták által gyakran látogatott település, Torockón inkább érdemes szállást foglalni. A jellegzetes torockói házakban, amely a sajátos utcaképet is adja a falunak, sok helyen üzemel családi panzió, de főszezonban előfordulhat, hogy a beeső vendégnek nem jut ágy. Nekünk ezúttal szerencsénk volt, a második helyen találtunk üres szobát. Nem is akármilyet, igazi lakosztályban szálltunk meg aznap este az Aranyos Panzióban. Vendéglátónk és felesége, Zsuzsa külön kitüntettek bennünket figyelmükkel, lévén mindketten motoroznak. Zsuzsa nagy átéléssel mesélte endúrós kalandjait a környékbeli hegyekben. Az ilyen élményekért szeretek Erdélybe menni, ahol a vendéglátás szíveslátás, és inkább otthon érzem magam, mint bárhol máshol.

Ez érthető egy magyar ember részéről. Erdincset figyelve azonban, tudva, hogy egy született törökről van szó, furcsa volt látni a felfokozott várakozását és izgalmát. Minden magyar nyelvű településtáblánál megállt fotózkodni, és szinte eksztázisban volt, mióta átléptük Havasalföld határát és közeledtünk Magyarország felé.

Különleges élmény volt Vele utazni, főleg ezen utolsó szakaszon, büszke voltam, hogy egy olyan embert hozok magammal, aki szerelmes az országomba. A hazámba. Magyarázat lehet erre, hogy Ő már tapasztalatból tudja, hogy a magyar lányok a legszebbek a világon… Torockótól már csak át kellett motoroznunk a Motocampig, ami csupán fizikai távolság volt, hiszen Erdélybe lépve már hazaértem, az utazásunk véget ért.




Copyright Kondor Túra Társaság 2018 - Minden jog fenntartva.