Bazi Nagy Scrambler Kaland 2014, hatodik rész

Kerestem hát egy negyvenes táblát, és csináltam egy fotót a jeles alkalomról. Az esti ünnepi vacsora is emlékezetessé tette a napot, már napok óta a tésztát ettem, amit Sevillában kaptam Joachimtól, a desszert az út mellett gyűjtött kaktusz volt.

Gyurgyó, 2014-11-01


Cadizban elidőztünk kicsit a városban és a tengerparton, így napnyugta előtt értünk Gibraltárba. A napnak turista szempontból vége volt már, a sziklán csak pár emberrel találkoztunk, vezetett csoporttal csak eggyel. A sziklán van pár múzeum, ami már zárva volt, bár kutyával együtt nem is igen engedtek volna be. Felmotoroztam ameddig lehetett, majd egy lezárt sorompó előtt hagytam a Triumphot és a csomagokat. Brigivel pedig felkapaszkodtunk a csúcsig.

Összefutottunk a híres-hírhedt majomhordával is, akik a lemenő nap utolsó sugaraiban sütkéreztek. Nem volt veszélytelen a találkozás Brigire nézve. A kisebbeket még sikerült elriasztanom, amikor vicsorogva kezdtek körülvenni bennünket, de amikor a főnök is megjelent, visszavonulót fújtam. Látszott, hogy a vezért nem lehet megállítani, gyilkos indulattal védte a territóriumát.

Gyalogosan bejártuk a szikla zegét-zugát, egészen sötétedés utánig fent kolbászoltunk. Nekem nagyon tetszett, többször tilosban is jártunk, elzárt területeken, de senki nem szólt hozzánk, néptelen volt a szirt. Nap közben a legegyszerűbb a felvonóval feljutni, vagy buszokkal hozzák fel a turistákat.

Az, hogy mi szinte egyedül voltunk fent, számomra külön élményt okozott, ugyan Brigi nem nagyon értékelte, látszott rajta, hogy unja a kutyagolást. Angol motoron angol kutya, nem lehetett kihagyni a látogatást. És igazi élmény volt, ajánlom mindenkinek.

Tizenegy óra körül értünk Tarifába, ahol nem foglalkoztam sokat a szálláskereséssel, a tavalyról ismert kempingbe mentünk. Tudtam, hogy itt biztosan van éjszakai őrség, aki beenged. Találkoztam már olyan hellyel, ahol este tíz után nem lehet bejutni a kempingbe, mert nincs személyzet. Ez nem jellemző, de nem bíztam a véletlenre.

Másnap egy számomra új útvonalon haladtunk tovább Algecirason keresztül Marbella felé. Itt meglátogattunk egy masszázsszalont, de nem a szolgáltatás miatt, hanem mert tavaly ismerkedtem meg a tulajdonosával, egy magyar lánnyal.

Elidőztünk nála egy kicsit, majd következett Fuengirola és Torremolinos. Már ismerős helyek voltak, megkerestem a Coast Bikers kocsmát, ami egy kicsit arrébb költözött, majd Zulicar Zoli műhelyébe mentünk, mivel hétköznap lévén ő még dolgozott. Reménykedtem benne, hogy esetleg lesz ideje ismét velünk tartani egy szakaszon, de a munka miatt ez nem volt lehetséges. Este is csak egy rövid vacsorára és egy sörre maradt időnk a kemping mellett.

A marbellai (és egyéb a part menti városokban lévő) kempingeket nem ajánlom senkinek sem, aki sátorozni akar. Ezek tulajdonképpen üres házhelyeken lévő területek, a talaj köves és poros, a kemping zsúfolt és hangos. A legtöbbeknek itt van bérelt lakóautójuk, vagy sajáttal érkeznek, és egy-két hétre be is rendezkednek. Persze nagyon válogatni sem lehet szezonban, a vadkemping a part közelében pedig reménytelen sátorral.

Az volt a tervem, hogy innen indulva bejárjuk Andalúzia nagy részét. Előbb Ronda felé vettem az irányt, ez a városka a Serrania de Ronda dombjai között egy meredek mészkőfalra épült, tavaly voltunk, most csak egy fotó erejéig álltunk meg. Tankoltam is, és amikor Briginek vizet akartam tölteni a kulacsba, meglepődve tapasztaltam, hogy csak meleg víz folyik a csapból. Talán az üzletpolitika része, hogy ha szomjas vagy, vegyél a shopban (hideg) palackos vizet?

A motorosok által látogatott hágón a kávézót sajnos zárva találtam, a mellette lévő parkolóban ezért nekiálltam sajátot főzni az árnyékban. Itt találkoztunk Joséval és Raquellel, akik Sevillából jöttek pár napra egy öreg BMW-vel. Megittuk együtt a kávét, beszélgettünk kicsit, majd mindketten mentünk tovább a saját utunkon.

Északra indultam Cordoba felé. Az utat végeláthatatlan olívaültetvények kísérték, a dombokat is betelepítették a fákkal. Érdekes volt megfigyelni, hogy a munkagépeknek a köves talajon kialakított teraszok között milyen szűk utakat alakítottak ki. Megnéztem volna munka közben őket… Egy afrofonott fej jutott eszembe a tájképről, mindenesetre sokkal inkább illett a tájkép a Spanyolországról kialakult képembe, mint a Sevilla környéki óriási rizsföldek. Több helyen csepegtetéses öntözéssel oldották meg a vízellátást, de a szárazságtűrő olívafák többnyire nem szorultak ilyen segítségre az életben maradáshoz.

Közben érkezett pár üdvözlő sms-em, és kapcsoltam, hogy épp aznap van a szülinapom. Kerestem hát egy negyvenes táblát, és csináltam egy fotót a jeles alkalomról. Az esti ünnepi vacsora is emlékezetessé tette a napot, már napok óta a (2 kg) tésztát ettem, amit Sevillában kaptam Joachimtól, a desszert az út mellett gyűjtött kaktusz volt.

Cordobában a városon belül találtam egy (állami) kempinget, egy főúton a városközponthoz nem messze. Semmi extra nem volt, de az elhelyezkedése érdekessé tette. Innen akár busszal is mehettem volna várost nézni, csak pár megállónyit kellett volna utazni. Persze nem ezt a módot választottam. Másnap felnyergeltem és bementünk az óvárosba. Gyalogosan sem kihívás bejárni a várost, nem túl nagy. A motorral az Alcazar mellett parkoltam le, a csomagokra most először felraktam a PacSafe fémhálót, és lezártam. Technikailag felkészült, elszánt tolvajoktól nem védi meg a cuccot, de a lelket megnyugtatja, és ez a legfontosabb.

Pár órát barangoltunk, még a kempingben felírtam magamnak, mit szeretnék megnézni. A recepcióstól is kértem tanácsot, ő például említette a nevezetességek között a virágok utcáját. Ott is voltam, de úgy összességében nem voltam elájulva a kalifák városától. A virágok utcája például egy 20 m hosszú sikátor, ahol a házfalakon kék cserepes virágok lógnak. Az utcácska egy kis térben végződik, ahol kifelé jövet majdnem elveszítettem magam egy japán turistacsoportban. Az Alcazar egy régi mór palotaerőd, a kertjei gyönyörűek. Nem messze áll a Nagymecset, a Mezquita, amelynek a közepén egy keresztény templom áll. Ettől egyedülálló a világon. Viszont fényképezni kívülről elég problémás az épületeket, mert a keskeny utcákon nincs elég hely. Tehát maradnak az utazási irodák prospektusképei. Cordoba városa azt gondolom kiváló kiránduló célpont, leginkább ősszel. Ez Európában az egyik legmelegebb város, nyáron tombol a hőség.

Visszaérve a motorhoz még magyarokkal is összefutottam, két hölgy tett megjegyzést Brigire, amire magyarul reagáltam. Ők is csak kirándultak a városban, pár mondat beszélgetés után elváltunk. A csomagom sértetlen volt, de a mellettem parkoló szlovák rendszámos vason a bukók mellet még a motoros kabátok is ott voltak hagyva őrizetlenül. Talán ez egy ilyen biztonságos környék…

A következő tervezett állomásom Granada volt, és szerettem volna meghódítani a Mulhacént is. Ez az Ibériai-félsziget legmagasabb pontja (3479 m), a Sierra Nevadában. Nevét az utolsó előtti muzulmán királyról (Abu l-Hasan Ali, vagy spanyol nyelven Muley Hacén) kapta, akit a legenda szerint a csúcson temettek el. A hosszú déli lejtőn elméletileg motorral is fel lehet jutni, bár hallottam, hogy az utakat nagyrészt már lezárták. Persze nem a csúcsig lehet felmenni, nem is egy igazi motoros célpont, inkább hegymászóknak kihívás feljutni az északi oldalon. Granada mellett találkoztam volna egy ott élő angol (motoros) újságíróval, és az ő tanácsai alapján motoroztam volna fel, de sajnos a kapcsolatfelvétel nem sikerült.

Így a Mulhacén meghódítása ezúttal elmaradt. Helyette Granada kellett volna, hogy kárpótoljon, de sajnos abból is csalódás lett. Granada legnagyobb látványossága az Alhambra, amely a város feletti dombon egy mór építésű palota és erőd, egy következő UNESCO-s világörökségi helyszín. A komplexumba való bejutás nem egyszerű, a kifizetett jeggyel is sorban kell állni, a látogatókat szakaszosan engedik be. És hát sajnos kutyajegyet nem árulnak. Ezzel persze tisztában voltam, de reménykedtem benne, hogy legalább elég közel tudok kerülni. Ez nem sikerült, a felfelé vezető út sorompókkal volt lezárva. Egy távolabbi helyen még megpróbálkoztam fotót készíteni, de a fáktól alig látszott az épületegyüttes. Minden nem jöhet össze… Andalúziában így még maradt bepótolni való, bár azt hiszem sikerült átélnem, megtapasztalnom a varázsát.





Copyright Kondor Túra Társaság 2024 - Minden jog fenntartva.