El Camino 2013/9, Kutyatámadás, templomi éjszaka és hídugrás

El Camino 2013/9, Kutyatámadás, templomi éjszaka és hídugrás

Tizennegyedik: nap 281-243 Santi Banez-Foncebadón 28 km Végre ismét hegyek… Reggel volt egy kutyás kalandom. Fel akartam mászni egy dombra, hogy jól belássam a tájat, így akartam megvárni a napfelkeltét. De miközben felfelé kapaszkodtam, nem láttam, hogy a domb túl oldalán van egy ház. Már majdnem a domb tetején rám rohant egy hatalmas kuvasz-szerű kutya. Mindjárt menekülésre fogtam a dolgot, és megláttam egy jókora husángot a földön. Ezt felkaptam, és amikor a kutya már két méterre megközelített hozzá vágtam ezt a husángot. Jó nagyot vonyított az eb és visszaszalad a házhoz. Én pedig kihasználva az alkalmat visszarohantam az ösvényre. Az egész pár pillanat alatt játszódott le. Szinte fel sem fogtam, hogy talán csúnyán megharaphatott volna. De megúsztam a lélekjelenlétemnek köszönhetően. Az eset után már nem volt kedvem megnézni a napfelkeltét a domb tetejéről.

Stephen Walker Etióp, 2013-06-09


Tizennegyedik nap: 281-243 Santi Banez-Foncebadón 28 km

Végre ismét hegyek… Reggel volt egy kutyás kalandom. Fel akartam mászni egy dombra, hogy jól belássam a tájat, így akartam megvárni a napfelkeltét. De miközben felfelé kapaszkodtam, nem láttam, hogy a domb túl oldalán van egy ház. Már majdnem a domb tetején rám rohant egy hatalmas kuvasz-szerű kutya. Mindjárt menekülésre fogtam a dolgot, és megláttam egy jókora husángot a földön. Ezt felkaptam, és amikor a kutya már két méterre megközelített hozzá vágtam ezt a husángot. Jó nagyot vonyított az eb és visszaszalad a házhoz. Én pedig kihasználva az alkalmat visszarohantam az ösvényre. Az egész pár pillanat alatt játszódott le. Szinte fel sem fogtam, hogy talán csúnyán megharaphatott volna. De megúsztam a lélekjelenlétemnek köszönhetően. Az eset után már nem volt kedvem megnézni a napfelkeltét a domb tetejéről.

Nem sokkal ezután valami káprázatos helyre bukkantam. Egy domb lábánál egy omladozó ház fogadott, ami előtt függő ágyak és sátrak voltak kifeszítve. Biztos jelei annak, hogy emberek laknak itt. Ezek mellett pedig egy kis kirakat volt keksszel, kávéval, gyümölccsel, tejjel, és minden mással. Ez mind-mind a zarándokoknak. Minden bizonnyal a társadalomból kimenekült emberek laktak itt. Minden fel volt díszítve szalagokkal. Még a kecske nyakában is volt, aminek a teje ott lötyögött az asztalon. Sajnos nem találtam senkit, pedig szívesen elbeszélgettem volna velük. Még le is ültem egy pár percre, de senki sem jött. Nyilván vízért vagy élelmiszerért mentek. Kicsit sajnáltam a dolgot, de azért hagytam némi adományt egy banán fejében.

Astorgába beérve folytattam tovább az utat, ami végre felfelé vezetett. Foncebadónba álltam meg 1500 méter magasan. A szállás donatívós, vagyis adományos volt, és maguk a szállást vezetők is önkéntesek voltak, portugálok. Egy templomban. Én a szentély alatt aludtam egy matracon. Bízvást mondhatom, hogy az eddigi legjobb szállásom volt, sőt talán a legszebb estét tölthettem el itt. Ki volt adva mindnyájunknak valami feladat. Valaki a templomot söprögette, valaki főzött, valaki terített. Körülbelül 16-an lehettünk itt önkéntesestül, zarándokostul. Nagyon jó kis társaság verődött össze. Volt itt olasz (persze ő főzött), holland, japán, ír, spanyol, és két magyar is. Én a japán sráccal terítettem. Közben kiderült róla, hogy idén végzett az egyetemmel, és most egy évig utazni fog. A Caminóval kezdi, de aztán át akar kelni Afrikába és így tovább. Miután megfőtt a tészta, együtt elfogyasztottuk, a portugálok mondtak imát is az evés előtt. Ezután elmosogattunk, és mindnyájan bementünk a kis templomba. Ott csak ültünk egy darabig, majd mindenki elmondhatta, hogy miért jött a Caminóra, mit vár tőle, és hasonlóakat. Sajnos a nagy többség spanyolul, vagy németül tette ezt, csak pár angol monológot hallhattam, de nagyon megigéztek. Mindeközben szólt valami mennyei zene. Végignéztem ezen a rengeteg zarándokon, ezen a rengeteg náción, és úgy éreztem, hogy ott abban a pillanatban mindnyájan egyenlők vagyunk. Mindegy hogy európai, vagy ázsiai, fiatal, vagy öreg, fiú, vagy lány… A cél ugyanaz, megérkezni Santiagoba és talán megtalálni valamit, amit azelőtt már rég keresünk.

Tizenötödik nap: 243-200 Foncebadon-Cacabelos 43 km

Ez a nap nagy örömöt hozott számomra. Kaptam egy sms-t, hogy felvettek az egyetemre Sopronba. Mondanom se kell, hogy mennyire örültem. Igen megcsináltam, és most itt Spanyolországban megtudtam, hogy a továbbtanulásom is biztosított. Talán, ha nem vesznek fel, haza sem megyek.

Előző nap délután felmentem a Cruz Ferro-hoz, hogy jó képeket tudjak csinálni róla, de a kövem tegnap nem tettem le. A Cruz Ferro nem más, mint, egy magas oszlop, a tetején egy kereszttel. A zarándokok itt leraknak egy követ, ami jelképe, hogy itt hagyják a rosszat, amit ki akarnak zárni az életükből. A követ a szülőföldről kell hozni. Én is hoztam egy kavicsot otthonról, és most hajnalban, szitáló esőben leraktam, a rosszal együtt, amit jelképezett. Az oszlop egy dombon fekszik, azt mondják, hogy a zarándokok által hozott kövekből épült fel. Mindenesetre lehetséges, mert eléggé elüt a környezetétől. Leraktam a kavicsom és folytattam az utat.

Nem sokkal ezután csatlakozott hozzám egy Max nevű olasz. Együtt haladtunk, közben kiderült, hogy ő is fut, de csak síkon, és teljesen ki volt akadva, hogy miként vagyok képes terepen futni. Pedig én igazán nem mondhatom magam profi terepfutónak. Húsz kilométer után szétváltunk, mert ő megállt. Én mentem tovább ezen a káprázatos vidéken. Gyönyörű volt a kilátás egész nap, Max után egy 70 éves japán férfival gyalogoltam. Komolyan nem gondoltam volna róla, hogy 70 éves. Jól bírta a tempóm, nagyon fiatalos volt.

Cacabelosban úgy döntöttem megállok. Ismét kint aludtam, méghozzá egy kis folyó partján, a város közepén. Miután beértem a városba, egy szerzetes behívott egy templomba. Adott süteményt, aztán bőszen nyújtogatta az adományos tálcát, tettem hát be pénzt, de nagyon falsul nézett rám, kevesellte, majd máris szinte kirugdosott a templomból. Ezután értem oda a folyóhoz. Miután pihentem egy kicsit, feljebb gyalogoltam, és egy hídnál ki volt mélyítve a meder, ahol spanyol fiatalok fürödtek. Megörültem ennek a hűsítő programnak, felvettem a fürdőgatyámat, és már én is ott pancsoltam. Volt pár igen bátor srác, aki a hídról ugrált, legalább 9 méter magasról. Addig-addig néztem őket, hogy vettem a bátorságot és én is felmentem. Az elején nem igazán mertem leugrani, féltem, nehogy nem elég mély a víz, és úgy járok mint a ,,Belső Tenger” című film főhőse. De miután egy tőlem 5 évvel fiatalabb spanyol lány is leugrott, már nem akartam szégyenbe maradni. Neki futottam és puff… dobtam egy seggest. Ezután persze már nem féltem, többször ugrottam. Egyszer csak ismét magyar hangra lettem figyelmes, vagyis káromkodásra a híd tetején. A szép ízes magyar szókincs ismét elárulta magát. Egy tejfelszőke fiatal srác szentségelt, aki jó régóta úton van. Eközben összejött egy lengyel lánnyal és most együtt gyalogolnak. Ezután már együtt ugráltunk. Annyira jó volt, mintha én is a helyi tinédzserek közül való lettem volna. Igaz a súlyom megfelel egy jól táplált nyolcadikosénak.

Egész délután így bolondoztam, mintha újra gyerek lettem volna, vagy tán még fel se nőttem? Teljesen zavartalanul aludtam, egy fa árnyékában, az álom jötte előtt elég sokáig néztem a csillagokat.





Copyright Kondor Túra Társaság 2019 - Minden jog fenntartva.